Bajnokok reggelije

Tegnap, kaptam szarvasgombát egy barátomtól, aki evvel foglakozik, kutyákkal keresnek szarvasgombákat, az ország különböző helyein.
Mondanom sem kell, hogy imádom a szarvasgombát!
Most pár, dió nagyságú, finom, illatos-aromás gumóval lettem gazdagabb. Pörögtek is fejemben a különböző receptek.
Mindenek előtt, egy éjszakára betettem őket egy csatos üvegbe, amibe két bögre rizottó rizst tettem, hogy a rizs, magába szívja a szarvasgomba erős aromáját. Arról nem is beszélve, hogy így a rizsszemek azt is meggátolják, hogy bepenészedjen a gumó.
Egy régebbi posztban már írtam erről, hogy sokféle étel variációban próbáltam már ki a szarvasgombát, de szerintem, egy egyszerű tojás étellel a legízletesebb. Így hát nem kellet sokat gondolkodnom, hogyan használjam fel, az egyik kis gubacsot.
A legjobb a friss tanyasi/falusi tojás, ehhez az ételhez, és hál’ istennek, én egy szomszédom, kapirgáló tyúkjai jóvoltából, nem szűkölködöm e téren.
És, eljött a másnap reggel...

Hozzávalók (2 személyre):

· 1 db diónyi nagyságú, nyári szarvasgomba
· 4 db friss tanyasi vagy bio tojás
· 2 db ciabatta zsemle (vagy 6db. toast kenyér)
· 2 ½ dkg vaj
· só


Elkészítés:

Először is, felteszek egy gyorsforraló edénybe vizet forralni. Közben, egy teflon serpenyőben, szárazon megpirítom, a másfél centi vastag szeletekre vágott chibatták, mindkét oldalát, azután csíkokra vágom a szeleteket.
A lobogó forró vízbe eresztem a tojásokat, és főzök egy "kétperces" lágytojást. Egy kisebb serpenyőben felforrósítom a vajat. Lereszelem a szarvasgombát.
A kész lágytojást egy tartóba teszem, és egy éles késsel lecsapom a tetejét. Egy csipet sót szórok a tetejére, és egy kiskanállal, összekeverem a sárgáját. Rászórok egy csipetnyi reszelt szarvasgombát, arra öntök egy kiskanálnyi forró vajat. Kész!


















A friss-meleg, ropogós, pirítós csíkokkal tunkolom ki a finom, krémes, a szarvasgombától illatozó, intenzív ízű sárgáját.
Evés közben, folyamatosan adagolom a szarvasgombát és a vajat a tojáshoz, pótlandó, a kitunkolt finomságot.
Mivel reggelire ettem, és nemsokára még kocsiba kell ülnöm, ellenálltam a kísértésnek, hogy egy pohár csopaki olaszrizlingből, kortyolgassak mellé…

Best buy - A Lidlben lőttem, két pálcán volt!

Bevallom, kezdem megkedvelni a Lidlt. Mindig találok valami „kincset”. Mostanság, szinte minden héten benézek oda hazafelé menet, és átfésülöm a kínálatot.
A kezdeti idegenkedésem a Lidltől, szinte teljesen megszünt, mert annyi jó cuccot sikerült beszereznem már ott. Persze az ott vásárolható áruk egy részének minősége, hagy némi kívánnivalót maga után, de még azok sem rosszabbak, mint más „multi” kínálata. Ezeken kívül pedig, mint már mondtam, „kincseket” is lehet találni, és mindezt, sokszor nevetséges áron, igazi „best buy”. Meglepően sok például, az Olaszországból származó élelmiszer is, amiknek a minősége többnyire kiváló, de legalábbis jó.
Persze azért nem csalom meg kedvenc piacomat, kisboltomat és hentesüzletemet, de miután ez előbbieket végigjártam, és megvettem a szükséges dolgokat, szívesen térek be a Lidlibe egy kis vadászatra…

A mostani zsákmányaim:
Az örök kedvenc desszert, a tiramisu alapanyagai, a mascarpone, és a babapiskóta. Mindkettő kipróbált darab, nem először veszem őket.
Eredeti, Olaszországban gyártott mascarpone (Milbona 250g.) 299 forintos áron. A minősége jó, semmi tartósítószert, adalékanyagot nem tartalmaz, sűrű, krémes, messze jobb állaga van, mint a majd’ kétszer annyiba kerülő szarvasinak.
A babapiskóta is olasz (savoiardi, 400g. -399Ft.), kifejezetten tiramisuba való. Szintén tartósítószer-mentes. Az íze finom, és könnyen szívja magába a folyadékot, ajánlom mindenkinek.

