Addo cafe&restaurant - Pécs

fotó: addocafe.hu

Régóta terveztem egy cikket az Addoról. Még tavaly ősszel fedeztem fel a helyet magamnak és rögtön láttam, hogy érdemes lenne mélyebben is megismerni, esetleg letesztelni egy komolyabb vacsorával. Az idő szép lassan telt, én egyre gyakrabban jártam oda, főleg ebédelni, vittem oda barátokat és beszéltem meg találkozókat üzleti ügyekben. Így lett az Addo észrevétlenül a törzshelyem. A tesztvacsora végül is nem valósult meg azóta sem, de azt gondoltam azért egy afféle étteremajánlót írok helyette.

A Kistücsökben jártunk Balatonszemesen

A Kistücsök étterem jó ideje már, hogy a látókörömbe került és azóta szerettem volna kipróbálni, de valahogy mindig közbejött valami és elmaradt a látogatás. Pár hete azonban egyre inkább érlelődött bennem az elhatározás, hogy végre el kell jutnom oda. Aztán úgy alakult, hogy más programmal összekötve, szombaton végre ellátogattunk a Kistücsökbe Hajnival, a Malackaraj blog egyik írójával.

Három óra körül értünk oda, a tulajdonos, Csapody Balázs már várt minket. A foglalt asztalunk a kerthelyiség végében a minket Pécstől végig követő eső miatt kiesett, de hamar kerített nekünk egy másikat egy hatalmas ernyő alatt.

Már a kezdeti benyomás kedvező volt. A kiszolgálás gyors és szakszerű volt. Egy pillanat alatt ott termet a pincér és a sommelier is, mindig a kellő pillanatban.

De most rá is térek az ételekre, mert mégis csak ezért voltunk ott. Legalábbis a magamfajta hedonistának ez a lényeg!

Előételnek én préselt malac fejhúst rendeltem, Hajni pedig a kovászos uborka krémlevesre vetett szemet.

A préselt fejhús egy remek fogás volt. Finom puha pofahús és a ropogós malacfül rétegek állagának/textúrájának kontrasztja határozta meg ezt a fogást leginkább, persze a remek íz mellett. Hozzá finom saláta volt, marinált gyöngyhagymával, öntettel, amik szépen harmonizáltak a hússal. (Sajnos erről a fogásról nincs képem.)

A kovászos uborka krémleves egyszerűen szenzációs volt. Egy hideg, friss és üde leves, - vagy inkább gazpacho - ami remek választás lehet egy nyári kánikulai napon. A kovászos uborka karakteresen savanykás ízét csak éppen a kellő mértékben enyhítette, tompította a belekevert kapros tejszín. Pompás kezdő fogás volt mindkettő!

A főételek jöttek. Én a napi ajánlatot választottam ami egy kecskesült volt zöld(puy)lencse ágyon, kecsketúróval töltött tésztával. Hajni pedig az étlap újdonságaiból, a borjúgerincet savanyú szívvel mangolddal és tökmagos krumplipogácsával nézte ki magának.

A sommelier (Rocskár László), mindkettőnk ételéhez Légli Ottó 2007-es Reisling gesztenyés Válogatás-át ajánlotta.

A kecskehús a sou-vide eljárástól finom puha és omlós volt, a rápirított réteg római köményes fűszerezése hibátlan volt, nagyon ízlett. Az enyhén füstös aromájú puy lencse remek körete volt a húsnak, a kecsketúró pedig markáns ízével és krémes állagával szintén jól harmonizált az egész étellel. Nem találtam semmi hibát benne.

A borjú gerinc érmék szép rózsaszínre voltak sütve ahogy azt kell, bár az én ízlésemnek lehettek volna egy egész kicsit puhábbak is de ezt csak tényleg azért említem, hogy kissé ellensúlyozzam a most következő „ömlengésemet”.

