Keresés a blogban

Villámgyors tésztakaják VI.


Mindjárt helyesbítéssel kell magamat, mivel ez nem igazán tésztakaja, és villámgyorsnak sem nevezném, ha nincs egy csomag gnocchi félkészen a fagyasztóban (boltit ne használjunk), és olajban eltett, grillezett paprikánk.
Nálam ezek mindig vannak a hűtőben. Ha fogyóban van, pótolni szoktam. Így valóban villámgyorsan elkészíthető ez az étel, és így a ketegóriába is belefér...


Hozzávalók (2személyre):

· 30 dkg félkész gnocchi
· 5 db sült kápia paprika
· 1 db kápia paprika (nyersen)
· 2-3 gerezd fokhagyma
· 3 dkg vaj
· 7-8 zsálya levél
· 1 ek. mascarpone
· kevés csirke alaplé
· só, bors

Elkészítés:

Az aprítógépbe teszem az olajból kivett sült paprikákat, a nyers paprikát feldarabolva, az apróra vágott fokhagymákat, egy nagyobb zsálya levelet felaprítva, és pürésítem az egészet.
Sózom, borsozom, majd egy forraló edénybe öntöm. Hozzáadok egy kevés csirke alaplét, hogy az állaga olyan legyen mint egy krémlevesnek.
Közben egy nagyobb lábosban felteszem a gnocchi főzővizét.
A szószt felforralom, ezután félrehúzom, és belekeverem a mascarponét, ami kissé visszasűríti szósz állagúvá, és bársonyosabb lesz tőle a mártás. Ha kell még utánafűszerezek.
Egy nagy serpenyőben, közepes lángon, felforrósítom a vajat, és a beleszórt, felaprított zsályát.
A megfőtt gnocchikat beledobom a vajba, és átforgatom benne (kicsit meg is lehet pirítani őket).
A szósszal együtt tálalom. Kész!














Tálaláskor, szórhatunk rá egy kis apróra vágott paprikát, vagy vajban pirított zsálya leveleket.
Aki nem tud elképzelni hús nélkül egy ételt, tehet a tetejére ropogósra sütött panchettát, vagy bacont.
Igazán páratlan, ez az édes, krémes szószban úszó puha vajas-zsályás gnocchi. Hozzá egy pohár finom chianti…

2 megjegyzés:

  1. Jónapot Uram!
    Nem túl rég óta, de rendszeresen olvaslak, nagyon szeretek elmerülni ebben az igényes blogban, a fantasztikusan harmonikus ételek között. Sajnos ritkán van alkalmam ilyen hozzávalókból, ilyen igényes ételeket készíteni,(négy gyermek anyukájaként az anyagi lehetőségeim korlátozottak), de azért igyekszem.
    A gnocchi kedvelt étel nálunk is, én is magam készítem házilag, horribilis mennyiségben.
    Egy helyi- kis, olasz, (kockásterítős)- étteremben nagy művészet folyik tésztafélék terén. Isteni rigatónik vannak, és a kedvenc gnocchi receptemet is itt lestem el! Friss leveles spenótot kilószám fagyasztok le a szezonban, de igaz ami igaz - frissből a legízletesebb. Vajon fonnyasztom meg sok-sok levelet fokhagymásan, majd tejszínnel öntöm fel. Pici őrölt borssal, csipet cukorral, sóval szerecsendióval ízesítem. (A szerecsendió volt az a plusz, amit sokáig kerestem...)
    A tálaláskor a gnocchi mellé citromszeleteket adok, és így mindenki annyi citromot csurgat rá, amennyit szeretne.
    "Sajnos" sokszor önmagában esszük, (a lazac aranyára miatt) igazán roston lazacfilével teljesedik ki. Próbáld ki, azt hiszem neked ízleni fog! Maradok továbbra is hűséges olvasód:
    Mariann

    VálaszTörlés
  2. köszönöm a szép szavakat, és örülök, hogy tetszik a blogom.
    a spenótos gnocchit, és is kedvelem, már terveztem is, hogy a közeljövőben be teszem egy posztba:)
    ki fogom próbálni a lazacos verziót is...:)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!