Luccese, extra szűz olívaolaj. Szintén kipróbált darab, már két üveggel elhasználtam. A minőségét, közepesnél jobbnak mondanám. Nem túl karakteres, sima, nem karcos, enyhén gyümölcsös ízű, kissé kesernyés utóélettel, sütés-főzéshez, öntetekbe, pestohoz kiválóan megfelel. Az ára 999 forint, ami a 750ml. űrtartalmat figyelembe véve, jónak mondható ár/érték arány.
Limoncino di sorrento 750ml. Az 1699 forintos ára, bevallom, nem tudom mennyire kedvező, de az édes-kesernyés, brutálcitrusos íze nekem nagyon bejön. A címke szerint, eredeti, sorrentoi „ovali” (akármit is jelentsen ez) citrom héjából készült, valamint alkoholt és forrásvizet tartalmaz még, színezék és aroma nulla.
A narancs ízű balzsamecet-krém, az utolsó tétel. Na, ezt fogalmam sincs még, hogy mire fogom használni (várom az ötleteket!), csak úgy megtetszett és levettem a polcról.
Egy sűrű, édes-savanyú balzsamecet-krémről van szó, ami narancsos ízű. Megkóstoltam mikor hazaértem vele, és finom. Szerintem gyümölcssalátákhoz, és sült húsokhoz kiválóan be fog válni öntetként, vagy díszítésként. Ára, 899 Ft

Csak úgy...

Tegnap este, a tv távkapcsolóját nyomogatva, megakadtam a tv paprikán, mert éppen az egyik kedvenc tévés-szakácsom, Rick Stein műsora ment. Az, amelyikben egy bárkán, szépen lassan csordogálnak le a csatornákon, egészen a földközi tengerig.
Rick stein, és a bárka szakácsa, egy bisztróban üldögélve, halászlét ettek, és közben beszélgettek. Stein, a következő kérdést tette fel a hajó séfjének:
- „Miért lettél szakács? Miért szeretsz főzni?”
A fickó, egy pillanatig elgondolkodott, és azt felelte:
- „mert állandóan éhes vagyok.”
Steinnek, egy pillanatra megállt a kanál a kezében, elmosolyodott, majd azt mondta:
- „ez egy jó érv.”
…

Mindezt csak azért írtam le, mert már nekem is többször feltették azt a kérdést, hogy miért szeretek főzni, hogyan jött nálam ez a „főzőmánia”, és magam is gondolkodtam rajta párszor, mi is terelt engem a gasztronómia felé. Sokszor, sokféle választ adtam már erre, de ez, a lényegre tapintó és frappáns válasz, soha nem jutott még az eszembe. Pedig mennyire igaz ez rám! Engem is mindig az éhség vezérelt, legyen az pusztán fizikai éhség, vagy akár az alkotás, kreativitás éhsége. Így könnyen magamévá tettem a bárka szakácsának "ars poetikáját", és ezentúl már könnyen jön a válasz. Azért szeretek főzni, mert állandóan éhes vagyok!

VKF. XVII. – Saláták

Már a legutóbbi vékáefre is belelkesültem, de sajnos valahogy lemaradtam róla. Azonban elhatároztam, hogy a következőre már én is bejelentkezek egy recepttel, és csatlakozom a vkf-esek népes táborához. Az meg külön öröm számomra, hogy ezt pont Dolce vita hirdette meg, aki az első gasztroblogger volt, akit rendszeresen olvasni kezdtem, és azóta is csodálom(irigylem) a remek étel fotóit, valamint az olasz kulináriában való jártasságát.

Szóval, saláták!
Tulajdonképpen szeretem a salátákat, de tipikus férfiként csak akkor, ha hús, tészta, vagy kenyér is van hozzá/benne. Nekem kell, hogy legyen valami „tömege” is a salátának, az egyszerű „zöld”, nálam nem játszik.
Az első gondolatom a tabbouleh volt, mert imádom, és mert minden hozzávaló éppen most terem/érik a kertemben. De az utóbbi hetekben többen is közöltek tabbouleh recepteket a blogjaikon (és régebben már én is), ezért valami mást kellet kitalálnom. Szerencsére nem kellet sokat agyalnom, mert a boltban ráleltem pár zacskó bufala mozzarellára…

Mozzarella saláta, fokhagymás crostinivel

Az egyik nagy kedvencem, ez a J.O. ihlette saláta (aszem, tőle láttam valami hasonlót, valamelyik régi műsorában), és gyakran készítem, főleg kerti grillezések alkalmával.