A borjú mellé, kis tálkában adott savanyú szív egyszerűen fantasztikus volt, Hajni majdnem előadta tőle a "Harry és Sally" híres kávéházi orgazmus jelenetét. A vajpuhára párolt szív a savanykás szaftban, egyszerűen tökéletes volt, alig akart hagyni nekem belőle, hogy megkóstolhassam és még a pogácsákról is megfeledkezett miatta. Ami jelzem, nagy hiba volt, mert én bizony mindkettőt megettem. Életem legfinomabb pogácsája volt. Meleg, puha, foszlós belsejű és ropogós külsejű, finoman fűszerezve. Na de visszatérve a savanyú szívre, felváltva tunkoltuk ki – nem mellesleg kitűnő, az asztalon található frissen sült, finom házi kenyérrel - az utolsó cseppeket is a pohárkából, hogy semmi ne vesszen kárba belőle. Az egész fogáshoz jól illet a párolt mángold, aminek mindketten kiéreztük valami kellemes füstös utóízét.

A sommelier által ajánlott bor pedig telitalálat volt mindkettő fogáshoz, különösen a kecskéhez. Elképesztően szépen simult minden falathoz ami mellé kortyoltam belőle.

A desszertek jöttek. Én maradtam a napi ajánlatnál, ami Angéla újragondolt somlóija volt, míg Hajni a császármorzsa sárgabarack lekvár-habbal névre hallgató kreációt választotta.

A desszertek semmivel nem maradtak el az előző fogásoktól. Angéla somlóija remek volt. Egy finom, tömény csokis piskótalapon angol-krém alapú fagylalttal, dióhabbal, stb. mindez aranyporral „miegymással” szépen megdizájnolva... Szóval egy szemnek és gyomornak egyaránt kívánatos desszertet sikerült elém tenniük. Nagyon finom volt. Minden ízt éreztem amit egy hagyományos somlóiban is érez az ember, de mindezt teljesen eltérő textúrákban és formában kaptam meg, ami igazi élménnyé tette ezt a desszertet.

Sajnos a császármorzsából tényleg csak egy morzsa jutott, mert Hajni közben befalta az egészet (igaz, én is a somlóit), de azért annyit sikerült megállapítanom, hogy az is egy fantasztikusan sikerült édesség, érdemes kipróbálni. Legközelebb biztos azt rendelek!

Kitűnő ételekben és borokban, remek kiszolgálásban volt részünk. Csapody Balázs szívélyes vendéglátónk volt, többször is odajött, volt hogy leült az asztalunkhoz, érdeklődött, hogy minden rendben van-e, válaszolt a kérdéseinkre az ételekről és mesélt a terveiről. A vacsoránk után Angéla is kijött a konyhából és az asztalunkhoz ült, és kellemes elbeszélgettünk, majd egy órát mesélt magáról, a desszertjeiről és terveiről (erről a malackarajon olvashattok, Hajni „tollából”). Mindent összevetve, egy remek élmény volt a Kistücsökben eltöltött cirka három óra.

A végső értékelésként, mindenkinek ajánlom a Kistücsök éttermet aki szereti a finom, fantáziadús, a regionális és magyar konyha nagyon kreatívan és magas szinten elkészített ételeit.

Az étterem jól megközelíthető, jó parkolási lehetőséggel és akadálymentes, kerekesszékkel is könnyen megközelíthető. Nagyobb kitérőt is megér...

(mivel mindketten a kajálással voltunk elfoglalva, és bénán fotóztunk, a képek az étterem Facebook oldaláról vannak.)

