Keresés a blogban

Zöldséges lencseköret , füstölt kacsamellhez...


Ez az étel most inkább a köretről szól, ezért is kerül előre a címben. Az itt szereplő füstölt kacsamellet nemrég készítettem el először és egyből belépett a nagy kedvencek táborába nálam. Ehhez próbálgattam különféle köreteket kikísérletezgetni.
Tél lévén a hüvelyeseknek van itt most igazán a szezonja, és azok közül is a lencse az ami a maga kissé füstös aromájával igazán jól passzolhat ehhez a kacsamellhez. Ebbe az irányba kezdtem hát mozdulni...


Hozzávalók (2 személyre):

. másfél csésze főtt lencse
. 10 dkg. sárgarépa
. 10 dkg. hagyma
. 10 dkg. zellerszár
. 5 dkg. pancetta (v. hasaalja szalonna)
. fél csokor petrezselyem
. 7-8 szem apró savanyított gyöngyhagyma
. só, bors, babérlevél
. 2 dl. alaplé
. olívaolaj
. kacsamell és a többi hozzávaló innen

Elkészítés (2 személyre):

1. Egy serpenyőben kevés olívaolajon kiolvasztom a csíkokra vágott szalonna zsírját, amin üvegesre pirítom a hagymát.
2. Hozzáadom a centis kockákra vágott zellert és a sárgarépát, pirítom pár percig, majd felöntöm az alaplével, sózom borsozom, beledobok 2 babérlevelet és közepes (kerámialap #7/9) fokozaton 7-8 percig főzöm, vagy míg a zöldség meg nem puhul, de nem teljesen, ezért kissé roppanós/ress marad.
3. Hozzáadom a főtt lencsét, elkeverem, pár pillanatig hagyom összemelegíteni, majd beleszórom az apróra vágott petrezselymet.
4. Beleteszem az apró gyöngyhagymákat amiket előzőleg kettévágtam, és egy kanálnyit az ecetes levéből is, elkeverem és melegen tartva félreteszem.
5. Elkészítem a füstölt kacsamellet az itt leírtak szerint.


Tálaláskor a tányérra szedem a lencsét, a kacsamellet ferdén felszeletelem és kissé szétnyitva a tetejére helyezem, egy csipet maldon sóval meghintem és legjobb olívaolajommal meglocsolom.
Tipp! Sima barna lencse helyett használhatunk zöld puy-lencsét vagy török vörös lencsét is.
Delikatesz boltokban kapható előfőzött konzerv puy- és más lencse is, azokat is bátran ajánlom, mert nagyon jó minőségűek, és nem tartalmaznak semmi adalékot.
A száraz lencsét sótlan, két-háromszoros mennyiségű zöldség vagy csirkehús alaplében főzzük puhára, de ügyeljünk ne főzzük túl.
A füstölt kacsamellre most nem térnék ki, már ódákat zengtem róla. Ez a lencseköret azonban nagyon jól illik hozzá, a földes, füstös aromájával, és a kissé savanykás ízével. Egyszerre laktató és könnyű köret, mert könnyen emészthető. Mindenkinek ajánlom ilyenkor télen...
Testesebb vörösbort ajánlok hozzá, mint pl. egy egri bikavér Tóth Istvántól.

Elkészítési idő: 40 perc
Költségek: kb. 780 Ft./adag
Bor: 1790 Ft.

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm a köret receptet, ma elkészítem.

    VálaszTörlés
  2. Toma: Megérkezett a cucc? :)

    VálaszTörlés
  3. ez tényleg finom, most már alátámaszhatom.

    VálaszTörlés
  4. 4Gyerek,

    :)) örülök...

    ehran,

    nem, sajnos még nem érkezett meg, Giu mára igérte. ez még a régi készletem utolsó maradékából van:)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!