Keresés a blogban

Grillezett feta sajt, salátával és fokhagymás crostinivel

Nem vagyok valami nagy salátaevő, de azért néha megkívánom. Főleg ha valami sajt is kerül bele, és némi pirítós is akad hozzá. Nálam a „sima”, csak növényekből álló saláta nem rúg labdába, szeretem, ha van valami „tartalma” is. Márpedig a fetánál alkalmasabb „salátbavaló” sajtot keresve sem lehetne találni.
Hirtelen felindulásból, ezt dobtam össze…

Hozzávalók:

· 20 dkg görög feta sajt
· 1 kisebb fej jégsaláta (római, vagy sima saláta is jó)
· 2 db mogyoróhagyma vagy kisebb lilahagyma
· 2-3 gerezd fokhagyma
· egy marék koktélparadicsom
· olajbogyó (maggal együtt)
· grillezett paprika olajban eltéve
· egy ág friss oregánó
· só, bors
a crostinihez,
· bagett, vagy ciabatta

Elkészítés:

Először is, fogom a sajtot és kettévágom, majd vastagságában is elvágom kétfelé. Egy alufólia darabot tépek, aminek a közepét megkenem olívaolajjal, és ráfektetem a feta sajt szeletet. A fólia széleit behajtogatom, míg el nem érek a sajt szélig, így egy kis alutálcát kapok, amit kitölt a sajt (lásd, a képen).
Egy hegyes késsel, öt-hat helyen megszúrom, és a résekbe, egy-egy fokhagyma „szilánkot” dugok. Tekerek rá egy kis borsot, megszórom apróra vágott friss oregánóval, majd meglocsolom extra szűz olívaolajjal.
Grillsütőben, vagy a sütő grillfokozatán, öt percig grillezem, míg a sajt megolvad, és a teteje kicsit megpirul.















Közben, elkészítem a salátát is. A hagymát, félfőre, hajszálvékonyan felszeletelem, egy salátás tálba teszem, megsózom, ráfacsarom egy negyed-fél citrom levét, jól elkeverem és félreteszem pár percre, hogy a só, és a citromlé átjárja és kioldja a hagyma levét.
A saláta leveleket felcsíkozom, a koktélparadicsomokat félbevágom, az olívákat kimagozom (ne vegyünk magozott olívabogyót, mert annak semmi íze), úgy, hogy a kés lapjával megnyomom, hogy szétnyíljon, ezután már könnyen kivehetem a magot. De tehetjük bele magosan is. Az oregánó leveleit lecsipkedem a száráról.
Mindezeket rádobom a közben bepácolódott hagymára, -aminek a sós-citromos leve adja az öntetünk egy részét-, és alaposan elkeverem. Meglocsolom bőségesen olívaolajjal, és újra átkeverem. Tálaláskor keverek hozzá még pár darab olajban eltett grillezett paprikát is.

Tálalás, tippek:

Tálaláskor, a tányér közepére halmozok egy nagyobb maréknyi salátát, ráhelyezem a grillezett feta sajtot, melléteszek pár fokhagymás crostinit, és az egészet meghintem még egy kis olíva olajjal, és egy kis apróra vágott oregánóval.
Ez egy rendkívül finom, igazi mediterrán, görögös ízvilágú saláta, ami kitűnő előétel, vagy önálló fogásként, akár egy könnyű vacsora is lehet.
A salátában egyaránt megtalálhatóak a sós, az édes, és a savanyú ízek, melyek remekül egészítik ki egymást, és alkotnak egy üde, ugyanakkor komplex ízhatású ételt, ami az első falattal felidézi bennünk a mediterrán nyaralások emlékeit.

Egy pohár mőcsényi Zöldveltelinit kortyoljunk mellé, vagy aki szereti (én szeretem), egy pohár Retzinát.

Elkészítési idő: 30 perc
Költségek: összesen kb. 1100 Ft.
Bor: 1100 Ft. (interspar)

4 megjegyzés:

  1. Névtelen10:48

    A Balkánon töltött éveim során uborkából-hagymából-paradicsomból, keménytojásból és fetából, só és olíva olaj közreműködéséből nagyon tartalmas, és finom levet eresztő salátákat ettem.

    Manapság az öntetre bízom a "levet", ezért kihagyom a paradicsomot, a hagymát valamint a sót. Helyette vöröskáposztát, jégsalátát, retket és endivát vágok az uborkához. Így roppanós lesz a saláta. Ezt aztán le lehet önteni pl.vinaigrettel (ecet helyett citromlével készülttel) és megszórni reszelt parmezánnal...

    :-))

    VálaszTörlés
  2. én, jamie olivertől lestem el ezt a dolgot, hogy a lesózott, citromos/ecetes hagyma leve adja az öntet alapját. nagyon bevált:)
    az olaszoknál többnyire meg a félig érett "saláta paradicsom" sós leve adja az öntet nagy részét, csak kevés citromlével, vagy ecettel egészítik ki. na meg olajjal...

    VálaszTörlés
  3. Tetszik nagyon a feta grillezési módja, ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  4. érdemes!:) próbáld ki camabertel is, ugyanígy keresztben elvágva... vagy halumi sajttal, azt még alufóliába sem kell tenni, mert nem folyik szét mikor sül.

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!