Vendég blogger: gasztrogaleri - „Széll Tamás vacsora” az Onyxban

Előszó:
…Nemrég, A bűvös szakács blogon, megjelent a „Széll Tamás az Haeberlin-háznál” című bejegyzésénél, folyt egy kisebb vita a cikkben szereplő szakácsról, és ételeiről. Mikor is bejelentkezett egy kommentben Hamvas Zoltán (az Onyx étterem F&B directora), és a vitát rövidre zárva felajánlott egy 40%-os árkedvezményt a blog látogatóinak, hogy személyesen is megkóstolhassák Széll Tamás 5 fogásos illhaeusern-i tanulmányai alapján készített menüjét. Természetesen többen is éltek a lehetőséggel. Én is elgondolkodtam a dolgon, de pécsi lévén, sokalltam a négyszázötven kilométert oda-vissza, egy vacsora kedvéért. Magyarán, győzött a lustaságom.
A vacsora lezajlott, és többen is értékelték a tapasztaltakat, én meg csak bosszankodtam így utólag, hogy miért is nem mentem el. Kérésemre az egyik résztvevő, gasztrogaleri, volt olyan kedves, és elküldte az ott készített fotókat és egy rövid értékelést is írt hozzá. Most ezt teszem közzé, kiegészítve nite_club megjegyzéseivel, aki szintén jelen volt a vacsorán.
Köszönöm mindkettőjüknek, hogy hozzájárultak a közléshez. Így ha nem is első kézből, de két igazi gourmet beszámolójából ismerhetik meg a blog olvasói Széll Tamás és az Onyx menüjét… (a szerk.)



(gasztrogaleri) Házi sajtos-rozmaringos kenyér nagyon jó volt, sok fogyott belőle


(gasztrogaleri) A fürjtojás nekünk oké volt, utólag tudtam meg, hogy a sonkamorzsa csak ropogtatni volt a tetején, ettől függetlenül lehetett volna határozottabb íze.
A zellerhab ilyen brutál füstösen is isteni volt. Szerencsére nem volt benne az a "kásásság", ami a costes káposztahabjában a Thuriés menűnél.
(nite_club) A zellerhab nagyon-nagyon finom volt, a fürjtojásra szerintem ráfért volna egy pici sóvirág, de így is finom volt.


(gasztrogaleri) A briós kicsit nagy volt valóban, de finom nagyon. Tényleg érdemes volna a recept, hogy mind elsajátítsuk. Nekem a sült máj gyomormegülősen zsíros, nehéz volt, és az enyémet nem hártyázták le rendesen. Inkább azt szeretem, ha "folyós" a belseje. Véleményemet még ketten osztották.
A libamájkrémes Szt. Jakab kagyló a snidlinggel eszméletlen jó volt! Mindennek a csúcsa szerintünk!!!
A cikória lekvár remeknek, a gesztenyehab túlságosan rejtőzködőnek bizonyult.
(nite_club) A libamáj tökéletesre volt sütve, igazság szerint a legjobb textúrájú máj volt, amit az utóbbi pár évben ettem. A "köret" nekem nem maradt nagyon emlékezetes, és szerintem kicsit sok is. A brióst (ami szintén tökéletes volt) én lehagynám, eltelít az étkezés elején, és a kagyló tetején figyelő krém nekem kicsit nehéz volt, viszont cserébe nagyon finom.


(gasztrogaleri) A hurkaleves smakkolt az árpagyönggyel, de az alma bundája (szőlőmag olaj és pálma olaj keverékében sütötték) nekünk teljesen tönkretette az összhatást.
(nite_club) A hurkaleves nagyon kellemes meglepetés volt, nekem nagyon ízlett, a kis almás bomba is.


(gasztrogaleri) A homár a halburokban nagyon tetszett, sokat vacilláltunk, hogy a leírt gyömbérességet vagy az igazán átütő rák ízt kellene, hogy érezzük inkább. Talán kicsit több gyömbér jó lett volna.
(nite_club) A homár volt az egyetlen, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Szerintem azon egy picit kell még dolgozni:) A homár maga finom volt, de a "keret" szerintem indokolatlanul sok, és nem mutat sokat, a veluté pedig lehetett volna kicsit fajsúlyosabb


(gasztrogaleri) A cigánymeggy-granité fergeteges. Először nyavalygott közülünk valaki, hogy lehetne citrusosabb, de a szarvas érkezésekor kiderült: káprázatos előjáték a főételhez.


