Keresés a blogban

Helyzetjelentés a kertemből - a jövő generációja


Lassan vége a paradicsomszezonnak így ideje biztosítani a jövő generációt. Most érdemes azoknak a paradicsomoknak a magjait eltenni, amelyek legjobban beváltak.
Nekem idén három fajta is nagy örömöt okozott (hála muskotály küvének a magokért), így ezekből mindenképpen szeretnék jövőre is ültetni. Az egyik „bolgár Góliát”, aminek nevéhez méltón, óriási félkilós termései húsosak és lédúsak is egyben, az ízük meg maga A PARADICSOM. Szószba, salátának vagy csak úgy magában egyaránt kiváló, még egy egyszerű vajaskenyeret is képes másik dimenzióba helyezni.
A másik a „San marzano”, ami húsos állagával és kellemes zamatával kiváló alapja az olasz tésztaszószoknak.
A harmadik kedvenc a „Marmande”, aki hatalmas 30-50 dekás terméseket hozott és az ízük egyenesen mennyei, finom lédús és édes, tele intenzív ízekkel.
Jövőre ez a három lesz az alap a kertben, amik mellé azért majd újabb fajtákat is kipróbálok természetesen.
A magokhoz kiválasztok minden fajtából egy-egy teljesen érett, egészséges és hibátlan példányt és felvágom. Kikaparom a magjait majd egy finom szűrőbe téve a csap alatt átmosom, hogy csak a magok maradjanak. Alaposan lecsöpögtetem és egy kiterített gézlapra vagy itatóspapírra (lehet papírtányért is használni), szétterítem egy rétegben. Pár napig szárítom, majd kis papírtasakokba teszem (ne felejtsük el felcímkézni, fajta/dátum) a száraz magokat amiket egy vákuumos géppel lefóliázok (ez nem feltétlenül szükséges). Jövő februárig-márciusig hűvös, sötét, fénytől védett helyen tartom...
Ezen kívül, az itt leírtak szerint is eljárhatunk.

3 megjegyzés:

  1. Remélem Küvé közvetítésével megtalál az "ökörszív" magja is.

    VálaszTörlés
  2. Mit csinálsz a zöld paradicsomokkal? Kicsit félek a savanyításától, mert azt olvastam, fejfájást okozó anyag van benne.
    Viszont nekem csak zöldek vannak...

    VálaszTörlés
  3. benikuty
    remélem. jövőre szívesen kipróbálnám azt is...

    saját levében
    én valószínüleg chutneyt fogok készíteni a zöldekből, vagy lekvárt. nem hallottam még hogy fejfájást okozna, de hál'istennek én nem is vagyok fejfájós...

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!