Hozzávalók:

· 2 db (2 x 125g.) mozzarella (de ha nincs bivalytejes, jó a tehéntejből készült is)
· 1-2 friss chili paprika (habaneroból egy is elég, mert méregerős)
· 2 dl bio tejföl, vagy sűrű görög joghurt
· 1 citrom
· 2-3 db kápia paprika
· 2 chibatta zsemle
· 1 gerezd fokhagyma
· friss oregánó
· só, bors,
· extra szűz olívaolaj

Elkészítés:

Először is, a mozzarellákat, fél centi vastag karikákra vágom, és egy nagyobb tálba rétegezem. Tetejüket bőségesen megkenem a tejföllel, megszórom nagy szemű tengeri sóval, mozsárban durvára tört feketeborssal, és egy fél citrom levét is ráfacsarom. A tálat folpackkal letakarom, és a hűtőbe teszem egy órára.
Közben a kápia paprikákat, egy késsel megböködöm (nehogy szétrobbanjon nekem a sütőben), majd a sütő grillfokozatán meggrillezem, míg a héja meg nem feketedik (oldalanként 6-8 perc). A sütőből kivéve, egy tálba teszem, szorosan lefedem és hagyom negyed órát a saját gőzében puhulni. Így a bőrét is könnyen le lehet szedni. Miután megpucoltam, vékony csíkokra vágom, és félreteszem, hogy kihűljön (többet is készíthetünk, mint amennyit felhasználunk. a maradékot tegyük egy csatos duntsztos üvegbe, öntsünk rá annyi olívaolajat, amennyi ellepi. így eláll a hűtőben hetekig is, és felhasználhatjuk bruschettához, salátákhoz, szószokhoz).
A ciabatta zsemlét, egy centi vastag szeletekre vágom, és egy száraz teflon serpenyőben mindkét felét megpirítom. Az egyik oldalát, kicsit bedörzsölöm fokhagymával.
A hűtőszekrényből előveszem a citromos tejfölben „pácolt” mozzarellát, megszórom egy evőkanálnyi hajszálvékony csíkokra vágott citromhéjjal (csak a sárga része mert a fehér rsész keserű), és a szintén hajszálvékony chili paprika csíkokkal. Rátépkedek pár friss oregánó levelet, és jól meglocsolom a legjobb minőségű olívaolajommal (jelen esetben, egy Hvar-szigeti házi olívaolajjal). Elhelyezek a tetején pár sült paprika csíkot, és tálalom. Mellé teszem a crostiniket, amiket szintén meglocsolok egy kis olajjal. Kész!

Most, mikor készítettem, éppen a legnagyobb kánikula tombolt mifelénk, és nagyon jólesett, a teraszon ülve, a barátaimmal falatozva, ez a rendkívül finom saláta. A hűvös, citromos-tejfölös mozzarella, az édes grillezett paprikával, a tüzes chilivel, igazi, frissítő íz egyveleget alkottak.
Na meg hozzá, az alaposan behűtött, kaliforniai száraz rozéból készült fröccs, hogy teljes legyen a kép.

Zöldbab saláta, feta sajttal

Az élet úgy hozta, hogy ezen a héten, kétnapon belül, kétszer is készítettem salátát, ami azért bevallom, nálam nem sűrűn fordul elő.
Egy barátom (milyen jó, ha az embernek sok jó barátja van), meglepett egy zacskó friss, fél órával azelőtt leszedett, zsenge zöldbabbal. Ezt nem hagyhattam ki, azonnal el kellet készítenem. Mivel ez a zöldbab ennyire friss, mindenképpen nyersen szerettem volna felhasználni. Gyors felmérés a kertben és a hűtőben, és már körvonalazódni is látszott, egy finom saláta recept…

Hozzávalók:

· Friss, zsenge zöldbab (fejenként egy nagy marékkal számolhatunk)
· 15 dkg feta sajt (eredeti görög, juh- és kecsketejből készült)
· 1 ek. dijoni mustár
· 2 tk. méz
· 2 ek. málnaecet (vagy vörösbor ecet)
· 4-6 ek. olívaolaj
· 5-6 friss menta levél
· ½ gerezd fokhagyma
· só, bors,
· egy marék apró szemű koktélparadicsom

Elkészítés:

Először, a salátaöntetet készítem el. A mustárt, mézet, ecetet, egy keverőtálba teszem, megsózom, borsozom, belereszelek egy fél fokhagyma gerezdet, és alaposan elkeverem. Hozzáöntöm az olívaolajat is, és egy habverővel, homogén szósszá keverem (emulgeálom). Megkóstolom. Itt lehet még az arányokon/ízeken igazítani, a lényeg, hogy egy pikáns, édes-savanyú öntetet kapjunk. Az öntetet, felhasználásig a hűtőbe teszem, hogy jobban összeérjenek az ízek.
A zöldbabot, megmosom, a szárát lecsipkedem, és egy keverőtálba szórom. Rákanalazok annyi öntetet, hogy minden szál babot vékonyan bevonjon. Alaposan elkeverem, hogy mindenhol érje a finom mustáros szósz.
Egy bő maréknyit egy tányér közepére halmozok belőle, és ha kell még egy kis öntettel megpöttyözöm. Meghintem apróra tépkedett mentalevéllel, rámorzsolok egy jó adag feta sajtot a tetejére, és végül, meglocsolom az egészet a legjobb olívaolajommal. Hogy meglegyenek a nemzeti (és az olasz) színek, szórok mellé pár szem, frissen szedett (még napmeleg) koktélparadicsomot. Frissen sült grissinit kinálok hozzá. Kész!

Ezt a salátát, tényleg csak a legfrissebb alapanyagokból érdemes elkészíteni. A zöldbab harsogóan ropogós, friss, édes íze verhetetlen, amit csak kiemel az édes-savanyú, mustáros, mézes öntet. Ezt remekül egészíti ki a krémes, sós feta sajt, a hűsítő menta, és az apró mézédes, lédús koktélparadicsom. Igazi komplementer ízek és textúrák.
Zöldveltelinit kortyoltam mellé.

Az első fügék

Beérett az első adag füge. Nem tudom mennyire korai ez, mindenesetre én nem emlékszem ennyire korai fügére mifelénk. Többnyire augusztus elejére/közepére érik be. Persze, még csak itt-ott van beérett darab a fán, de azért egy tálnyit, már könnyedén össze lehetett szedni.
Hogy egészen pontos legyek, nem is az én fámon, mert az még pici, hanem az egyik szomszédomén, de mivel ő nem szereti a fügét, teljes felhatalmazást kaptam tőle a gyümölcsöket illetően.

A fügék az asztalon, én meg a hűtőben kotorászok, hogy mit tudnék hozzá még keríteni (persze, közben a felét befalatozom, csak úgy magába). Mozzarella mindig van otthon, egy kevés serrano sonkát is találtam, a bazsalikom meg kint burjánzik a kertben…

Hozzávalók:

· Füge
· Mozzarella sajt (ha lehet, bivalytejes)
· Sonka –valamilyen levegőn szárított, pármai vagy jamon serrano
· Bazsalikom levelek
· Balzsamecet
· Extra szűz olívaolaj

Elkészítés:

A fügéket megmosom, hosszában negyedekre vágom. A bazsalikom leveleket megmosom, a mozzarellát vastagon felszeletelem. Egy deci balzsamecetet, egy serpenyőben, a felére beforralom és kihűtöm. A hajszálvékony sonka szeleteket, hosszában kettészakítom.
Fogok egy negyed fügét, egy nagyjából ugyanakkora darab mozzarellát, a kettő közé teszek egy bazsalikom levelet, és az egészet körbetekerem egy sonka szelettel.
Egy tányérra teszem a falatkákat, körbelocsolom őket a besűrített balzsamecettel, és az olívaolajjal. Kész!

Előételként, vagy könnyű nyári vacsoraként is ajánlom ezt az ételt.
Az íze, egészen fantasztikus. A füge édes, krémes húsa, a mozzarella hűvös, savanykás ízei, a bazsalikom illatos aromája, egyesül a levegőn szárított sonka markáns, finom zamatával, és így állnak össze, egy igazi íz-kavalkáddá.

Egy pohár traminivel, lehet még fokozni.

