Keresés a blogban

Tepsiben sült tarja


Eredetileg a kerti grillsütőn, faszénparázson szerettük volna elkészíteni, de sajnos közbe jött az időjárás egy hirtelen kerekedett baromi nagy vihar formájában. Így beszorultunk a házba, és kénytelen voltam a sütőben megsütni az előkészített tarja szeleteket.
Az ujjnyi, másfél centi vastag szelet húsok nem voltak előzetesen bepácolva mert nagyon jó minőségű, házilag tartott sertés húsa volt. Csak egy kis gyros fűszerkeverékkel megszórva, és egy kevés olajjal meglocsolva pihent egy órácskát, várva sütést.

1. Gyorsan elővettem a legnagyobb tepsimet, és a szintén kerti grillezésre szánt hagymákat és kápia paprikát felszeleteltem, majd azzal béleltem ki az előzőleg beolajozott tepsit, így megágyazva a hús szeleteknek.
2. Dobtam még közé egy fej fokhagymát, gerezdekre szedve.
3. Rátépkedtem két ág rozmaringot, és kakukkfüvet is a zöldségágyra, majd szorosan ráfektettem a húsokat.
4. Sóztam, borsoztam őket, ezután mindegyik szeletre egy darabka vajat tettem, lefedtem szorosan alufóliával, és a 150 fokra előmelegített sütőbe tettem másfél órára.
5. Ezután leszedtem a fóliát, és 200 fokos sütőbe visszatéve, még húsz percet sütöttem, félidőben megfordítva a húsokat.

Frissen sütött fokhagymás-rozmaringos foccaciat és az előző este elkészített tzatzikit kínáltam mellé. Tálaláskor a hús mellé szedtem a tepsiben megpárolódott hagymából paprikából és fokhagymából is, majd jócskán meglocsoltam az egészet a tepsi alján összegyűlt vajas-fűszeres szafttal.
Majdnem olyan jó volt, mintha a parázson sütöttem volna. A puha omlós, szaftos hús, a finom hűvös, mentás-fokhagymás tzatzikivel, hozzá a remek foccacia, amit a pompás vajas szaftba mártogattam minden falat előtt, nem hagyott kívánni valót maga után...
Jó hideg retsinát kortyolgattunk közben.

7 megjegyzés:

  1. Névtelen7:12

    Jó reggelt Toma!
    Bár még sok idő van, de nem szeretném, ha nem jutna el hozzád merő véletlenségből a blog találkozóhoz írt infó, asszem jobban sajnálnád, mint egy kihagyott dominás-kutyus filmet. Nézd meg.Lécci jelezd, hogy olvastad.Susztertangó

    VálaszTörlés
  2. Készülök a grillezésre hétvégén, veszek tarját is...Csak a gyerekeim előtt nem tudom megfelelően elővezetni-ha megtudják, hogy röfögött, nem eszik meg...
    De talán kedvet kapnak...

    A retsina szép emlékeket jelent nekem, szívesen elkortyolgatjuk a férjemmel....

    VálaszTörlés
  3. trinity, vasárnapra én is készülök egy grillezésra. jön hozzám egy baráti társaság. lesz tarja, oldalas és csirke is azoknak aki nem esznek röfögőst...:)
    sokan fikázzák a retsinát, de én szeretem, bennem is kellemes emlékeket idéz, de még ízlik is:)

    VálaszTörlés
  4. susztertangó,
    köszi az infót, rajta vagyok a témán! :)

    VálaszTörlés
  5. Névtelen22:58

    nem tudom, én vegetáriánus vagyok

    VálaszTörlés
  6. Elkészítettük, nagyon jó lett, annyi különbséggel, hogy pácoltuk fokhagymás, hagymás, sós-borsos, olajos pácban a husikat előtte 2 napot a hűtőben ( nem volt időnk megsütni:) ) :):)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!