Keresés a blogban

Medvehagymás gnocchi, szalonnás-tejszínes szószban


Itt volt az ideje, hogy elővegyem a fagyasztóból a medvehagyma szezonban készített gnocchikból (ejtsd: nyokki) egy tasakkal.
Először nem akartam túlvariálni a dolgot, gondoltam megfőzöm , majd egy kis zsályás vajon átforgatom azt ennyi. De a hűtőben ott árválkodott pár szelet angolszalonna és egy kis darab maradék füstölt szalonna. Ezt muszáj volt felhasználnom, így persze más irányba vittem el az egészet. Hát, nem bántam meg!


Hozzávalók (2 főre):

. 3 szál újhagyma
. 2 gerezd fokhagyma
. 15 dkg füstölt- és angolszalonna vegyesen
. 2 dl. tejszín
. 5 dkg parmezán vagy pecorino
. vaj
. só, bors
. alaplé

Elkészítés:

1. Egy serpenyőben, közepesnél erősebb fokozaton sütni kezdem a kockákra vágott füstölt szalonnát, majd mikor a fele zsírja kisült, de még nem ropogós, hozzáadok egy kanálnyi vajat és a felcsíkozott angolszalonnát.
2. Beledobom az apróra vágott újhagymát és a szeletekre vágott fokhagymát és üvegesre pirítom.
Ezután felöntöm fél-egy deci alaplével, bőségesen megborsozom és így párolom tovább 3-5 percig.
3. Hozzáadom a tejszínt elkeverem, majd egy fél maréknyi frissen reszelt parmezánnal sűrítem a szószt. Megkóstolom, ha kell még sózom, borsozom. Melegen tartva félreteszem.
4. Egy nagy lábosban közben vizet forraltam és ebbe dobom a gnocchikat még fagyott állapotban. Mikor feljönnek a víz tetejére, onnantól számítva öt percig főzöm.
5. Egy másik nagyobb serpenyőben vajat forrósítok, ebbe rakom át a kifőtt és leszűrt/lecsepegtetett gnocchikat és pár perc alatt átpirítom őket.
6. Hozzáadom a mártást és körkörösen rázogatva serpenyőt, elkeverem a mártást a gnocchival.

Tálaláskor megszórom reszelt parmezánnal vagy pecorinoval.
Tipp! Csak frissen elkészítve az igazi, de azért jól záródó edényben egy napot eláll a hűtőben.
Készíthetjük csak egyféle szalonnával is, a mártáshoz használhatunk füstölt kolozsvárit, vagy pancenttát is.
Alaplé helyett felönthetjük száraz fehérborral is a szószt.
Ez egy nagyon finom étel. A medvehegymás gnocchi önmagában is megállja a helyét, de evvel a szalonnás-tejszínes szósszal már egy másik szintre léphetünk. A sült füstölt szalonna pompás íze remekül érvényesül a tejszín bársonyos állagával. Érdemes kipróbálni.
Barrique érlelésű száraz testes chardonnay-t ajánlok hozzá.

Elkészítési idő: 35 perc
Költségek: kb. 370 Ft./adag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!