Keresés a blogban

Marhapörkölt nokedlivel


Nemrég, hobbiszakács „emilezett” nekem, hogy tudnék-e küldeni neki valamilyen fotót, egy tányér marhapörköltről, nokedlivel. Elkezdtem keresgélni a képeim között, és meglepődve láttam, hogy nincs ilyen fotóm. Ekkor jöttem rá, hogy milyen régen is főztem már, egy sima, egyszerű, marhapörköltet. Több mint egy éve blogolok, és azóta fotózok is főzés közben. Ezek szerint már több mint egy éve nem készítettem el ezt a kaját.
Ez járt a fejemben, mikor a hentesnél jártam és megláttam a kipakolt marhalábszárat. Vettem is belőle mindjárt.
A recept alapját, a már sokszor megejtett bográcsos pörköltfőzések adják, ezt egészítettem ki néhány új ötlettel, amivel a bűvös szakácson találkoztam, és ezeket kombináltam a burgundi marharagú főzésekor már bevált, sötőben/kemencében való elkészítéssel…


Hozzávalók:
· 1.2 kg marha lábszár (tisztítva, hártyázva)
· 2-4 fej hagyma
· 1-2 db. olasz kozervparadicsom (egész, hámozott)
· 3 db. kápia paprika grillezve, olajban eltéve
· hús alaplé vagy "sötét" alaplé· 1 kk. köménymag (mozsárban durvára megtörve)
· fűszerpaprika
· só
· mangalica zsír
nokedlihez:
· 15 dkg liszt
· 15 dkg rétesliszt
· 2 tojás
· tej
· só

Előkészületek:
Elkészítem az alaplevet (ha nincs előre elkészítve).
A marha lábszárhús külső, vastag hártyáját lefejtem, majd a szokásos pörkölthús-kockáknál egy kicsit nagyobb darabokra vágom (szerintem, így jobban érvényesül a hús íze és textúrája), és félreteszem.
A hagymákat, megpucolom, és apróra vágom.
A konzerv paradicsomokat felvágom, kicsorgatom a levét, és apróra felkockázom.
A paprikákat szintén apróra vágom.

Elkészítés:
1.Egy nagyobb serpenyőben, egy kevés sertés zsíron megpirítom a húsokat, hogy egy kis színt kapjanak. A sütés után, a serpenyőben visszamaradt pörzsanyagokra egy kis alaplevet öntök, hogy feloldja azt.
2. Egy nagyobb lábasban, két evőkanálnyi mangalica zsírt olvasztok, és a hagymát üvegesre dinsztelem.
3. Hozzáadom a köményt, megsózom és tovább pirítom. Ezután, hozzá keverem a paradicsomot, és a grillezett paprikákat, még egy kicsit pirítom. Ezután félrehúzom az edényt, és a tetejét megszórom egy bő evőkanálnyi édesnemes fűszerpaprikával. Várok egy percet, hogy a zsiradék kioldja a paprikából az íz és színanyagokat, majd elkeverem, hozzáöntök egy csésze alaplevet, és összeforralom.
4. Beleöntöm a megpirított húsokat, a serpenyőben lévő alaplét, megsózom, elkeverem, és még annyi alaplével felengedem, hogy a húsokat éppen ellepje.
5. Egy sütőpapírból, akkora kört vágok, mint a lábos fedője, alaposan bevizezem, és a hús tetejére terítem.
Három órára (vagy tovább, ha a hús igényli), beteszem a közepesen felfűtött kemencémbe. Kemence helyett, persze megteszi a 150 fokra előmelegített sütő is.
6. Óránként kiveszem, és finoman átkeverem az egészet. Az utolsó kivételnél, keverés előtt, egy kanállal, leszedem a zsír nagy részét a szaft tetejéről.
















7. Közben, elkészítem a nokedlit/galuskát. A liszteket egy tálba szórom, egy csipet sóval ízesítem, ráütök két tojást, egy deci tejet öntök hozzá, és elkeverem. Víz hozzáadásával alakítom ki a kellő sűrűségét a tésztának. Fél órára hűvös helyre félreteszem és hagyom pihenni.
8. Egy nagy lábosban vizet forralok, megsózom, és mikor lobogva forr, a nokedli tésztát, két kanál segítségével a forró vízbe szaggatom. Közben, amik feljöttek a víz tetejére, egy szűrőkanállal lehalászom, és egy kivajazott jénai-edénybe szedem. Melegen tartva, tálalásig félreteszem.
Én, a nagyobb darab, falatnyi nokedliket szeretem, de aki kisebbeket szeretne, az használhat nokedliszaggatót is…


















Tippek, tálalás:
A marhapörkölt tálalását nem spiláznám túl, egy nagyobb mély- vagy pastatányérba szedek egy nagy adag galuskát, és mellé egy szintén nagy adag pörköltet, és lehet enni. Mellé csemegeuborkát, vagy tejfölös uborkasalátát ajánlanék, esetleg káposztasalátát.
Mivel elég időigényes az elkészítése, érdemes egyszerre nagyobb adagot főzni.
A kész pörkölt, két-három napig eláll a hűtőben, de akár le is fagyaszthatjuk, két-három hónapra.
A nokedlit inkább frissen készítsük, és fogyasszuk.
A marhapörkölt nokedlivel, egy igazán nagyszerű, gazdag ízű, „echte” magyar étel. Nem egy kímélő kaja, viszont rendkívül finom. A dús, sűrű hagymás-paprikás alapban vajpuhára főt hús, szinte szétomlik a szánkban, miközben szaftban megmártott nokedlit toljuk be mellé. Lehet ennél jobb?
Talán csak akkor, ha mindemellé, egy korty villányi Cabernet Souvignont is löttyintünk…

Elkészítési idő: 4 óra
Költségek: kb. 570 Ft/adag

4 megjegyzés:

  1. Névtelen8:05

    Inkább "Marhapörkölt stockholmi ösztökélésre"

    :-)

    Valaki végre meghallgat... ez is ritkán fordul elő velem...

    Szerintem a nokedli durum lisztből a legjobb. Mit mondjak: ég és föld :-)

    VálaszTörlés
  2. gondolkodtam valami hasonló címen:))
    a durumlisztet aláírom, csak sajnos sehol nem találok errefelé durumlisztet. azt próbáltam "imitálni" a liszt-rétesliszt keverékével...:)

    VálaszTörlés
  3. Toma!
    Olvastam Eszternél a bejegyzésed.
    Rajta várjuk a Te szakácskönyvedet is. Blogodat ismerve, biztos sikeres lenne!!!!

    VálaszTörlés
  4. Névtelen0:10

    Kedves Toma!

    Körülbelül egy 5 hónapja olvasom a Blogját, és mondhatom, hogy nagy rajongója vagyok. Amúgyis mély érzelmeket táplálok a gasztronómia iránt gyermek korom óta. Nem vagyok az a "nagy megmondó" típus, ráadásul én is azt vallom, hogy a folyamatos gyakorlás segíti, a kísérletezgetések pedig előreviszik ezt a műfajt is. No, de a lényeg, ez a marhapörkölt recept... Nagyszerű, és előremutató, de tegye a szívére a kezét, és gondolja végig, hogy nagyapja, nagybátja vagy apja, (vagy ugyanezek női ágon) hogy csinálták az igazi marhapörköltöt. Ha egyszer módja, kedve és ideje engedi, tegyen egy gondolatot a csirkepörkölt aprólék és az isteni lecsó közé erről (ha máshogy nem is, akkor önmagában:-)).

    Köszönettel:

    Gábor

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!