(gasztrogaleri) Pici túlkészülés miatt kicsit gesztenye íze lett a szarvas gerincnek, ami nekem nem, többieknek viszont bejött. Mindenesetre állagra jól nézett ki. A káposzta tetszett a fahéj-szegfűszeg vonulattal, noha kicsit édes volt. A gombóc viszont elbűvölte mindannyiunkat. És persze a lapocka is, ami a második legkedveltebb volt a menüben!
(nite_club) A szarvas gerinc makulátlan, a lapocka meg egyenesen pazar. A gombóc, szerintem nem kell, de azért finom volt. Egyébként a lapocka most az írás kapcsán eszembe jutott, és abszolút megmaradt az ízélmény. A zellerhab és a libamáj mellett/felett ez okozta a legnagyobb meglepetést és okozza a garantált visszatérést. Ja, a tányért felejtsétek el, a „zsü” meg legyen picit koncentráltabb.


(gasztrogaleri) Ezzel szemben a palacsinta kicsit unalmas volt, akárcsak a fagyi. Eltűnt a flambírozáshoz használt Grande Marnier íze is. Emiatt a desszert nem véste be magát gasztronómikus memóriánkba.
Petit four szép és jó. Noha csak a zserbókockát és a fekete csokigolyót ettem, nagyon tetszett. De hiszek a többieknek, hogy mind elképesztően jó volt. Javította a palacsintát, az sicher.
Örömmel hallottuk még, hogy csinálnak egy rendes cukrászatot is hamarosan az Onyx oldalán, és elvitelre is lesz sütemény. Nagyon várjuk!
(nite_club) A palacsinta finom volt, igazán nem meglepő, de finom. A fagyi is jó volt, kicsit lehetne simább a textúrája, de más észrevétel nincs


(gasztrogaleri) Italaink közül az Ayala Zero Dosage túl szénsavasnak és élesztősnek tűnt, az egerszóláti rizling nagyon tetszett, Polgár bora bánatomra kiábrándító, de Takleré boldogan csúszott.


(gasztrogaleri) Összességében fantasztikusan jót ettünk. Emlékezetes szép este volt, amit köszönünk az Onyx minden dolgozójának, és azoknak is, akik lehetővé és elérhetővé tették ezt az eseményt.
(nite_club) Nagyon jól éreztem magam, nagyon jót vacsoráztam, és remélem, hogy az észrevételeim nem gorombák, nem szánom annak:)

Update!:

A leírtakhoz, csatolom még Macaroon véleményét.

(a képekre kattintva, nagyíthatod azt)

Napi menü: Pécs – Crystal étterem és kávézó

Mostanában ritkán van időm jókat főzni magamnak, mert kicsit túlvállaltam magam, és betemetnek a megrendelések. De enni kell, és én még szeretek is, így a konyha helyett, marad az étterem, mint megoldás.
Legutóbb a Crystal éttermet látogattam meg, méghozzá először, mióta fennáll. Ezt azért volt fontos megjegyeznem, mert ez az étterem abban az utcában (Citrom u.) van, ahol az a galéria, ahol én szinte naponta megfordulok. De eddig valahogy elkerültük egymást. Sokszor elhajtottam előtte az autóval, de bennem valahogy az rögzült, hogy ez egy drága, belvárosi, trendi bio-étterem. Ami a nyitásakor valóban így is volt, de mint kiderült, egy ideje irányt váltottak, és most a könnyű, mediterrán jellegű konyha a jellemző rájuk.
A lényeg a lényeg, eszembe jutott, hogy be kéne nézni a kristályba, egy menüre. Mire odaértünk, menü már nem volt, így étlapról kellet választanunk. Nem bántam meg. A kerthelységben foglaltunk helyet, ami a hátsó udvarban, a kánikulában is kellemes árnyékos helyen van.
Az étlapról: Az első bíztató jel az volt, hogy az itallap része vastagabb volt, mint az ételeké. Jól áttekinthető, viszonylag kevés tételt tartalmazó, de jól átgondolt étellap. Zömében a mediterrán konyhából merítettek, de voltak azért magyaros (pl. libamáj tál) ételek is. Az ételek többsége olyan volt, amit frissen el lehet készíteni, ami szintén bíztató volt számomra. Az árak középkategóriásak, egy belvárosi étteremhez képest, jónak mondhatóak.