Napi menü: Pécs – Crystal étterem és kávézó

Mostanában ritkán van időm jókat főzni magamnak, mert kicsit túlvállaltam magam, és betemetnek a megrendelések. De enni kell, és én még szeretek is, így a konyha helyett, marad az étterem, mint megoldás.
Legutóbb a Crystal éttermet látogattam meg, méghozzá először, mióta fennáll. Ezt azért volt fontos megjegyeznem, mert ez az étterem abban az utcában (Citrom u.) van, ahol az a galéria, ahol én szinte naponta megfordulok. De eddig valahogy elkerültük egymást. Sokszor elhajtottam előtte az autóval, de bennem valahogy az rögzült, hogy ez egy drága, belvárosi, trendi bio-étterem. Ami a nyitásakor valóban így is volt, de mint kiderült, egy ideje irányt váltottak, és most a könnyű, mediterrán jellegű konyha a jellemző rájuk.
A lényeg a lényeg, eszembe jutott, hogy be kéne nézni a kristályba, egy menüre. Mire odaértünk, menü már nem volt, így étlapról kellet választanunk. Nem bántam meg. A kerthelységben foglaltunk helyet, ami a hátsó udvarban, a kánikulában is kellemes árnyékos helyen van.
Az étlapról: Az első bíztató jel az volt, hogy az itallap része vastagabb volt, mint az ételeké. Jól áttekinthető, viszonylag kevés tételt tartalmazó, de jól átgondolt étellap. Zömében a mediterrán konyhából merítettek, de voltak azért magyaros (pl. libamáj tál) ételek is. Az ételek többsége olyan volt, amit frissen el lehet készíteni, ami szintén bíztató volt számomra. Az árak középkategóriásak, egy belvárosi étteremhez képest, jónak mondhatóak.

Mivel nem „tesztelési” szándékkal ültünk be, hanem csak simán megebédelni, nem vállalkoztunk egy szélesebb merítésre a kínálatból. Bennem azért egyből felötlött, hogy akár egy poszt is kerekedhet még ebből. Éppen ezért, egy olyan egyszerű ételt választottam, amelyen azért, valamennyire le lehet mérni egy konyha hozzáállását, és a minőségét.
Szalonnás-póréhagymás gnocchit rendeltem, és desszertnek csokoládétortát.

Húsz-huszonöt perc múlva meg is kaptam (kb. ennyi idő alatt készítettem volna el én is magamnak otthon) a gnocchimat. Mivel nagyon éhes voltam, az első falatokat meg sem próbáltam elemezni, csak toltam a nudlikat a fejembe. Nagyjából az adag egyharmadánál tartottam, mire szép komótosra váltottam, és lassan forgatva a falatokat a számban, elkezdtem odafigyelni az ízekre. Elsőre, egy kicsit sósnak tűnt, de ezt betudtam a benne lévő szalonnának. A póréhagyma zöldje, kellemesen ress volt a szószban, a gnocchi tésztája is házilag készült, pont kellően lágy, hogy kellemes legyen az állaga, de azért elég „kemény” ahhoz, hogy ne tapadjon a szájpadlásomra:). A tején a parmezán frissen reszelve, ahogy kell. A szószban semmi felesleges, tolakodó fűszer nem volt, csak a sült szalonna és a póréhagyma zamata érvényesült, a tejszín kellemes krémességével.
A pincér által ajánlott Chardonnay, egy szigetvári termelő bora (akinek a nevét sajnos elfelejtettem, pedig kétszer is megkérdeztem), finoman harmonizált az étellel.

Összességében, korrekt kis ebéd volt. A kiszolgálás gyors és udvarias, az árak elfogadhatóak, desszerttel (amit végül is, nem én ettem meg), a borral, és borravalóval együtt három ezer forintot fizettem.
Hogy egy kis negatívumot is mondjak, sajnos, itt is tetten érhető volt az a magyar vendéglátói felfogás, hogy jó nagy adagokkal tömik a vendégeiket, nehogy „éhesen” távozzanak. Szerintem a kapott adag kétharmada is bőven elég lett volna (persze, kétharmad áron), és akkor esetleg előételt, és desszertet is szívesen fogyasztottam volna. Ehelyett, a gnocchi utolsó falatait, már egy kicsit nyögvenyelősen ettem, mert addigra jóllaktam. Persze ott is hagyhattam volna a tányéron egy keveset, de az már nem én lettem volna (hakapeszi vagyok!).

Mindent összevetve, jó kis étterem ez a Crystal, nem akar többnek látszani mint ami, jó konyha, korrekt árak, kellemes környezet. Nyugodt lelkiismerettel ajánlom azoknak, akik a belvárosban járva megéheznek, és „csak” egy jót akarnak enni. Ezentúl, ha tartják ezt a szinvonalat, én is többször fogok ott előfordulni.

