Keresés a blogban

A Kistücsökben jártunk Balatonszemesen


A Kistücsök étterem jó ideje már, hogy a látókörömbe került és azóta szerettem volna kipróbálni, de valahogy mindig közbejött valami és elmaradt a látogatás. Pár hete azonban egyre inkább érlelődött bennem az elhatározás, hogy végre el kell jutnom oda. Aztán úgy alakult, hogy más programmal összekötve, szombaton végre ellátogattunk a Kistücsökbe Hajnival, a Malackaraj blog egyik írójával.
Három óra körül értünk oda, a tulajdonos, Csapody Balázs már várt minket. A foglalt asztalunk a kerthelyiség végében a minket Pécstől végig követő eső miatt kiesett, de hamar kerített nekünk egy másikat egy hatalmas ernyő alatt.
Már a kezdeti benyomás kedvező volt. A kiszolgálás gyors és szakszerű volt. Egy pillanat alatt ott termet a pincér és a sommelier is, mindig a kellő pillanatban.
De most rá is térek az ételekre, mert mégis csak ezért voltunk ott. Legalábbis a magamfajta hedonistának ez a lényeg!

Előételnek én préselt malac fejhúst rendeltem, Hajni pedig a kovászos uborka krémlevesre vetett szemet.
A préselt fejhús egy remek fogás volt. Finom puha pofahús és a ropogós malacfül rétegek állagának/textúrájának kontrasztja határozta meg ezt a fogást leginkább, persze a remek íz mellett. Hozzá finom saláta volt, marinált gyöngyhagymával, öntettel, amik szépen harmonizáltak a hússal. (Sajnos erről a fogásról nincs képem.)
A kovászos uborka krémleves egyszerűen szenzációs volt. Egy hideg, friss és üde leves, - vagy inkább gazpacho - ami remek választás lehet egy nyári kánikulai napon. A kovászos uborka karakteresen savanykás ízét csak éppen a kellő mértékben enyhítette, tompította a belekevert kapros tejszín. Pompás kezdő fogás volt mindkettő!

A főételek jöttek. Én a napi ajánlatot választottam ami egy kecskesült volt zöld(puy)lencse ágyon, kecsketúróval töltött tésztával. Hajni pedig az étlap újdonságaiból, a borjúgerincet savanyú szívvel mangolddal és tökmagos krumplipogácsával nézte ki magának.
A sommelier (Rocskár László), mindkettőnk ételéhez Légli Ottó 2007-es Reisling gesztenyés Válogatás-át ajánlotta.
A kecskehús a sou-vide eljárástól finom puha és omlós volt, a rápirított réteg római köményes fűszerezése hibátlan volt, nagyon ízlett. Az enyhén füstös aromájú puy lencse remek körete volt a húsnak, a kecsketúró pedig markáns ízével és krémes állagával szintén jól harmonizált az egész étellel. Nem találtam semmi hibát benne.
A borjú gerinc érmék szép rózsaszínre voltak sütve ahogy azt kell, bár az én ízlésemnek lehettek volna egy egész kicsit puhábbak is de ezt csak tényleg azért említem, hogy kissé ellensúlyozzam a most következő „ömlengésemet”.
A borjú mellé, kis tálkában adott savanyú szív egyszerűen fantasztikus volt, Hajni majdnem előadta tőle a "Harry és Sally" híres kávéházi orgazmus jelenetét. A vajpuhára párolt szív a savanykás szaftban, egyszerűen tökéletes volt, alig akart hagyni nekem belőle, hogy megkóstolhassam és még a pogácsákról is megfeledkezett miatta. Ami jelzem, nagy hiba volt, mert én bizony mindkettőt megettem. Életem legfinomabb pogácsája volt. Meleg, puha, foszlós belsejű és ropogós külsejű, finoman fűszerezve. Na de visszatérve a savanyú szívre, felváltva tunkoltuk ki – nem mellesleg kitűnő, az asztalon található frissen sült, finom házi kenyérrel - az utolsó cseppeket is a pohárkából, hogy semmi ne vesszen kárba belőle. Az egész fogáshoz jól illet a párolt mángold, aminek mindketten kiéreztük valami kellemes füstös utóízét.
A sommelier által ajánlott bor pedig telitalálat volt mindkettő fogáshoz, különösen a kecskéhez. Elképesztően szépen simult minden falathoz ami mellé kortyoltam belőle.


A desszertek jöttek. Én maradtam a napi ajánlatnál, ami Angéla újragondolt somlóija volt, míg Hajni a császármorzsa sárgabarack lekvár-habbal névre hallgató kreációt választotta.
A desszertek semmivel nem maradtak el az előző fogásoktól. Angéla somlóija remek volt. Egy finom, tömény csokis piskótalapon angol-krém alapú fagylalttal, dióhabbal, stb. mindez aranyporral „miegymással” szépen megdizájnolva... Szóval egy szemnek és gyomornak egyaránt kívánatos desszertet sikerült elém tenniük. Nagyon finom volt. Minden ízt éreztem amit egy hagyományos somlóiban is érez az ember, de mindezt teljesen eltérő textúrákban és formában kaptam meg, ami igazi élménnyé tette ezt a desszertet.
Sajnos a császármorzsából tényleg csak egy morzsa jutott, mert Hajni közben befalta az egészet (igaz, én is a somlóit), de azért annyit sikerült megállapítanom, hogy az is egy fantasztikusan sikerült édesség, érdemes kipróbálni. Legközelebb biztos azt rendelek!