Mivel nem „tesztelési” szándékkal ültünk be, hanem csak simán megebédelni, nem vállalkoztunk egy szélesebb merítésre a kínálatból. Bennem azért egyből felötlött, hogy akár egy poszt is kerekedhet még ebből. Éppen ezért, egy olyan egyszerű ételt választottam, amelyen azért, valamennyire le lehet mérni egy konyha hozzáállását, és a minőségét.
Szalonnás-póréhagymás gnocchit rendeltem, és desszertnek csokoládétortát.

Húsz-huszonöt perc múlva meg is kaptam (kb. ennyi idő alatt készítettem volna el én is magamnak otthon) a gnocchimat. Mivel nagyon éhes voltam, az első falatokat meg sem próbáltam elemezni, csak toltam a nudlikat a fejembe. Nagyjából az adag egyharmadánál tartottam, mire szép komótosra váltottam, és lassan forgatva a falatokat a számban, elkezdtem odafigyelni az ízekre. Elsőre, egy kicsit sósnak tűnt, de ezt betudtam a benne lévő szalonnának. A póréhagyma zöldje, kellemesen ress volt a szószban, a gnocchi tésztája is házilag készült, pont kellően lágy, hogy kellemes legyen az állaga, de azért elég „kemény” ahhoz, hogy ne tapadjon a szájpadlásomra:). A tején a parmezán frissen reszelve, ahogy kell. A szószban semmi felesleges, tolakodó fűszer nem volt, csak a sült szalonna és a póréhagyma zamata érvényesült, a tejszín kellemes krémességével.
A pincér által ajánlott Chardonnay, egy szigetvári termelő bora (akinek a nevét sajnos elfelejtettem, pedig kétszer is megkérdeztem), finoman harmonizált az étellel.

Összességében, korrekt kis ebéd volt. A kiszolgálás gyors és udvarias, az árak elfogadhatóak, desszerttel (amit végül is, nem én ettem meg), a borral, és borravalóval együtt három ezer forintot fizettem.
Hogy egy kis negatívumot is mondjak, sajnos, itt is tetten érhető volt az a magyar vendéglátói felfogás, hogy jó nagy adagokkal tömik a vendégeiket, nehogy „éhesen” távozzanak. Szerintem a kapott adag kétharmada is bőven elég lett volna (persze, kétharmad áron), és akkor esetleg előételt, és desszertet is szívesen fogyasztottam volna. Ehelyett, a gnocchi utolsó falatait, már egy kicsit nyögvenyelősen ettem, mert addigra jóllaktam. Persze ott is hagyhattam volna a tányéron egy keveset, de az már nem én lettem volna (hakapeszi vagyok!).

Mindent összevetve, jó kis étterem ez a Crystal, nem akar többnek látszani mint ami, jó konyha, korrekt árak, kellemes környezet. Nyugodt lelkiismerettel ajánlom azoknak, akik a belvárosban járva megéheznek, és „csak” egy jót akarnak enni. Ezentúl, ha tartják ezt a szinvonalat, én is többször fogok ott előfordulni.

(a csokitorta, amiből sajnos már nem tudtam enni)

Ott ettek még…

Napi menü: Pécs - bistroZONA

Nemrég nyílt meg Pécsett, a Színház téren, a Susogó étterem 2.0-ás verziója, a Corso. Egy közvetlen a színház mellet lévő, XIX. Századi épületbe költöztek, ahol régebben ezen a néven már működött étterem, sőt kaszinó is.
Az épület első szintjén található a tulajdonképpeni étterem (enotecaCORSO), ami a franciás, polgári csúcsgasztronómiát kínálja a vendégeinek (a 2008-as Étterem és Borkalauz értékelése szerint, az ország harmadik legjobb étterme és a legjobb vidéki étterem), míg az alsó, földszinti részen egy séfbisztrót (bistroZONA) alakítottak ki a tulajdonosok.
Mi, most ez utóbbit látogattuk meg, egy barátommal.

