Keresés a blogban

A ciabatta

A ciabatta, egy rendkívül finom, olasz, lukacsos belsejű, péksütemény, amit többnyire szendvicseknek, vagy enyhén megpirítva, a bruschetta alapanyagának használnak. Nevét (ciabatta=papucs) alakjáról, mivel legtöbbször lapos és négyzet alakúra készítik, kapta. De létezik zsemle, és kisebb cipó formában is.





Hozzávalók:
. 3 csésze kenyérliszt BL80-as (2.5dl/csésze)
. Másfél teáskanálnyi só
. Bő 1/4 teáskanálnyi instant, vagy 1/8 kocka friss élesztő
. 1/2 teáskanál cukor
. Másfél csésze víz

Előkészületek:
A tésztát az itt leírtak alapján elkészítem.





































Elkészítés:
Előveszek négy kisebb négyzet alakú sütőformát, kiolajozom, vagy vajazom, és beleteszem a tésztát. A 250 fokra, kb. 20 perc alatt előmelegített sütőbe teszem, és 20-25 perc alatt készre sütöm.
Ha nincs ilyen sütőformánk, akkor egy nagyobb tepsit sütőpapírral kibélelek, a tésztát négyfelé osztom, és kisebb négyzetekre formálva beleteszem a tésztát, és úgy sütöm meg.
Mikor kész, konyharuhával letakarva, egy rácson hagyom kihűlni.

Tippek, ötletek:
Ha bruschettát szeretnénk készíteni, inkább cipó fórmájúra készítsük, hogy szeleteket vághassunk belőle a pirítóshoz.
Szendvics:
Szendvicsnek, a tradicionális papucsforma, vagy a zsemleforma a legjobb.
Vágjuk ketté a ciabattát, enyhén pirítsuk meg a vágott felét, egy teflon serpenyőben szárazon. Locsoljuk meg extraszűz olívaolajjal, tegyünk bele buffala mozzarellát, paradicsomszeleteket, bazsalikomleveleket, és kész az egyik legfinomabb és legegyszerűbb szendvics a „caprese”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!