Keresés a blogban

Vendég blogger: gasztrogaleri - „Széll Tamás vacsora” az Onyxban


Előszó:
…Nemrég, A bűvös szakács blogon, megjelent a „Széll Tamás az Haeberlin-háznál” című bejegyzésénél, folyt egy kisebb vita a cikkben szereplő szakácsról, és ételeiről. Mikor is bejelentkezett egy kommentben Hamvas Zoltán (az Onyx étterem F&B directora), és a vitát rövidre zárva felajánlott egy 40%-os árkedvezményt a blog látogatóinak, hogy személyesen is megkóstolhassák Széll Tamás 5 fogásos illhaeusern-i tanulmányai alapján készített menüjét. Természetesen többen is éltek a lehetőséggel. Én is elgondolkodtam a dolgon, de pécsi lévén, sokalltam a négyszázötven kilométert oda-vissza, egy vacsora kedvéért. Magyarán, győzött a lustaságom.
A vacsora lezajlott, és többen is értékelték a tapasztaltakat, én meg csak bosszankodtam így utólag, hogy miért is nem mentem el. Kérésemre az egyik résztvevő, gasztrogaleri, volt olyan kedves, és elküldte az ott készített fotókat és egy rövid értékelést is írt hozzá. Most ezt teszem közzé, kiegészítve nite_club megjegyzéseivel, aki szintén jelen volt a vacsorán.
Köszönöm mindkettőjüknek, hogy hozzájárultak a közléshez. Így ha nem is első kézből, de két igazi gourmet beszámolójából ismerhetik meg a blog olvasói Széll Tamás és az Onyx menüjét… (a szerk.)



(gasztrogaleri) Házi sajtos-rozmaringos kenyér nagyon jó volt, sok fogyott belőle


(gasztrogaleri) A fürjtojás nekünk oké volt, utólag tudtam meg, hogy a sonkamorzsa csak ropogtatni volt a tetején, ettől függetlenül lehetett volna határozottabb íze.
A zellerhab ilyen brutál füstösen is isteni volt. Szerencsére nem volt benne az a "kásásság", ami a costes káposztahabjában a Thuriés menűnél.
(nite_club) A zellerhab nagyon-nagyon finom volt, a fürjtojásra szerintem ráfért volna egy pici sóvirág, de így is finom volt.


(gasztrogaleri) A briós kicsit nagy volt valóban, de finom nagyon. Tényleg érdemes volna a recept, hogy mind elsajátítsuk. Nekem a sült máj gyomormegülősen zsíros, nehéz volt, és az enyémet nem hártyázták le rendesen. Inkább azt szeretem, ha "folyós" a belseje. Véleményemet még ketten osztották.
A libamájkrémes Szt. Jakab kagyló a snidlinggel eszméletlen jó volt! Mindennek a csúcsa szerintünk!!!
A cikória lekvár remeknek, a gesztenyehab túlságosan rejtőzködőnek bizonyult.
(nite_club) A libamáj tökéletesre volt sütve, igazság szerint a legjobb textúrájú máj volt, amit az utóbbi pár évben ettem. A "köret" nekem nem maradt nagyon emlékezetes, és szerintem kicsit sok is. A brióst (ami szintén tökéletes volt) én lehagynám, eltelít az étkezés elején, és a kagyló tetején figyelő krém nekem kicsit nehéz volt, viszont cserébe nagyon finom.


(gasztrogaleri) A hurkaleves smakkolt az árpagyönggyel, de az alma bundája (szőlőmag olaj és pálma olaj keverékében sütötték) nekünk teljesen tönkretette az összhatást.
(nite_club) A hurkaleves nagyon kellemes meglepetés volt, nekem nagyon ízlett, a kis almás bomba is.


(gasztrogaleri) A homár a halburokban nagyon tetszett, sokat vacilláltunk, hogy a leírt gyömbérességet vagy az igazán átütő rák ízt kellene, hogy érezzük inkább. Talán kicsit több gyömbér jó lett volna.
(nite_club) A homár volt az egyetlen, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Szerintem azon egy picit kell még dolgozni:) A homár maga finom volt, de a "keret" szerintem indokolatlanul sok, és nem mutat sokat, a veluté pedig lehetett volna kicsit fajsúlyosabb


(gasztrogaleri) A cigánymeggy-granité fergeteges. Először nyavalygott közülünk valaki, hogy lehetne citrusosabb, de a szarvas érkezésekor kiderült: káprázatos előjáték a főételhez.


(gasztrogaleri) Pici túlkészülés miatt kicsit gesztenye íze lett a szarvas gerincnek, ami nekem nem, többieknek viszont bejött. Mindenesetre állagra jól nézett ki. A káposzta tetszett a fahéj-szegfűszeg vonulattal, noha kicsit édes volt. A gombóc viszont elbűvölte mindannyiunkat. És persze a lapocka is, ami a második legkedveltebb volt a menüben!
(nite_club) A szarvas gerinc makulátlan, a lapocka meg egyenesen pazar. A gombóc, szerintem nem kell, de azért finom volt. Egyébként a lapocka most az írás kapcsán eszembe jutott, és abszolút megmaradt az ízélmény. A zellerhab és a libamáj mellett/felett ez okozta a legnagyobb meglepetést és okozza a garantált visszatérést. Ja, a tányért felejtsétek el, a „zsü” meg legyen picit koncentráltabb.


(gasztrogaleri) Ezzel szemben a palacsinta kicsit unalmas volt, akárcsak a fagyi. Eltűnt a flambírozáshoz használt Grande Marnier íze is. Emiatt a desszert nem véste be magát gasztronómikus memóriánkba.
Petit four szép és jó. Noha csak a zserbókockát és a fekete csokigolyót ettem, nagyon tetszett. De hiszek a többieknek, hogy mind elképesztően jó volt. Javította a palacsintát, az sicher.
Örömmel hallottuk még, hogy csinálnak egy rendes cukrászatot is hamarosan az Onyx oldalán, és elvitelre is lesz sütemény. Nagyon várjuk!
(nite_club) A palacsinta finom volt, igazán nem meglepő, de finom. A fagyi is jó volt, kicsit lehetne simább a textúrája, de más észrevétel nincs


(gasztrogaleri) Italaink közül az Ayala Zero Dosage túl szénsavasnak és élesztősnek tűnt, az egerszóláti rizling nagyon tetszett, Polgár bora bánatomra kiábrándító, de Takleré boldogan csúszott.


(gasztrogaleri) Összességében fantasztikusan jót ettünk. Emlékezetes szép este volt, amit köszönünk az Onyx minden dolgozójának, és azoknak is, akik lehetővé és elérhetővé tették ezt az eseményt.
(nite_club) Nagyon jól éreztem magam, nagyon jót vacsoráztam, és remélem, hogy az észrevételeim nem gorombák, nem szánom annak:)
Update!:
A leírtakhoz, csatolom még Macaroon véleményét.

(a képekre kattintva, nagyíthatod azt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!