A séfbisztró lényege az, hogy a csúcsgasztronómiában használt jó minőségű alapanyagokból, és az ott alkalmazott szakmai tudással, egyszerűbb technológiával, olcsóbb árfekvésben, kevésbé formálisan, lehető legmagasabb színvonalú ételeket kínálja a vendégeknek. Ezzel az előzetes várakozással indultunk, hogy megebédeljünk a bistroZONA-ban.

Mindkét részhez tartozik kerthelység, a bisztróhoz az utcafronton, míg az étteremhez a Színház tér felöli oldalon alakítottak ki egy-egy teraszt.
Az étterem terasza, kényelmes fotelokkal, nagy asztalokkal berendezett, pálmákkal körülkerített, fából ácsolt dobogón helyezkedik el (amit, egy rámpával akadálymentesítettek. -plusszpont), míg a bisztró kerthelysége „csak” a sétáló utcára kitett székek és asztalok, melyeket igen ötletesen, zöldfűszerekkel beültetett virágládákkal keríttették el az utcán sétálóktól.
Itt kell megemlítenem, azt a szerintem óriási hibát, amit sajnos a legtöbb étterem elkövet (nyilván a költségek csökkentése miatt), a borzalmas Coca-colás napernyőket, és Pepsis menü-táblákat. Már csak az Amsteles vagy soproni ászokos hamutartók hiányoztak… De most komolyan! Tényleg annyit lehet spórolni azzal, hogy elfogadják a beszállító cégektől, ezeket a gagyi promóciós cuccokat? Szerintem igazán beleférhetett volna a költségvetésbe az étterem saját nevével/logojával ellátott árnyékoló.
Remélem, hogy ez csak egy kezdeti megoldás, és később lecserélik.

Tudtam, hogy bent „látványkonyha” van, és egy üvegfalon át, láthatjuk, ahogyan a szakácsok az ételt készítik. Így hamar eldöntöttük, most nem a kerthelységbe ülünk be.
Bent, egy rendkívül elegáns, ugyanakkor egyszerű, letisztult modern dizájn fogadott, egy kis retrós beütéssel. Nekem nagyon bejött, pedig nem rajongok a „trendi” dolgokért. Kényelmes ülőalkalmatosságok, és kis bisztró asztalok. A teríték egyszerű, mégis elegáns. Textilhatású fehér papírszalvéta, makulátlan, karcmentes evőeszközök, kristálytiszta poharak.

A pincér azonnal ott termett, készséges, és udvarias volt, hozta az étlapot és itallapot. Az étlapon az aznapi ebéd menüajánlat volt, ami, mint azt a pincértől megtudtuk, a napi piaci bevásárlás függvényében alakul, mikor milyen friss és jó minőségű alapanyagot sikerül beszerezni. Azt is elmondta, hogy minden étel frissen készül, semmilyen előre elkészített vagy fagyasztott terméket nem használnak.
A kiszolgálás végig profi volt, figyelték minden rezdülésünket, nem kellet egyszer sem intenem. Mikor éppen beszélgettünk, nem jöttek oda kérdezősködni, hogy kérünk-e még valamit (azt utálom), de mikor odanéztem, egyből jött. Egy apró baki azért volt, csakhogy valami kritika is legyen, a fizetőpincér odajött, mert azt gondolta, hogy már betettem a mappába a bankkártyám, miközben én még a cappuccinomat ittam.
Öt-hatféle előételből, nyolcféle főételből, és háromféle desszertből állíthattuk össze a mai menünket.
Előételnek, mindketten szárnyas ragulevest választottunk. Főételnek, nyúlcombot sült zöldségekkel kértem, Évi pedig bolognai spagettit. Én még desszertet is választottam, csokoládés piskótát vaníliamártással.
A főételhez még kértem egy pohár bort, a pincér rozét ajánlott.

