Keresés a blogban

Kucsmagombás-tejszínes nyúlragu


Ez a recept is egy maradékhasznosításnak köszönheti a születését. Előkerült a fagyasztóból egy doboznyi a fehérboros-mustáros nyúlraguból. Annak idején, a megmaradt ételből kiszedtem a combokat és a húst letépkedtem a csontról, majd ezt a nyúlhúst fagyasztottam le, hogy majd a későbbiekben felhasználjam valamire. Hát, most eljött az ideje.
Természetesen ezt az ételt nem csak maradék raguból lehet elkészíteni!

Ha nyers/friss nyúlhús áll a rendelkezésünkre, akkor másfél liter csirke (vagy nyúl) alaplét forralok, másfél deci fehérbort öntök bele, két babérlevélből, egy ág rozmaringból és két-három szál kakukkfűből készült fűszercsokrot teszek hozzá, beledobálok egy-egy sárgarépát és hagymát feldarabolva és ebben főzöm puhára az előzőleg sózott, borsozott nyúlcombokat, majd hagyom a levében kihűlni. A kihűlt főtt nyúlcombokról a húst kézzel lecsipkedem és ezt használom a továbbiakban...

Hozzávalók (2 személyre):

. egy nagyobb adag hús, a fehérboros-mustáros nyúlraguból (kb. 30 dkg.)
. 1 kisebb fej hagyma
. 10 dkg kucsmagomba (szezonon kívül fagyasztott)
. 10 dkg vargánya (szezonon kívül fagyasztott v. szárított)
. 2 gerezd fokhagyma
. 1,5 dl tejszín
. 2 dl. hús alaplé
. 1 dl. száraz sherry
. 5 dkg. frissen reszelt parmezán
. ghí vagy vaj
. só, bors, egy-két ág friss kakukkfű
. 250g. makaróni tészta (olasz barilla maccheroni)

Elkészítés:

1. Egy nagyobb serpenyőben (wokban) felforrósítom a ghít és az apróra vágott hagymát üvegesre pirítom benne.
2. Hozzáadom a vékonyat felszeletelt fokhagymát is és együtt pirítom egy kicsit.
Ezután teszem hozzá a megtisztított, feldarabolt gombákat, pár pillanatig pirítom, majd felöntöm a száraz sherryvel.
3. Elforralom róla a sherryt, közben hozzáadom a nyúlhúst, sózom borsozom, majd hozzáöntöm az alaplevet és közepes fokozatra visszakapcsolva főzöm lassan a szószt 15 percig.
4. Közben felteszem főni a tésztát. Lobogva forró sós vízben főzöm a csomagoláson feltüntetett ideig (al dente).
5. Beleöntöm a tejszínt is, hozzáadom a letépkedett kakukkfűleveleket is, felforralom, és fél perc után lekapcsolom alatta a tűzhelyet. Egy evőkanálnyi hideg vajat dobok bele és a serpenyőt rázogatva hagyom hogy beleolvadjon, ez ad fényességet a szósznak.
6. Két-három evőkanálnyi frissen reszelt parmezánnal sűrítem be a szószt, majd a kifőtt tésztát rászedem és összeforgatom, hogy mindenhol bevonja a mártás. Kész!
Igazság szerint egy kevés friss apróra vágott petrezselymet is elbírt volna a végére, de az nekem éppen a fél méteres hó alatt rejtőzködött mikor ezt főztem.


Tálaláskor tehetünk az ételre parmezánforgácsokat és kevés friss petrezselymet.
(tipp!)Bár a fénykép kedvéért én nem ezt tettem, de mindenképpen keverjük össze a ragut a frissen kifőtt tésztával, mert az így szívja magába az ízeket.
Ha szárított vargányát használunk a recepthez, áztassuk előtte fél órát langyos vízben. A vargányát kiválthatjuk sampion gombával is, de ebben az esetben nem árt egy kis plusz ízesítés, egy kanál erdeigomba-por.
Bármilyen maradék húsnál, grillcsirke vagy főtt tyúk hasznosításánál, bátran nyúlhatunk ehhez a recepthez.
Ez egy igazán remek étel! A nyúlhús jellegzetes ízét remekül egészítette ki a kucsmagomba és a vargánya karakteres zamata, amit finoman lágyított harmonikussá a tejszínes-alapleves szósz. Pompás kis kaja!
Száraz tokaji furmintot ajánlok hozzá, de az a friss illatos neszmélyi irsai olivér amit én ittam hozzá, szintén remekül passzolt mellé...

Elkészítési idő: 35 perc + a nyúlhús elkészítése
Költségek: kb. 1100 Ft. /adag
Bor: 1190 Ft. '07 Neszmélyi Irsai Olivér - metro

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, lehet, hogy így meg is enném a nyulat

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!