Keresés a blogban

Kerti sütés – Sis köfte


Nem vagyok nagyon járatos a török konyhában, még csak most kezdem felfedezni magamnak. Persze az alapok, mint a döner kebab (gyros), a meze (mezze), vagy sis kebab már régóta a kedvenceim, de nagy mélységekbe eddig még nem merültem a törökök gasztronómiájába. Pedig érdemes! Az egyik leggazdagabb konyha, ami a különféle parázson sült húsféléket, érdekes gazdag ízvilágú előételeket és mindenféle töltött, csomagolt darált húsokat illeti.
A sis köftéről annyit, hogy a sis nyársat, míg a köfte gombócokat jelent. A török konyhát hús fronton, muzulmán ország lévén, főképpen a bárány, birka és marhahúsok jellemzik. A sis köfte alapja is a friss, darált bárányhús.
Pár barátomat hívtam meg az egyik hétvégén erre a remek ételre.


Hozzávalók:

. 1,5 kg. bárányhús (lapocka v. comb)
. 2 fej hagyma
. 2-3 gerezd fokhagyma
. egy nagy csokor petrezselyem
. 10 dkg. fenyőmag (helyette használhatunk pisztáciát is)

Elkészítés:

1. Először a fenyőmagot egy száraz serpenyőben aranybarnára pirítom, majd félreteszem kihűlni.
2. Ledarálom a bárányhúst és nagyobb keverőtálba teszem.
3. A fenyőmagot mozsárban összetöröm, nem túl finomra, hogy maradjanak benne kisebb darabok.
4. A darált húshoz hozzáadom fenyőmagot, belereszelem a fokhagymát és a hagymát (hozzá is darálhatjuk a húshoz), sózom, borsozom, egy-két kiskanál fűszerkeveréket teszek hozzá (ha ez nincs, egy csipet őrölt római köményt és fahéjat adjunk hozzá) és beleszórom az apróra vágott petrezselymet.
5. Kézzel alaposan elkeverem, majd diónagyságú húsgolyókat kezdek gyúrni belőle amiket egy bambuszpácára tűzögetek egymás mellé (ha nem állna össze rendesen a darálthús, egy tojást is hozzáüthetünk). Kissé összenyomkodom őket, hogy a gombócok jó szorosan legyenek egymás mellett a pálcán és sütéskor összesüljenek.
6. Ezután egy tálra rendezgetve a hűtőbe teszem fél órára, hogy a gombócok rendesen összeálljanak.
7. Közepesen forró sütőtárcsán (vagy faszénparázs felett, grillrácson), gyakran forgatgatva készre sütöm.


Frissen sütött pidébe (pitába) teszem a sis köftéket, mellé salátát, cacikot (tzatzikit) teszek és úgy tálalom.
Tipp! Sütéskor ellenőrizzük az állapotát, egy szélső gombócot elvágva megnézhetjük a készültségét. Ha az megsült, akkor a középen lévő is kész.
A bárányhúst ízlés szerint készíthetjük médiumra vagy teljesen átsütve is. Én inkább úgy szeretem, ha belül még kissé rózsaszín.
A forgatáshoz használjunk fogócsipeszt, mert előfordulhat, ha a pálcánál fogva akarjuk megfordítani, elforognak rajta a gombócok (egy-kettővel én is így jártam). Ezt elkerülendő, dupla pálcikára is tűzhetjük a gombócokat.
Finom sült, fűszeres bárányhús, friss pita, saláták stb... mind-mind remek ízek! Mi kellhet még?
Egy palack ausztrál shirazt bontottam hozzá.

Még pár szó...:
Másnapra maradt még a hűtőben pár pálcányi köfte. Azokat újra begyúrtam, beáztatott/kinyomkodott zsemlét adtam hozzá, beleütöttem pár tojást, fűszereztem, és kész volt a remek fasírt ebédre, némi sült hasábburgonyával...

3 megjegyzés:

  1. Fenségesen néz ki

    VálaszTörlés
  2. Ahh, ez megint nagy nyilvánosság előtti, közösség elleni izgatás...
    Hangosan megkoruldt a gyomrom :)

    A török konyha tényleg nagyon jó, mondhatni a világ egyik legjobbja. Szertenék ismét kijutni, még az egyszerű kifőzdékben is nagyon jókat ettünk :)

    VálaszTörlés
  3. Névtelen19:44

    Szia Toma!
    1.Nézd meg//receptjeink.blogspot.com/
    2.A domina mellett van egy másik kutya viselkedés doki-amennyiben a kutyuk miatt nézted...:-))
    3.Van egy túlélő műsor, valami angol exkatona, aki megmutatja mit meg lehet enni és inni muszájból. Miközben ott a stáb mögötte akik nyilván nem... Jézus Mária!Stangó

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!