Napi menü: Pécs - bistroZONA

Nemrég nyílt meg Pécsett, a Színház téren, a Susogó étterem 2.0-ás verziója, a Corso. Egy közvetlen a színház mellet lévő, XIX. Századi épületbe költöztek, ahol régebben ezen a néven már működött étterem, sőt kaszinó is.
Az épület első szintjén található a tulajdonképpeni étterem (enotecaCORSO), ami a franciás, polgári csúcsgasztronómiát kínálja a vendégeinek (a 2008-as Étterem és Borkalauz értékelése szerint, az ország harmadik legjobb étterme és a legjobb vidéki étterem), míg az alsó, földszinti részen egy séfbisztrót (bistroZONA) alakítottak ki a tulajdonosok.
Mi, most ez utóbbit látogattuk meg, egy barátommal.

A séfbisztró lényege az, hogy a csúcsgasztronómiában használt jó minőségű alapanyagokból, és az ott alkalmazott szakmai tudással, egyszerűbb technológiával, olcsóbb árfekvésben, kevésbé formálisan, lehető legmagasabb színvonalú ételeket kínálja a vendégeknek. Ezzel az előzetes várakozással indultunk, hogy megebédeljünk a bistroZONA-ban.

Mindkét részhez tartozik kerthelység, a bisztróhoz az utcafronton, míg az étteremhez a Színház tér felöli oldalon alakítottak ki egy-egy teraszt.
Az étterem terasza, kényelmes fotelokkal, nagy asztalokkal berendezett, pálmákkal körülkerített, fából ácsolt dobogón helyezkedik el (amit, egy rámpával akadálymentesítettek. -plusszpont), míg a bisztró kerthelysége „csak” a sétáló utcára kitett székek és asztalok, melyeket igen ötletesen, zöldfűszerekkel beültetett virágládákkal keríttették el az utcán sétálóktól.
Itt kell megemlítenem, azt a szerintem óriási hibát, amit sajnos a legtöbb étterem elkövet (nyilván a költségek csökkentése miatt), a borzalmas Coca-colás napernyőket, és Pepsis menü-táblákat. Már csak az Amsteles vagy soproni ászokos hamutartók hiányoztak… De most komolyan! Tényleg annyit lehet spórolni azzal, hogy elfogadják a beszállító cégektől, ezeket a gagyi promóciós cuccokat? Szerintem igazán beleférhetett volna a költségvetésbe az étterem saját nevével/logojával ellátott árnyékoló.
Remélem, hogy ez csak egy kezdeti megoldás, és később lecserélik.

Tudtam, hogy bent „látványkonyha” van, és egy üvegfalon át, láthatjuk, ahogyan a szakácsok az ételt készítik. Így hamar eldöntöttük, most nem a kerthelységbe ülünk be.
Bent, egy rendkívül elegáns, ugyanakkor egyszerű, letisztult modern dizájn fogadott, egy kis retrós beütéssel. Nekem nagyon bejött, pedig nem rajongok a „trendi” dolgokért. Kényelmes ülőalkalmatosságok, és kis bisztró asztalok. A teríték egyszerű, mégis elegáns. Textilhatású fehér papírszalvéta, makulátlan, karcmentes evőeszközök, kristálytiszta poharak.

A pincér azonnal ott termett, készséges, és udvarias volt, hozta az étlapot és itallapot. Az étlapon az aznapi ebéd menüajánlat volt, ami, mint azt a pincértől megtudtuk, a napi piaci bevásárlás függvényében alakul, mikor milyen friss és jó minőségű alapanyagot sikerül beszerezni. Azt is elmondta, hogy minden étel frissen készül, semmilyen előre elkészített vagy fagyasztott terméket nem használnak.
A kiszolgálás végig profi volt, figyelték minden rezdülésünket, nem kellet egyszer sem intenem. Mikor éppen beszélgettünk, nem jöttek oda kérdezősködni, hogy kérünk-e még valamit (azt utálom), de mikor odanéztem, egyből jött. Egy apró baki azért volt, csakhogy valami kritika is legyen, a fizetőpincér odajött, mert azt gondolta, hogy már betettem a mappába a bankkártyám, miközben én még a cappuccinomat ittam.
Öt-hatféle előételből, nyolcféle főételből, és háromféle desszertből állíthattuk össze a mai menünket.
Előételnek, mindketten szárnyas ragulevest választottunk. Főételnek, nyúlcombot sült zöldségekkel kértem, Évi pedig bolognai spagettit. Én még desszertet is választottam, csokoládés piskótát vaníliamártással.
A főételhez még kértem egy pohár bort, a pincér rozét ajánlott.

