Keresés a blogban

Sült/grillezett paprika

Olyan sok receptemhez, szószokhoz, salátákhoz használtam már (és még fogom is) a sültpaprikát, hogy gondoltam, megér egy külön posztot. (És így ezután, legalább nem kell minden receptben leírnom, hanem csak elég belinkelni ;))
Ehhez a sült paprikához, legjobb az édes, húsos, hosszú, hegyes „kápia” paprika. Ha esetleg nem kapunk, használhatunk helyette pritamin paprikát is, de a kaliforniai paprikát nem ajánlom, mert annak szerintem semmi íze.

Ha van gáztűzhelyünk, a paprikákat, közvetlen a lángon is megsüthetjük, egy hosszú húscsipesszel forgatva, míg meg nem feketedik a héja mindenütt.

De én többnyire sütőben készítem. Egy tepsit kibélelek alufóliával, és ebbe teszem a paprikákat, amiket előzőleg egy késsel megszurkálok, hogy ne robbanjon szét a sütőmben. (Bekenhetjük egy kis olajjal is.)
A tepsit a sütő felső polcára teszem, és grillfokozaton 20 percig sütöm, tizenöt percnél megforgatva. Ha nincs grillező a sütőben, akkor 220 fokra előmelegített sütőben, süssük addig, míg meg nem feketedik a héja (kb.25 perc).
A megsült, forró paprikákat, egy mély keverőtálba dobálom, és letakarom folpackkal, hogy a saját gőzében felpuhuljon. Negyed óra múlva kiveszem, és akkor már könnyedén le lehet húzni a héját. Kiszedem a csumáját, kettévágom, és kikaparom a magjait. Ezután csíkokra vágom, beleteszem egy csatos üvegbe, és annyi olívaolajat öntök rá, amennyi teljesen ellepi. Hűtőben tartva, két-három hétig is eláll.
A sültpaprika csíkokat, marinálhatjuk is. Egy-két gerezd fokhagymát vékony szeletekre vágunk, olívaolajban megdinszteljük két-három szardellafilével együtt. Hozzáadunk egy kevés balzsamecetet, forraljuk egy keveset, hogy besűrűsödjön, és ebbe forgatjuk bele a paprika csíkokat. Hagyjuk lassan kihűlni a marinádban, majd a fentiek szerint olajban eltehetjük ezt is. Előételnek, crostinivel, kiváló bruschettát készíthetünk.

4 megjegyzés:

  1. Nagyjából két óra múlva jelenik meg nálam is a sültpaprika:)

    VálaszTörlés
  2. Épp tegnap este sütöttem én is a kerti grillen - remélem, ebből az adagból már marad valamennyi eltenni is :)

    VálaszTörlés
  3. A sült paprikat en is imadom es ami meg nagyon finom, az a balzsamecetben marinalt gyöngyhagyma.
    Sajnos nincs hozza receptem bar biztos vagyok benne, hogy nem lenne bonyolult elkesziteni csupan idöigenyes.
    Nagyon guszta a blogod!
    Vali

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!