Keresés a blogban

A minestrone maradékából – zöldséges-csirkés lasagne



Minestronénéból sikerül mindig annyit készíteni, hogy a két nap levesevés után is marad egy tekintélyes mennyiség. Ezt általában valamilyen ragúhoz szoktam felhasználni. Most is így tettem, de annyit csavartam a történeten, hogy végül egy finom lasagna lett a végén belőle.
Mennyiséget a hozzávalókban most nem írok, értelemszerűen a maradék mennyiségéhez kell igazodni.

Elkészítése:

1. Először is, a minstronét leszűröm, a levét és a zöldségeket külön-külön félreteszem.
2. Egy wokban olívaolajat hevítek, apróra vágott salotta hagymát pirítok rajta, vékonyra szeletelt fokhagymát adok hozzá, egy csipet sót szórok rá és üvegesedésik párolom.
3. Hozzáadom a kis kockákra vágott kicsontozott csirkecombhúst és kifehéredésig pirítom.
4. Egy-két szardellafilét dobok bele, majd felöntöm száraz fehérborral és addig forralom, míg elfő a levének a nagy része.
5. Hozzáadom a leszűrt, lecsepegtetett zöldségeket, majd felöntöm annyi paradicsom passatával/szósszal, amennyi félig ellepi.
6. Közepes fokozaton főzöm 15-20 percig, közben ha kell sózom, borsozom, ha kész, félreteszem, hogy kissé kihűljön.
7. Közben besamelmártást főzök fél liter tejből, amibe keverek a levesből is egy-két decivel. A besamelt a végén nem parmezánnal, hanem reszelt Old Amsterdam sajttal dúsítom.
8. Egy tepsibe merek a ragú szószából egy keveset és eloszlatom az alján. Erre fektetek egy réteget a friss tojásos lasagne tésztalapokból. (használhatunk száraz tésztalapokat is, de akkor egy kicsit több szafttal kell a ragút készíteni, és tíz perccel hosszabb ideig kell a sütőben tartani)
9. A tésztarétegen egyenletesen elosztom a ragú egyharmadát, reszelek rá parmezánt, majd betakarom egy újabb réteg tésztalappal. Ezt megismétlem még kétszer...
10. A végén a tésztalapokat a sajtos besamelmártással vonom be, parmezánforgácsokat szórok a tetejére és meglocsolom egy kevés extraszűz olívaolajjal.
11. Előmelegítem a sütőt 180 fokra (hőlégkeverés) és betolom a tepsit a sütő legalsó polcára 30-35 percre, míg a teteje szép aranybarnára nem pirul és a tésztalapok puhára nem főnek (ezt egy késsel ellenőrizhetjük, ha a kés hegye ellenállás nélkül becsúszik a lasagnébe, akkor megfőtt) alatta...

Tálalás előtt hagyjuk a lasagnét kicsit hűlni, hogy a ragu levét rendesen felszívhassa a tészta. A langyosnál csak kicsit melegebben a legfinomabb, és kiszedni is könnyebb így.
A lasagne két napig elvan a hűtőben, később a sütőben újramelegíthetjük. De akár le is fagyaszthatjuk, akkor több hónapig is eltartható. A lasagne újramelegítve is jó, sőt néha még finomabb is másnap.
Ez a lasagne remek módja a minestrone újrahasznosítására. Finom fűszeres zöldségekkel és puha csirkehússal a ragujában pompás kis étel lett belőle.
Könnyű friss vörösbort ajánlanék hozzá, mondjuk egy szekszárdi kadarkát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!