(a csokitorta, amiből sajnos már nem tudtam enni)

Ott ettek még…

Rakott cukkini

Rögtön előrebocsátom, hogy valószínűleg, ezt az ételt többet nem készítem el. Nem mintha nem sikerült volna jól, sőt, nagyon is finom lett, de ennyi munkát és időt, én nem szánok többet egy ételre sem, akármilyen finom.
Fejben végiggondolva, nem tűnt nagy munkának. A fene sem gondolta volna, hogy ennyit szöszölök a grillezéssel, pucolással, kockázással, megatöbbivel...
Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam egy barátomtól egy szatyornyi cukkínit, amit a kertjükben szedtek tíz perccel azelőtt. Gondoltam, valamit összedobok belőle. Valami olyasmi ételt, amihez az összes cukkínit felhasználhatom, ha már ilyen üde, friss anyaghoz jutottam. Feltérképeztem a hűtőm tartalmát, mit tudok még felhasználni, így megtaláltam a pár hete készült császárhús konfit maradékát, így jutottam el a rakott cukkini gondolatához.
Kicsit öszvér ez az étel, mert egy kicsit muszaka, egy kicsit töltött cucc, egy kicsit csőbennsült valami…
A lényeg a lényeg, négy és fél órát töltöttem a konyhában, a legnagyobb kánikulában. Soha többet!


Hozzávalók:

· 3 db. nagyobb cukkíni (grillezni)
· 3 db. kisebb cukkíni (töltelékbe)
· ½ kg. konfitált sertéshús (helyettesíthető darált hússal)
· 2 nagyobb fej hagyma
· 1-2 sárgarépa
· 5 gerezd fokhagyma
· 1 csésze rizs (hosszúszemű)
· olívaolaj
· só, cukor, bors, gyros fűszerkeverék, fahéj
· besamel mártás, 1 liter tejből


Előkészületek:

Először is, a nagyobb cukkíniket, hosszában, fél-egycenti vastag szeletekre vágom. Sózom, borsozom, megkenem egy kis olajjal, és egy grillserpenyőben, meggrillezem.
A rizst (jasmin vagy basmati) megfőzöm, úgy mint egy tésztát, bő, sós, lobogó forró vízben, kb. tizenkét perc alatt. Leszűröm, lecsepegtetem, és felhasználásig félreteszem.
A maradék cukkíniket, a hagymákat, fokhagymákat, és a répákat apró kockákra vágom.
A konfitált húst, a lehető legapróbbra vágom. (lehet darált húst is használni, ebben az esetben, egy kicsit előpirítom)
Elkészítem a besamel mártást.

Elkészítés:

Nekiállok a töltelék elkészítésének. Egy nagyobb lábast, vagy wokot felhevítek, két-három evőkanálnyi olívaolajjal. Beledobom a hagymát, egy kevés sót, és egy kevés cukrot szórok rá, és karamellizálom. Hozzáadom a sárgarépát is, és tovább párolom. Jöhet bele a hús, megszórom egy jó adag gyros-fűszerkeverékkel, egy-két (ízlés szerint) kiskanál őrölt fahéjjal, sóval, borssal. Ha túl száraz a keverék, aláöntök egy kis alaplevet, és úgy párolom tovább pár percig. Hozzáadom a cukkíni kockákat és a fokhagymákat. Megint párolom egy-két percig, azután jöhet a főtt rizs, azt már csak átmelegítem a többivel. Egy utolsó kóstolás, és ha kell, utána fűszerezek.

Fogok egy nagyobb jénait, vagy egy magas falú tepsit, kiolajozom, és egy réteg grillezett cukkínit fektetek az aljára. Meglocsolom egy kevés besamellel, majd egy réteg tölteléket halmozok a zöldség rétegre. Erre megint egy kevés besamel jön, és még egy réteg cukkíni (mintha lasagne-t készítenék). Ezt addig folytatom, míg elfogynak a hozzávalók. A lényeg, hogy a tetejére jusson egy réteg cukkíni, amit a végén egy jó adag besamellel zárok le. Ennél a pontnál, opcionálisan, lehet így hagyni, vagy lehet esetleg egy kevés fetát (eredeti juh/kecsketejeset) morzsolni a tetejére (én ajánlom ezt az opciót), esetleg parmezánt, vagy más sajtot reszelni a besamelre.
200 fokra előmelegített sütőben, harminc-negyven percig sütöm, a sütő alsó polcán.

