Keresés a blogban

Ropogós csirkefalatok tepsis krumpli-csipsszel


Ez a recept az ételszaporításról szól. Na nem úgy mint a halat és kenyeret anno, de három személyre kihozni egy ebédet egy csirkemellből sem egyszerű. Ilyenkor nincs mese, valamivel tartalmasabbá kell tenni az ételt, jöhet a csíkokra vágás és a bundázás panírozás.

 
Hozzávalók:

. egy nagyobb egész csirkemell
. 2 dl. natúr joghurt vagy iró
. 1,5-2 ek. dijoni mustár
. 0,5 dl. száraz fehérbor
. 1-2 gerezd fokhagyma
. 1,5 csésze házi zsemlemorzsa
. 4 dkg. parmezán
. 1 kg. burgonya
. só, bors, cayenne-bors
. napraforgó- vagy szőlőmagolaj

Elkészítés:

1. A csirkemellről leszedem a bőrét, majd lefejtem a húst a csontról (a csontot félreteszem alaplének), és ujjnyi vékony csíkokra vágom, a hús rostjaira merőlegesen.
2. Egy keverőtálba borítom a joghurtot, hozzáadom a mustárt, a fehérbort, sót, borsot, csipetnyi cayenne-borsot, belereszelem a fokhagymát, az egészet összekeverem és ebbe teszem a csíkokra vágott húst jól beleforgatva. Minimum egy órát hagyom így pácolódni.
3. Közben a burgonyát meghámozom és vékony karikákra szeletelem.
4. A burgonya karikákat egy tepsibe teszem, megszórom sóval, meglocsolom olajjal, kézzel jól átforgatom, hogy mindenhol érje a só és olaj, majd a 180 fokra előmelegített sütőbe tolom kb. egy órára, közben többször is átforgatom míg ropogósra és aranysárgára nem sül.
5. Míg a krumpli sül, egy wokban olajat melegítek közepesnél erősebb fokozaton (kerámialap#7/9) és egy tálban zsemlemorzsát összekeverem a reszelt parmezánnal.
6. Mikor az olaj forró, kb. 170 fokos, a joghurtos szószból kivett húscsíkokat zsemlemorzsába forgatom és az olajba eresztem és ropogósra sütöm kisebb adagokban.
7. A kisült húsokat papírtörlővel bélelt szűrőbe teszem és leitatom róla a felesleges olajat.


Tálaláskor a krumplit a tányérra halmozom, körberakom a ropogós csirkefalatokkal, és csemegeuborkával, és/vagy chutney-val kínálom.
Tipp! Csak frissen sütve fogyasszuk ezt az ételt, melegíteni nem lehet.
Csirkemell helyett, pulykamell vagy más csíkokra vágott szárnyashússal is elkészíthető.
Nemcsak bő olajban, hanem tepsiben is megsüthető a panírozott hús, olajjal kicsit meglocsolva, 180-190 fokon 20-25 perc alatt.
Ropogósra sült krumpli és belül puha szaftos csirkehús, kívül ropogós prézli... Mit lehetne még erről mást elmondani?
Könnyű, üde száraz fehérbor passzol ehhez az ételhez, mondjuk egy Hárslevelű vagy Furmint, Tokaj-hegyaljáról vagy Somlóról.

Elkészítési idő: egy óra
Költségek: kb. 420 Ft./adag
Bor: -

7 megjegyzés:

  1. Az egyik kedvencem! Felfaltam :)

    VálaszTörlés
  2. nem akar az ökörcsorda23:00

    Végre egy olyan blog, ahol az ember megtalálja a különlegesebb ételeket is, de ha éppen ahhoz van kedve, vagy már nagyon hónap vége van, akkor a receptjek alapján kisebb költségvetésből is ízletes ebédet tud készíteni.
    Tepsiskrumpli pedig a hideg őszi, téli estéken kilós mennyiségben jöhet :)

    VálaszTörlés
  3. A hús remek lett, viszont a krumplival valamit elszúrok, mert nem először fordult elő, hogy leragadt a tepsi aljára, annak ellenére, hogy bőven volt alatta olaj. Van tipped arra, hogy mit rontok el?

    VálaszTörlés
  4. csak arra tudok gondolni, hogy a tepsivel lehet a baj. nekem egy tapadásmentes sütőlapom van arra nem ragad le. próbáld ki, hogy kibéleled sütőpapírral. arra biztos nem ragad le, és ugyanúgy megsül...

    VálaszTörlés
  5. ...jobban megnéztem a fázisképeket, és úgylátom ezt pont egy sima tepsiben sütöttem én is, és sütőpapírt használtam :)))

    VálaszTörlés
  6. Milyen igaz...hülye voltam, hogy nem néztem meg a képeket rendesen, de jó tanulság volt, kösz a tippet!
    A hús meg osztatlan sikert aratott, úgyhogy ismét köszi a receptet, ez is bekerül a kedvencek közé. :-)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!