Keresés a blogban

Tandori csirkefalatok – egyből két félét


Este azon gondolkodtam mit kéne főznöm másnap, mikor eszembe jutott milyen régen ettem tandoori csirkét, így rögtön elő is vettem csirkemellet és bepácoltam joghurtos szószba, hogy másnapig szépen bepácolódjon hús.
Másnap azonban rájöttem, hogy kicsit elsokalltam a húst és hogy ne kelljen egész nap ugyanazt ennem, ketté osztottam és egy kicsit variáltam rajta. Így lett egyféléből két fogás.




Hozzávalók (1-1 adag):

. 40 dkg. csirkemellfilé
. 2 dl. joghurt
. 1 gerezd fokhagyma
. 2 ek. „tandoori masala” fűszerkeverél
. 1 ek. csípős csilikrém
. ½ csésze panírmorzsa (házi vagy panko)
a salátához:
. fürtös koktélparadicsom
. negyed jégsaláta
. egy brokkoliszár
. 5 dkg. jégcsapretek 
. 1 fej lilahagyma
. só, bors, oregáno
. olívaolaj

Elkészítés:

1. Előző este a joghurtot egy keverőtálba öntöm, sózom és borsozom, belereszelek egy fokhagymát, hozzáadom a fűszerkeveréket és a csilikrémet, alaposan elkeverem és belekeverem az ujjnyi vastag csíkokra vágott csirkemelleket. Hűtőben tartom másnapig.
2. A vékonyra szeletelt brokkoliszárakból, a gyufára vágott jégcsapretekből és a felcsíkozott jégsalátából összeállítom a salátát, majd hozzáadom a vékonyan felszelt lilahagymát is.
4. Egy kanál málnacetből, háromszoros mennyiségű olívaolajból és egy csipet sóból és borsból elkészítem a salátaöntetet.
5. Első változat: A húsok felét kiveszem, egyenként egy bambuszpálcára feltűzöm (egy csíkot két-háromszor is áttűzve), és egy forró serpenyőben, kevés olajon, többször megforgatva a nyársakat, megsütöm.
6. Második változat: A húsok másik felét kiveszem a joghurtos pácból, és mindegyiket alaposan megforgatom zsemlemorzsában.
7. Egy sütőtál/tepsi alját kiolajozom, belepakolom a panírozott csirkemell csíkokat, a tetejüket is meglocsolom az olívaolajjal.
8. Egy másik, kisebb sütőtálba beleteszem a fürt koktélparadicsomot, meglocsolom olívaolajjal, megszórom sóval és oregánoval.
9. A sütőt előmelegítem 200 fokra és a húst meg a paradicsomot is beteszem 25 percre.
10. A paradicsomokat kiveszem és félreteszem, a húsokat pedig megfordítom a sütőtálban és visszateszem a sütőbe még öt percre.


Tálaláskor a salátát bekeverem az öntettel és egy halmot helyezek a tányér közepére, a tetejére teszem a sült paradicsom fürtöt, majd a nyársakat vagy a panírozott húsokat mellé helyezem.
Tipp! A salátát tetszés szerinti zöldségekből is elkészíthetjük.
A panírozott csirkemell csíkokat kisüthetjük serpenyőben, egy kevés olajban is, de akkor kicsivel több kalóriát számoljunk.
Tandoori fűszerkeveréket, fűszerboltokban, bioboltokban vagy pl. a Tesco nemzetközi polcainál kaphatunk.
Finom indiai fűszeres joghurtban pácolt hús különleges ízei és a saláta ropogós állaga és friss ízei adják ennek a fogásnak a nagyszerűségét. Érdemes kipróbálni!

Elkészítési idő: 35 perc + a pácolás
Költségek: kb. 750 Ft./adag
Energiatartalom: 450/550 Kcal./adag

5 megjegyzés:

  1. Ínycsiklandozó mindkettő

    VálaszTörlés
  2. Kedves Toma,nincs itthon málnaecet, mivel helyettesíthetném?Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. málnaecet helyett lehet vörös/fehérborecetet, vagy sherry ecetet is használni:)

    VálaszTörlés
  4. megcsináltam hétvégén, fehérborecettel...isteni lett minden!ma is sült paradicsomot csinálok salátával és sült csirkével.:) köszi a receptet!

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!