Tippek, tálalás:

A kész étel, jól lefedve, két napig eláll a hűtőben. Mint minden, ehhez hasonló csőbennsült étel, melegítve sokszor finomabb mint frissen. A fagyasztást is bírja. Ha sokat készítettünk, adagonként lefagyaszthatjuk.
Nekem most konfitált sertés húsom volt itthon, de bármilyen más hússal is elkészíthetjük, vagy akár hús nélkül is.
Sárgarépa mellett, vagy helyett, más zöldséggel is dúsíthatjuk a tölteléket, pl. grill- vagy kaliforniai paprikával, padlizsánnal, póréhagymával, paradicsommal…
A fűszerezés kérdését is szabadon kezelhetjük. Én most egy görögös ízvilágot szerettem volna megidézni, de teljesen más irányba is elvihetjük, például ha steak fűszerkeveréket (pl. csirkehússal…), vagy mondjuk zöldfűszereket használunk (pl. bárányhúshoz) a töltelékbe.
Tálalás előtt, hagyjuk langyosra hűlni az ételt. Így könnyebb tálalni is, és az íze is jobban érvényesül, mint forrón.
Az erős fűszerezés miatt, nehéz tökéletes bort választani ehhez az ételhez, de egy tokaji Furminttal (pl. Disznókő) szerintem nem nyúlhatunk mellé.

Retro - milánói sertésszelet

Anyám, a minap beállított hozzám, egy adag bepanírozott karaj-szelettel, mondván, most elmegy nyaralni, és én nehogymár éhen haljak amíg ő ellesz. Nem számít, hogy húsz éve főzök magamra, szeretek és tudok főzni (és van egy gasztroblogom is,), ő azért hozott nekem egy kis húst. Hiába, egy anya, már csak anya marad.
Szóval, ott figyelt a hűtőmben a hús, és várta, hogy felhasználjam valamire. Ekkor támadt az a gondolatom, hogy mennyire megennék egy „milánói sertés szeletet”. De egy olyan igazi retro, szotüdülős-menzás-álolaszéttermes verziót, amivel folyton tömtük magunkat az éttermekben, anno a haverokkal, a nyolcvanas években.
Gyors leltár a kamrában, van szalonna, konzervgomba (szigorúan csak az a jó), sűrített paradicsom (igaz, olasz és baromi jó minőségű, de megteszi), spagetti…
Hát, akkor hajrá!

Tiramisu

Nemrég, megint a Lidlben kalandoztam, és mit látok!? Olasz mascarpone akció, kettőt fizet, hármat vihet. Le is csaptam rá azonnal. Egy sorral odébb meg, nagyon jó minőségű, talján, kifejezetten tiramisuba való babapiskótát találtam (Savoiardi). Azt is bezsákoltam. Ekkor már láttam a végzetem, egy nagy tál tiramisu (helyesebben, tiramisù) képében. És ha már így alakult, akkor hazafelé megálltam a kedvenc cukrászdámban, és elvitelre lefőzettem pár adag olasz espresso kávét, mivel nekem nincs otthon kávéfőzőm. Hazaérve, neki is álltam az elkészítésének.


Hozzávalók (4 adag):

· 250g mascarpone
· 3 tojás
· 200g babapiskóta
· 3 dl. erős espresso kávé
· ½ dl. rum (lehetőleg jó minőségű)
· 1 ek. vanília-kivonat (elhagyható)
· 4-5 ek. cukor
· kakaópor (holland)


Elkészítés:

Először, szétválasztom a tojásokat. A sárgájukat, a cukorral, és a vanília-kivonattal együtt, habosra kikeverem. Hozzákeverem a mascarponét. Egy másik keverőtálban, a tojásfehérjéket, egy csipet sóval, kemény habbá keverem. A tojáshabot, óvatosan beleforgatom a mascarponés krémbe, vigyázva, hogy ne törjön össze a hab.
A kávéhoz hozzákeverem a rumot, és egy lapos tálba öntöm. A piskótákat a kávéba mártom, mindkét oldalát egy pillanatra, majd egy nagyobb tál, vagy négy kisebb edény/pohár aljára, egy réteget rakok ki belőlük. A piskótarétegre kanalazok a krémből egy ujjnyi réteget, majd megint a piskóta jön, és így tovább. A végén krémmel zárom le a rétegeket. Egy kis szitával kakaóport szórok a krém tetejére, és pár órára (5-6) a hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek, és a krém is szilárdabb legyen.