A szárnyas raguleves:
Egy elegáns, formatervezett mélytányérban hozták ki (hál’ istennek nem csészében) a levesünket, ami nagyon ízletes volt. Az első kanálnál meglepődtem, hogy mennyire „egyben” van ez a leves. Kellőképpen meleg, de nem forró, semmilyen utóízesítésre nem volt szükség (ez nálam ritka), a csirkemell puha és omlós volt, kicsit megpirították mielőtt a levesbe került, a zúza darabok vajpuhák, szinte szétolvadtak a számban, a zöldségek „al dente” voltak, nem főzték szét őket. Ízében, egyik hozzávaló sem tolakodott az előtérbe. Ahogy mondtam, a leves szépen egyben volt. A mennyiség is rendben volt.

Nyúlcomb pirított zöldségekkel:
A párolt, pirított nyúlcomb mellet, a köret, hirtelen sütött zsenge borsóhüvely, laskagomba csíkok, kockára vágott padlizsán és cukkíni, egész koktélparadicsom, valamint sárgarépa volt, körbelocsolva bazsalikomos olívaolajjal.
A nyúlcomb hozta az elvárt ízeket. Semmi felesleges fűszer, a hús saját íze dominált, ami nagyon rendben volt. Talán, én egy leheletnyit tovább pároltam volna, hogy még puhább legyen, de ez csak szőrözés a részemről, így is meg voltam vele elégedve, és az íze kifogástalan volt. A borsóhüvely, a répa és a cukkíni jól átsültek, de azért még kellemesen roppanósak, ressek maradtak, a gomba és a padlizsán viszont vajpuhára párolódott. A zöldségek, egy enyhén füstös aromát is kaptak a hirtelen sütéstől. Mintha egy leheletnyi szezámolajat is éreztem volna rajta, de ebben nem vagyok biztos. A fűszeres, bazsalikomos olaj finoman simult a zöldségekhez és a nyúlhoz. Az ajánlott rozé, telitalálat volt. Sűrűn kortyolgattam a falatok mellé. Kár hogy nem kérdeztem meg honnan való ez a rozé.
Természetesen, megkóstoltam a spagettit is. Korrekt ízek, a szósz kellőképpen paradicsomos, a hús puhára párolva, tisztességes adag, első osztályú parmezán volt ráreszelve. Ami meglepett, az a tészta. Olaszországban ettem utoljára ennyire eltalált „al dente-re” főzött tésztát. Tökéletes volt az állaga, és ezáltal, az íze is.

Csokoládés piskóta, vaníliamártással:
Vagy én emlékeztem rosszul, hogy mit is rendeltem, vagy elfelejtették átírni az étlapot, mert a vaníliamártás, valójában túró(vagy ricotta)krém volt. Elsőre meghökkentem mikor megkóstoltam, mivel nem erre számítottam, de mivel a szósz finom volt, és nálam minden ami túróból készül, nyerő pozícióban van, hamar túltettem magam rajta. Nem is kérdeztem rá utólag a pincérnél. Kissé darabos, rusztikus szósz, pont a kellőképpen, nem túl édesen volt elkészítve. A csokoládés piskóta tésztája friss, nagyon ízletes és puha, omlós volt, benne pont a kellő mennyiségű csokidarabokkal.

Az ár/érték arányt megfelelőnek találtam, bár olcsónak nem nevezném, azért nem is volt vészes. A teljes két menüért, két ásványvízért, egy pohár rozéborért, és egy remek cappuccinoért, összesen 3890 Ft (+10%borravaló) fizettem.
Összességében, az egész étel, a hely, és a kiszolgálás, az ár, megfelelt a várakozásaimnak. A három fogástól tökéletesen jól laktunk, az ételek a megfelelő ritmusban jöttek, nem kellet sokat várni, annak ellenére, hogy frissen készült az étel. Az egész ebéd úgy, egy-másfél óráig tartott (slow food). Magasan hozta a bisztróval szembeni elvárásaimat, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, térjenek be egyszer, ha arra járnak.