Keresés a blogban

Családi receptek - Petőfi rostélyos és burgonyafánk


Gyerekkoromban ez volt az egyik kedvenc ételem. A Petőfi rostélyos burgonyafánkkal, vagy néha lángossal, ritka, ünnepi étel volt nálunk. Már évek óta nem ettem, és most kedvet kaptam rá, hogy elkészítsem. Érdekes, hogy mikor el kezdtem kutatni a receptje után, azt vettem észre, hogy ez az étel nem szerepel a szakácskönyvekben. Mintha nem is létezne. A neten is csak pár verzióját találtam, de azok nem nagyon hasonlítottak az emlékezetemben lévő ételre. Ezért a forráshoz fordultam, az anyámhoz. Naná, hogy ő sem emlékezett a pontos receptre, és azt sem találta meg, hogy hová lett leírva. A költözések során, valahol elkeveredhetett/eltűnhetett. Így hát kettőnk emlékezetéből próbáltuk összeszedni. Mivel a hétvégén egyébként is készültek hozzám ebédre, rávettem, hogy akkor együtt, készítsük el ezt az ételt…


Hozzávalók:

· 1 kg marhahús (rostélyos)
· 15 dkg füstölt szalonna (zsíros)
· 3 fej hagyma
· 3 db. zöldpaprika (nem csípős), vagy tv paprika
· 4-5 gerezd fokhagyma
· 2 ek. paradicsom sűrítmény
· 1 ek. pirospaprika
· ½ tk. durvára tört köménymag
· 1 tk. szárított majoránna
· só, bors
· sertészsír
A burgonyafánkhoz:
· 50 dkg liszt
· 50 dkg héjában főtt burgonya
· 2 tojás
· 4 dkg élesztő
· 1 ½ dl. langyos tej
· 1 tk. cukor
· 3 tk. só


Előkészületek:

A marhahúst, nagyjából fél centi vastag szeletekre vágom, és a szeleteket megforgatom egy kis lisztben.
A szalonnát felkockázom, a hagymát apróra vágom, a zöldpaprikákat, és a fokhagymákat vékonyan felszeletelem.
A krumplis fánkhoz, a burgonyákat megfőzöm a héjában.
A langyos tejbe, belemorzsolom az élesztőt, hozzáadom a cukrot és elkeverem, és félreteszem egy langyos helyre.


Elkészítés:

1. Egy nagyobb serpenyőben, lassú tűzön kiolvasztom a szalonna zsírját, és mikor kisült, egy szűrőkanállal kiszedem, és egy nagyobb, tűzálló edénybe teszem.
2. A szalonna zsírjában, nagy lángon, oldalanként fél-fél perc alatt elősütöm a hússzeleteket, majd azokat is az edénybe teszem a szalonna darabokra.
3. A visszamaradt zsíron (ha kevésnek tűnik, akkor tegyünk hozzá még setés vagy libazsírt), közepesnél erősebb fokozaton, pár perc alatt üvegesre megfonnyasztom a hagymát, és a zöldpaprikát.
4. A serpenyő közepén félrehúzom a zöldségeket, egy kis lyukat csinálok, és oda nyomok két evőkanálnyi paradicsompürét. Egy percig pirítom a paradicsomot a zsiradékban, hogy a cukortartalmát kiadja, majd elkeverem.
5. Sózom, borsozom, hozzáadom a durvára tört köménymagot, majd a majoránnát is belemorzsolom, végül a fokhagymaszeleteket is rászórom és elkeverem.
6. A tetejét megszórom a pirospaprikával, és várok pár pillanatot, hogy a zsiradék kioldja a paprikából a színezőanyagot, ezután felöntöm egy kevés vízzel.
7. Egy-két percig forralom, közepes lángon, megkóstolom, kell-e még fűszerezni, majd az egészet a húsra öntöm.
8. Összerázom, hogy az alapban elkeveredjen a hús, ez után felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje a húsokat.
9. Lefedem, és a 160 fokra előmelegített sütőbe teszem másfél órára.
10. Mikor elkészült, kiszedegetem a húsokat, óvatosan nehogy szétessenek, és a szószt egy botmixerrel kicsit megdolgozom. Nem túl simára, hogy maradjon egy kicsit darabos a szósz, azután a húsokat visszateszem a mártásba, és melegen tartva, tálalásig félreteszem. (Ha valaki rusztikusabban szeretné, nem fontos turmixolni a szószt. De én jobban szeretem, ha nincsenek benne zöldpaprika darabok, mint a lecsóban, hanem inkább simább, mártásszerű…)














