Keresés a blogban

Lecsós csirke tepsiben


Habár pont most van a szezonja, ezt az ételt most nem frissen főzött lecsóval készítettem.
A nemrég elkezdtem a befőzéseket, ezért tartottam egy leltárt a spájzban. Hogy helyet csináljak a sok új szószoknak, a tavalyról (meg azelőttről) megmaradt cuccokat kezdtem szortírozni. Pár üveg paradicsomszószt, chutneyt és lekvárt kisebb csomagokba rendeztem és barátaimnak ajándékoztam, és volt amit meg felhasználtam. Pár üveg lecsónak is ez lett a sorsa, kibontottam egy-két üveget, hogy jó-e még (olyan volt az íze és állaga, mintha frissen főztem volna), így azokat el kellett használnom.
A hűtőben ott volt egy szép háztáji csirke, meg néhány üveg bontott lecsó, nem sokat kellett gondolkodnom, mi legyen belőle.

Ez egy faék egyszerűségű étel, pláne így, hogy kész lecsóval dolgoztam, nem sok fáradságba került összedobni.
Persze mivel éppen szezonja van, akinek nincsen ilyen „eltett lecsója”, nyugodtan készítse el frissen, a sütés előtt. Kb. négyszemélyes adag kell hozzá.

Elkészítése:

1. Egy csirkét hat részre szétszedtem, két comb, a hátát keresztben kettévágtam, és a mellét a szárnyaival együtt szintén kettévágtam de hosszában. Megszórtam sóval borssal és egy csirkére való saját keverésű fűszerkeverékkel.
2. Egy serpenyőben, forró olajban a húsokra körbe egy kérget pirítottam és egy tepsibe rendeztem.
3. Három üveg (3,7 dl./üveg) házi lecsót kibontottam és a húsokra öntöttem, majd elrendeztem, hogy mindenhová egyformán jusson és a hús is jórészt kilátszódjon.
4. A 180-190 fokra (hőlégkeverés) előmelegített sütőbe tettem és 45 percig sütöttem, fél óra múlva ránéztem, és mielőtt a lecsó megégett volna egy alufólia darabbal (lehet sütőpapírral is) letakartam.
6. A húst a sütés után tíz percig hagytam pihenni, majd tálaltam.
Tálaláskor a rizs mellé szedtem a húsból, a rizsre halmoztam a lecsóból és mindezt jól meglocsoltam a szaftjával.
Tipp! Ezt az ételt nem csak csirkéből, hanem mondjuk sertéstarja szeletekkel is elkészthetjük.Finom ízletes kapirgálós csirke és zamatos lédús lecsó. Mi kellhet még egy jó ételhez?
Fehér is, és könnyű vörös is illik ehhez az ételhez, most egy kadarkára esett a választásom...

4 megjegyzés:

  1. Fenséges, látványa pazar

    VálaszTörlés
  2. Remekül néz ki... Örülök, hogy ezek szerint már jobban vagy, és kíváncsian várom a műsort :).

    VálaszTörlés
  3. Szia Toma!

    Valami nem stimmel a csirkével. Az első képen gyönyörű sárga, a másodikon meg valahogy kifakult.

    VálaszTörlés
  4. nem a csirkével, a fényképezőgépem beállításával nem stimmel valami. az igazság valahol a kettő között van:)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!