Keresés a blogban

Pesto alla Genovese

Megjöttek a hideg éjszakák, és ez nem kedvez a bazsalikomomnak a kertben. Ezért betakarítottam a maradékot, és nekiálltam a feldolgozásának.
A klasszikus pesto. Nekem mindig is ez marad a kedvenc tésztaszószom. Semmi sem vetekedhet a friss bazsalikom ízével, illatával.
Sokat filoztam azon, írjak-e posztot erről, hiszen a pesto receptjét már annyian, annyiszor leírták… De aztán belelapoztam pár szakácskönyvbe, a neten is szétnéztem, és azt láttam, hogy ahány író, annyi pesto. Persze a hozzávalók többnyire azonosak, de az arányok mindig mások. Például a legtöbb receptben, szerintem nagyon kevés bazsalikomot írnak. Pedig abból kell a legtöbb, mert hát a pesto, mégis csak a bazsalikomról szól. Itt van hát az én receptem.

A bazsalikom mennyiségét nem grammban vagy dekában adom meg, mert véleményem szerint, az nem igazán használható. Olaszországban, óriási csokrokban árulják a piacon, nálunk, általában kis műanyag „cserepekben” lehet kapni a nagyobb hipermarketekben, én ezt használom mértékegységnek.

Hozzávalók:

· 2 csokor bazsalikom (két "cserép")
· 10 dkg fenyőmag
· 10 dkg parmezán és pecorino keveréke
· 2-3 gerezd fokhagyma
· olívaolaj (extra szűz)
· só, bors

Elkészítés:

Az elkészítésének két módja van, egy egyszerűbb robotgépes változat, és egy purista, kizárólag mozsárral zúzott verzió. Szerintem teljesen mindegy, az ízeken nem változtat. Én csak akkor készítem mozsárban, ha keveset, egy-két adagot csinálok. Most jöjjön a gépesített változat.

A bazsalikom leveleket megmosom, megszárítom, majd a száráról lecsipkedem.
A fenyőmagokat egy serpenyőben szárazon megpirítom (nem kötelező, de szerintem így jobb íze van).
A sajtokat lereszelem, a fokhagymát megpucolom, és durvára vágom.
Mindezt az egészet, egy aprító gépbe teszem, rászórok egy csipet durva tengeri sót, öntök rá egy deci olívaolajat, és a géppel péppé dolgozom. Ezután, még annyi olajat öntök hozzá adagonként, hogy elérje a megfelelő lágy, krémszerű állagot. Hogy az milyen, azt ki-ki magának eldöntheti. Kész!

Tippek, tálalás:

A pesto, jól záródó üvegben, a hűtőben tartva, két hétig megőrzi a minőségét.
Legegyszerűbb felhasználási módja, ha a frissen kifőtt spagettihez keverjük, egy kevés tésztafőző-vízzel együtt, és tálaljuk.
Egy pohár Souvignon Blanc-al kisérve, a legjobb…




Elkészítési idő: 30 perc
Költségek: összesen 1800Ft

3 megjegyzés:

  1. Névtelen8:10

    Szia Toma,

    érdeklődnék, hogy hogyan nevelgetted a bazsalikomodat. Ha jól értettem egyszerű cserépben, mert bár nekem bent van lakásban, egyszerűen nem maradt meg.
    Ötletek, praktikák?

    Egyébként beszéltem egy "szakértővel" és ajánlotta több fűszernövény összeültetését egy jó nagy kaspóba, mert hogy a cserépben lévő földmennyiség nekik nuku.

    Köszike,
    Lizi

    VálaszTörlés
  2. tavasztól őszig, többnyire magról növesztem, és a kertben tartom, nagy cserpekben, amiben leglább húszkiló virágföld és homok keveréke van. érdemes a nagy melegben félárnyékba tenni, és vigyázni kell ne száradjon ki a földje.
    ősszel/télen, a boltban megveszem kis cserépben, és otthon rögtön átültetem egy jóval nagyobba, hogy több földje legyen. a konyhaablakban (keleti) elvan két-három hétig, ha addig nem használom el.

    VálaszTörlés
  3. toma, jössz holnap a gbt-re?

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!