Mindeközben, anyámra hagyom, hogy elkészítse a burgonyafánkot, mert Ő ennek az igazi tudója…
1. A héjában főtt krumplikat megpucolja, és krumplinyomóval simára töri.
2. Egy nagy keverőtálba szórja a lisztet, hozzáadja burgonyát és a felvert tojásokat, meg az időközben, a langyos tejben felhabzott élesztőt.
3. Megsózza, majd egy robotgéppel simára keveri (eleinte nehezen áll össze a tészta, de ne adjunk hozzá plusz folyadékot, mert akkor később túl lágy lesz).
4. Félrehúzva a tésztát az edényben, alálisztez, ezután a tetejét is megszórja, majd lefedve félreteszi egy langyos helyre kelni.
5. Kb. fél óra múlva, mikor a tészta kétszeresére kelt, kiborítja egy belisztezett deszkára. Kissé átgyúrja, és kinyújtja nagyjából másfél centi vastag lappá.
6. Egy pogácsaszaggatóval kiszúrja a fánkocskákat, és lisztezett lapra teszi.
7. Egy nagy wokban fél liter olajat forrósít, beledobja a kis fánkokat, majd lefedi, és egy-két percig süti míg aranybarna nem lesz. Ezután megfordítja, és már fedő nélkül, a másik oldalát, is aranybarnára süti.
8. Papírtörlővel bélelt tálra szedi az elkészült fánkokat, és tálalásig melegen tartva félreteszi.


















Tálalás, tippek:

Adagonként egy-két szelet húst, a mártással leöntve tálalom, mellé öt-hat burgonyafánkkal.
A hús a mártással együtt, két napig eláll a hűtőben, jól záródó edényben tartva. A fánk frissen elkészítve az igazi.
Ezt az ételt, nem csak rostélyosból lehet elkészíteni, hanem marhacombból, felsálból is legalább olyan jó. A lényeg, hogy jó minőségű „húsmarhából” származzon, és az sem árt, ha érlelve van egy-két hétig.
Ez a Petőfi rostélyos, igazán jól sikerült, felidézte bennem ifjúkorom íz-élményeit. A finom puha, a szájban szétomló marhahús, és a remek fűszeres, paprikás, igazi magyaros ízű szósz együtt, igazán pazar együttest alkottak. Nem is beszélve a pompás, puha, meleg krumplisfánkról, amivel lelkesen tunkoltam a szószt minden falathoz… Na, meg hozzá a Veszergombi pince, príma 07’ szekszárdi kadarkája, amivel lekísértem a falatokat…

Elkészítési idő: 2 és fél óra
Költségek: kb. 530 Ft./adag
Bor: 2670 Ft. (vinotéka)

20 megjegyzés:

  1. Névtelen10:32

    Épp időszerű poszt, ha arről a Petőfiről van szó :)
    De mitől Petőfi, van róla infód?

    VálaszTörlés
  2. Készítsd el márc.15-én egy Kossuth-kifli társaságában!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Névtelen21:59

      Elé meg egy Jókai bablevest.. 😂😂

      Törlés
  3. lorien
    fogalmam sincs, honnan kapta a nevét. próbáltam utánanézni a neten is, de nem jutotam semmire:))

    "saját levében"
    :)))

    VálaszTörlés
  4. Névtelen11:25

    Ez hihetetlen, azt hittem, sose találok erre az ételre! Gyerekkoromban szüleimmel egyszer-egyszer Mátraszentistvánon egy üdülőben töltöttünk néhány napot. Remekül főztek mindent, de a legemlékezetesebb étel ez volt, a Petőfi-szelet. Aztán eltelt néhány év, és mikor visszatértem, már csak sajnálkoztak, de senki nem emlékezett erre az ételre. Ugyanúgy nyomoztak utána, de eredménytelenül. Akkor azt hittem, sose ehetek ilyet többet, ezért most nagyon hálás vagyok a receptért.
    magombóc

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Gratulálok a blogodhoz, és nagyon köszönöm a receptet, egyrészt mert névrokon :D másrészt meg ez volt a mai ebéd, és nagyon finom lett. De igazából édesanyádnak jár a nagy kézcsók, a burgonyafánk nekem mindig is mániám volt, de valahogy sohasem sikerült itthon igazán jól elkészítenem, mondjuk a kelttésztás dolgokkal eleve hadilábon állok. De most! valami zseniális lett, igyekeztem betű szerint is csinálni. Ja külön köszi és gratuláció a "fázisképekhez", ez hiányzik nekem mindig a receptektől. :)

    VálaszTörlés
  6. köszönöm és örülök, hogy jól sikerült:) anyámnak átadom!:)

    VálaszTörlés
  7. bélabácsi214:35

    Szia Toma!