Kitűnő ételekben és borokban, remek kiszolgálásban volt részünk. Csapody Balázs szívélyes vendéglátónk volt, többször is odajött, volt hogy leült az asztalunkhoz, érdeklődött, hogy minden rendben van-e, válaszolt a kérdéseinkre az ételekről és mesélt a terveiről. A vacsoránk után Angéla is kijött a konyhából és az asztalunkhoz ült, és kellemes elbeszélgettünk, majd egy órát mesélt magáról, a desszertjeiről és terveiről (erről a malackarajon olvashattok, Hajni „tollából”). Mindent összevetve, egy remek élmény volt a Kistücsökben eltöltött cirka három óra.
A végső értékelésként, mindenkinek ajánlom a Kistücsök éttermet aki szereti a finom, fantáziadús, a regionális és magyar konyha nagyon kreatívan és magas szinten elkészített ételeit.
Az étterem jól megközelíthető, jó parkolási lehetőséggel és akadálymentes, kerekesszékkel is könnyen megközelíthető. Nagyobb kitérőt is megér...
(mivel mindketten a kajálással voltunk elfoglalva, és bénán fotóztunk, a képek az étterem Facebook oldaláról vannak.)

7 megjegyzés:

  1. Névtelen11:56

    Mi az, hogy majdnem?!
    Sokkal jobb voltam, mint Meg Ryan! :)

    "I'll have what she's having!"

    Hajni

    VálaszTörlés
  2. Toma, ez szép program volt :)
    Más.
    Mikor láthatunk a TV Paprikán?
    A honlapjukon az ismertetőben sem láttam, biztos nem néztem jól.
    Szóval melyik sorozat része vagy?

    VálaszTörlés
  3. én sem tudok többet. a terv az volt, hogy gasztrobloggerek címmel augusztusban kezdik adni a sorozatot, de a tv paprikát ismerve, ez lehet akár télen is...:) ha tudok valami konkrétat úgy is megírom a blogon:)

    VálaszTörlés
  4. Köszi, Toma. Csak már annyira vártam...

    VálaszTörlés
  5. Kedves Toma!

    Én már háromszor teszteltem a kistücsköt de nem sikerült ilyen jó tapasztalatokat gyűjtenem. Kezdjük azzal, hogy ha előre bejelentkeztetek, mint a gasztrobloggerek, vagy csak a helyszínen mondtátok, mindegy akkor érthető, hogy Csapody Úr miért társalgott oly kedvesen az asztalotoknál, és miért volt ily szívélyes vendéglátó. Az ingyen reklámot csak nem fogja kihagyni. Érdekes módon, hozzám egyszer sem jött oda. De még a sommelier sem, pedig rá nagyobb szükség lett volna. A préselt malacfejet én is megkóstoltam. Valóban jó textúra, de semmi ízesítés, semmi karakter. És ez általában igaz Jahni séf ételeire, de főleg a húsokra, mert az a mottója, hogy a hús ízét kell érezni. Ez mind szép és jó, de pl. a só kiemeli, gazdagítja a hús ízét ezért annak elhagyása súlyos hiba. A lényeg, hogy manapság valamiért sikk a Kistücsköt sztárolni, talán azért mert vakok közt a félszemű a király? Valóban kreatív a konyha, vannak jó alapanyagok, vannak eltalált fogások, de országos szinten az élvonal közelébe sem ér.

    VálaszTörlés
  6. kedves gábor!

    sajnálom, hogy neked nem voltak ilyen kedvezőek a tapasztalataid.
    de, nem jelentkeztünk be mint gasztrobloggerek, rólam balázs nem is tudta, hogy blogot írok. hajni meg azzal a szándékkal ment, hogy angélával beszélgessen és írjon róla, meg a desszertjeiről.
    az is nyilvánvaló, hogy nem ül oda mindeki asztalához a tulajdonos, gondolom ez annak szólt, hogy mi sokat kérdezgettünk az ételekről, az étteremről, ő pedig szívesen mesélt erről.
    én nem vagyok hivatalos tesztelő, nem is tesztelési szándékkal mentem, hanem csak egy kellemes ebédet/korai vacsorát akartam eltölteni ott. én csak a szubjektív véleményemet írtam le a tapasztalataimról amik igen kedvezőek voltak így elsőre. majd valószínű írok arról is ha legközelebb nem ezt tapasztalom:)
    nekem a sózással kapcsolatban sem voltak kifogásaim. tényleg nem ropogott a fogam alatt a maldon vagy a fleur de sel mint sok más divatos helyen de ezt inkább pozitívumnak vettem:)
    az meg, hogy hol helyezkedik el az országos szinten, nem az én tisztem meghatátozni. nekem tetszett a hely, jókat ettem, ezt meg is írtam:)

    VálaszTörlés
  7. Ha sima Horváth Rozi féle konyhasót használnának az is jó lenne. :)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!