A szárnyas raguleves:
Egy elegáns, formatervezett mélytányérban hozták ki (hál’ istennek nem csészében) a levesünket, ami nagyon ízletes volt. Az első kanálnál meglepődtem, hogy mennyire „egyben” van ez a leves. Kellőképpen meleg, de nem forró, semmilyen utóízesítésre nem volt szükség (ez nálam ritka), a csirkemell puha és omlós volt, kicsit megpirították mielőtt a levesbe került, a zúza darabok vajpuhák, szinte szétolvadtak a számban, a zöldségek „al dente” voltak, nem főzték szét őket. Ízében, egyik hozzávaló sem tolakodott az előtérbe. Ahogy mondtam, a leves szépen egyben volt. A mennyiség is rendben volt.

Nyúlcomb pirított zöldségekkel:
A párolt, pirított nyúlcomb mellet, a köret, hirtelen sütött zsenge borsóhüvely, laskagomba csíkok, kockára vágott padlizsán és cukkíni, egész koktélparadicsom, valamint sárgarépa volt, körbelocsolva bazsalikomos olívaolajjal.
A nyúlcomb hozta az elvárt ízeket. Semmi felesleges fűszer, a hús saját íze dominált, ami nagyon rendben volt. Talán, én egy leheletnyit tovább pároltam volna, hogy még puhább legyen, de ez csak szőrözés a részemről, így is meg voltam vele elégedve, és az íze kifogástalan volt. A borsóhüvely, a répa és a cukkíni jól átsültek, de azért még kellemesen roppanósak, ressek maradtak, a gomba és a padlizsán viszont vajpuhára párolódott. A zöldségek, egy enyhén füstös aromát is kaptak a hirtelen sütéstől. Mintha egy leheletnyi szezámolajat is éreztem volna rajta, de ebben nem vagyok biztos. A fűszeres, bazsalikomos olaj finoman simult a zöldségekhez és a nyúlhoz. Az ajánlott rozé, telitalálat volt. Sűrűn kortyolgattam a falatok mellé. Kár hogy nem kérdeztem meg honnan való ez a rozé.
Természetesen, megkóstoltam a spagettit is. Korrekt ízek, a szósz kellőképpen paradicsomos, a hús puhára párolva, tisztességes adag, első osztályú parmezán volt ráreszelve. Ami meglepett, az a tészta. Olaszországban ettem utoljára ennyire eltalált „al dente-re” főzött tésztát. Tökéletes volt az állaga, és ezáltal, az íze is.

Csokoládés piskóta, vaníliamártással:
Vagy én emlékeztem rosszul, hogy mit is rendeltem, vagy elfelejtették átírni az étlapot, mert a vaníliamártás, valójában túró(vagy ricotta)krém volt. Elsőre meghökkentem mikor megkóstoltam, mivel nem erre számítottam, de mivel a szósz finom volt, és nálam minden ami túróból készül, nyerő pozícióban van, hamar túltettem magam rajta. Nem is kérdeztem rá utólag a pincérnél. Kissé darabos, rusztikus szósz, pont a kellőképpen, nem túl édesen volt elkészítve. A csokoládés piskóta tésztája friss, nagyon ízletes és puha, omlós volt, benne pont a kellő mennyiségű csokidarabokkal.

Az ár/érték arányt megfelelőnek találtam, bár olcsónak nem nevezném, azért nem is volt vészes. A teljes két menüért, két ásványvízért, egy pohár rozéborért, és egy remek cappuccinoért, összesen 3890 Ft (+10%borravaló) fizettem.
Összességében, az egész étel, a hely, és a kiszolgálás, az ár, megfelelt a várakozásaimnak. A három fogástól tökéletesen jól laktunk, az ételek a megfelelő ritmusban jöttek, nem kellet sokat várni, annak ellenére, hogy frissen készült az étel. Az egész ebéd úgy, egy-másfél óráig tartott (slow food). Magasan hozta a bisztróval szembeni elvárásaimat, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, térjenek be egyszer, ha arra járnak.