Keresés a blogban

Császárhús-befőtt, avagy konfitált császár

Nemrég, lorien posztja megihletett, és elhatároztam, hogy konfitált (vagy confitált) oldalast fogok grillezni, a legközelebbi kerti partin. Elmentem a hentesemhez, hogy vegyek egy nagyobb darab oldalast, de nem találtam olyan szép darabot amit szívesen megvettem volna. Viszont mutatott pár császárhúst, ami igen csak elnyerte a tetszésemet. Gondoltam, a császárt is remekül lehet grillezni, így hát meg is vettem.
Egyik este aztán neki is álltam a konfitálásnak, ami azonban túl jól sikeredett. A hús annyira omlós és puha lett, hogy kiszedni is alig tudtam a zsírból, esélyét nem láttam annak, hogy az egyben megmarad a grillrácson. Maradt tehát a jól bevált „zsírban eltett” hús, azaz a császár-befőtt.
A projektet, persze nem adom fel, és újra fogok próbálkozni, és majd a 2.0-ás verzióról is beszámolok.

Hozzávalók:

· 1 ½-2 kiló csontos-bőrős sertés császár
· 1 fej hagyma
· 1 kg. Sertés zsír
· 2-4 gerezd fokhagyma
· 4-5 szál kakukkfű (ez elhagyható)
· 2-3 zsályalevél
· só, egész bors,

Elkészítés:














A császárhúst lebőrözöm, nagyobb darabokra vágom, kicsit megsózom, és egy mély edénybe teszem, amiben elférnek egymás mellet a darabok. Közé teszek egy fej hagymát, a megroppantott fokhagymákat, pár szem egész borsot, és a zöldfűszerekből kötött csokrot. Egy kevés vizet öntök alá.
Közben egy másik edényben, közepes lángon, felolvasztom a sertés zsírt, és mikor már folyékony, ráöntöm a húsokra, hogy teljesen ellepje azokat.
A 70-80 fokra előmelegített sütőbe teszem, és négy órán át, sütöm/abálom. A sütő ajtaját kitámasztom egy konyharuhával, hogy ne melegedjen túl.
Mikor kész, a húsokat kiszedem a zsírból, és egy zárható edénybe teszem, szorosan egymás mellé. A forró zsírt, egy sűrű szűrőn át a húsokra öntöm, hogy teljesen ellepje, és még egy ujjnyit rátöltök. Megvárom míg kihűl, utána a hűtőszekrénybe teszem.

Tippek, tálalás:

Az így eltett hús, egy hónapig biztos eláll. A húst legalább egy hétig hagyjuk a zsírban „érni” csak ezután használjuk fel. Ehetjük hidegen, fehér kenyérrel, paprikával, paradicsommal, vagy kiszedve a zsírjából, egy serpenyőben hirtelen megpirítva minden oldalát, esetleg sütőben tíz percig sütve 200 fokon, hagyományos sült húshoz való körettel (krumplipüré, párolt rizs stb.) tálalhatjuk.
Ha veszünk ki belőle egy-egy darabot, a maradékot mindig fedjük be a zsírral, hogy levegő ne érje.
Azt már mondanom sem kell, hogy a fűszeres-ízletes zsírjából remek zsíros kenyeret készíthetünk, amit apróra vágott lilahagymával meghintünk, és egy pohár zöldveltelini társaságában elfogyasztunk.

1 megjegyzés:

  1. Jujjj...eddig sem voltam az a vega típus, de a fotóidat látva, most már végleg maradok a ragadozók között!

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!