    Most lett kész ez a recept. :)
    Igaz, hogy burgonyafánk nélkül, mert nem volt jelentkező az elkészítésére, ezzel szemben hortobágyi szürkemarhából, amit 7 napig érleltem megfelelő hőmérsékleten. Mármint csak a rostélyosát. :) Valóban, ez egy nagyon egyszerű recept, de annál nagyszerűbb. Én úgy érzem, hogy a kömény az, ami az igazi karakterét megadja ennek a szaftnak, ettől nem "lecsós szelet" vagy "kifordított Csáky rostélyos" ha érted, mire gondolok. A majoranna itt most másodhegedűs, de micsoda zenemű lett ez a végén :)

    VálaszTörlés
  8. burgonyafánk helyett ehhez még a szalvétagombóc is jó lehet.
    a szürkemarha jó ötlet, örülök, hogy jól sikerült:)

    VálaszTörlés
  9. Nálunk a kedvencek közé tartozik. Mikor Németországba megyek unokázni ez az első amit főzök./a vőm kedvence/

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

  11. Üdv mindenkinek. Megcsináltam az ételt-KB:47éve ettem egyszer a koleszba ahova jártam, Petőfi rostélyost burgonya fánkkal, de az íze, mivel nagyon ízlett, mélyen bennem maradt. Tehát elkészítettem az ételt a fenti recept és leírás szerint és láss csodát, az íz ugyan olyan volt mint amire emlékeztem, rendkívűl nosztalgikus és finom élmény volt, köszönöm

    VálaszTörlés
  12. Ma bablevest föztem és/ lángost utánna/ szembe jutott a Petöfi rostélyos, valamikor a pécsi Mecsek étteremben volt a napi menübe beiktatva, és mindig izett, eszembe sem jutott akkoriban megszerezni a receptjét. Kédöbb kerestema neten de nem találtam. Probáltam emlékezetböl megcsinálni, de nem volt az igazi. Ma viszont mielött hozzá kezdtem volna a lángos tészta lekeveréséhez ujra elkezdtem keresni a receptet és a Te recetedet éreztem az igazinak. Mivel volt lefagyasztva marha lábszárom hát megcsináltam igazi régi izü lett, már benn csücsül a hütöben a nyers lángostésztával, majd holnap.ez lesz az ebéd. Köszi a receptet.

    VálaszTörlés
  13. Nagyon köszönöm a receptet!Még a 80-as évek nyári táboraiban készítettek nekünk Petőfi rostélyost a szuper "konyhás nénik".Imádtam!Pár éve eszembe jutott ez az étel de receptet sehol nem találtam hozzá.Most megvan!Köszönöm Toma!!

    VálaszTörlés
  14. Tegnap elkészítettem. azt nem mondom, hogy gyors és könnyű volt megcsinálni, de nem bántam meg, mert nagyon-nagyon finom! Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon finom jó recept , a család kedvence.

    VálaszTörlés
  16. Névtelen14:29

    Köszönöm a receptet! Régen az uránbányász konyhán főztek ilyen ételt, és nagy kedvencünk volt. Nagyon finom lett a recepted szerint.

    VálaszTörlés
  17. Névtelen19:23

    Szia! Az Anyukám a Mecseki Szénbányász tröszt menzáján ette, és elkérte a konyhásoktól a receptet, mert ő is nagyon szerette. Különös családi ünnepekre került az asztalra otthon...
    Ő egy pici mustárt tett a szószba (egy teáskanálnyit), viszont majorannát egyáltalán nem, de a többi az mind stimmel. Ahány ház ;-)
    Sajnos az Anyukám már nincs már köztünk, de én mindig főzök ilyet az Apunak, ha meglátogat minket, és együtt nosztalgiázunk.

    VálaszTörlés
  18. Névtelen19:27

    Üzemi konyhán egyik kedvenc fogás volt, lángossal. Nagyon örülök, hogy rátaláltam. El is fogom készíteni.

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!