Keresés a blogban

Karácsonyra kaptam! – gasztroajándékok


Habár megbeszéltük a családban, hogy idén nem költünk ajándékokra, mégis többen megszegték az egyezséget. Így én is kaptam pár ajándékot. Köztük több gasztro ajándék is akadt.
Ráadásul olyanokat, amiknek hasznát is veszem, és magam is kinéztem már ezeket, hogy a közeljövőben megvásároljam.

Az egyik ilyen, Jamie Oliver „golyós mozsara” (flavour shaker). Van ugyan egy „rendes” nagy gránit mozsaram, de van úgy, hogy csak egy kevés fűszerkeveréket, vagy öntet szeretnék készíteni, és olyankor nehezen szánom rá magam, hogy a mozsárban készítsem el, mert a tisztítása elég nehézkes.
Jó kis cucc ez a „flavour shaker”, könnyű használni, és pillanatok alatt összetöri a fűszereket. Van hozzá egy kis receptfüzet, amiben csupa használható, jó kis recept van. Bonuszként kaptam még két zacskó J.O. fűszerkeveréket is, egy „marokkói csirke és kuszkusz” keveréket, és egy „csirke massalához” való keveréket. Alkalomadtán el is készítem őket.
A másik ajándék egy kétrészes, zománcozott kacsa/libasütő edény, amit szintén nézegetek már egy ideje a boltokban. Igaz, nem öntöttvas, de elég nehéz, és masszív, így nincs kétségem a minőségét illetően. Hamarosan ezt is kipróbálom, és majd beszámolok róla…

4 megjegyzés:

  1. Adjon az új év,
    amit a régi nem adott:
    nevető örömet, édes bánatot;
    adjon az is, aki még nem adott,
    hidegben meleget, melegben árnyékot;
    kálváriánkban könnyű keresztet,
    szőlőtőkénkre nehéz gerezdet,
    ha száraz a mezsgye adjon az ég,
    bőséges esőt, de ne legyen jég;
    fagyosszentek ne hozzanak veszélyt,
    gazdaszívekben ébresszenek reményt;
    minden haragos béküljön jóra,
    kaszálókon viruljon pünkösdirózsa;
    adjon az isten mindig jó napot,
    templomainkban áldásos papot;
    ültessenek a kertbe legalább egyet,
    teremjenek fáink roskadva meggyet;
    búzatáblákba kevesebb egeret,
    adjon az isten puha kenyeret;
    adjon nekünk, ha nem is kérünk,
    boldog szerelmet, ameddig élünk.

    Boldog Új Évet Kívánok!

    VálaszTörlés
  2. ez szép:)) köszönöm, és boldog új évet neked is!

    VálaszTörlés
  3. Névtelen13:28

    Én meg egy szép nagy kacsát kaptam (Made in Germany) azzal, hogy "nesze, süsd meg!"

    :-)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a zsályás hozzászólást, mindenképpen kipróbálom a raviolit!
    Boldog új évet neked is!
    Millie

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!