Tippek, tálalás:

A nyers tojás miatt, a tiramisut nem tanácsos egy napnál tovább a hűtőben tartani. Készítsünk annyit, amennyit egyből el is fogyasztunk.
Babapiskóta helyett használhatunk piskótalapot is, csíkokra vágva.
A neten, főleg az itáliai oldalakat böngészve, keresve az „autentikus” tiramisù receptet, többnyire két változattal találkoztam. Amiben volt tojásfehérje, és amiben nem. Én mindkettőt kipróbáltam már, és nekem a tojásfehérjés változat jött be, mert ez egy kicsit könnyedebb, habosabb. Fehérjehab nélkül, testesebb, krémesebb és van, akinek az ízlik inkább.
A konzervatív felfogás szerint, nem kell bele sem tojásfehérje, sem vanília. De a szerény véleményem szerint, ezekkel finomabb. De, olvastam olyan recepteket is, ahol citromhéjat is reszelnek bele, de ez már bennem is felélesztette a puristát, azért maradjunk csak a klasszikus ízeknél!

Családi receptek - A lecsó…

A hétvégén lecsót főztem. Nem szándékoztam ebből posztot írni de mostanra már az elmebaj olyan szintjére jutottam, hogy már észre sem vettem, hogy fotózok lecsófőzés közben. Teljesen automatikusan jön már az egész…
Mivel a képanyag megvan, gondoltam akkor már írok is valamit hozzá.
A lecsó nem egy komplikált étel, és mindenkinek megvan a maga tuti receptje. Távol áll tőlem, hogy "osszam az észt" ebben a támában, de úgy gondoltam leírom a saját, nagyanyámtól tanult „tuti receptet”. Elfér ez is a többi között itt a cybertérben.

De hogy mindjárt ellent is mondjak magamnak, hozzáteszem, hogy sokszor a legegyszerűbb ételeket a legkönnyebb elrontani. A jó lecsónál például fontos, hogy ne olajjal főzzük, hanem zsírral (még jobb, ha szalonnával indítjuk). Jobb íze lesz. Fontos, hogy a paradicsomot hámozzuk meg (utálom benne az összepöndörödött paradicsomhéjakat). Használjunk „tőérett” friss paradicsomot, vagy ennek hiányában inkább olasz konzervparadicsomot.

Hozzávalók:

· 1 kg. tv. paprika
· 1 kg. hagyma
· ½ kg. paradicsom (lehet hámozott, egész konzervp.)
· 15 dkg füstölt-szalonna 
· sertés- vagy libazsír
· fűszerpaprika, őrölt kömény, só, bors

Előkészületek:

A paprikákat megmosom, kicsumázom, hosszában kettévágom, és csíkokra szeletelem.
A hagymákat félfőre vékonyan felszeletelem.
A paradicsomokat meghámozom (kereszt alakban bevágom a tetejét, forró vízbe mártom egy percre, majd lehúzom a bőrét), kettévágom, a magokat a levével együtt kikaparom, a húsát felkockázom.
A szalonnát apróra felkockázom.

Elkészítés:















A szalonnát, egy kanál zsíron, közepes lángon kiolvasztom. Ügyelek arra, hogy ne piruljon meg, csak olvadjon ki a zsírja. Mikor ez megvan, kiszedem a szalonnát egy szűrőkanállal, feljebb kapcsolom a tűzhelyt, beleszórom a hagymát és üvegesre pirítom. Közben megsózom.
Mikor a hagyma lepirult, a lábast félrehúzom, egy evőkanálnyi csemege fűszerpaprikát szórok a tetejére. Egy-két percig hagyom, hogy a paprika tetején lévő zsíron, a fűszerpaprikából kioldódjanak az íz- és illatanyagok. Egy késhegynyi őrölt köménymagot szórók rá, majd elkeverem az egészet. Hozzáadom a paprikát és visszateszem a tűzhelyre, közepesnél erősebb fokozaton, kevergetve, vigyázva, hogy a paprika ne égjen meg, egy pár percig párolom. Beleborítom a paradicsomot, elkeverem (beledobom a szalonna bőrét is az íze miatt), sózom, borsozom, ezután kb. egy óráig főzöm közepesnél alacsonyabb hőfokon eleinte lefedve, majd fedő nélkül, hogy a szaftja kissé besűrűsödjön. Kész!

Tippek, tálalás:

A lecsó eláll a hűtőben két-három napig is egy jól lefedett edényben. Melegítve ugyanolyan jó!
Lecsó van tarhonyás, tojásos, virslis, kolbászos és ezeknek minden kombinációja.
Tálaláskor a lecsó tetejét megszórhatjuk a kisült szalonnakockákkal.
Nekem a natúr lecsó a kedvencem, egy frissensült fehérkenyér ropogós héjú csücskével és egy pohár kadarkával…