Keresés a blogban

Négysajtos makaróni

A négysajtos makaróni nagy kedvenc, nem is tudom miért maradt ki eddig a blogból. Egy olasz barátomtól, Giorgiotól tanultam ezt a receptet és sokszor készítem, mivel a kisebb maradék sajtdarabokat kiválóan fel lehet használni hozzá.
A pasta ai 4 formaggi nem egy bonyolult étel, könnyen elkészíthető és rendkívül finom.
Persze nem kell ragaszkodni az eredeti olasz recepthez, lehet a saját ízlésünknek megfelelő sajtokat is összeválogatni, de én azt ajánlom mindenképpen próbáljátok ki az eredetit is. Egyrészt, hogy legyen egy viszonyításai alap, másrészt, egy másik nemzet ételét először szerintem eredetiben kell élvezni, a kísérletezés jöhet később is.

Alapszabályok: Ez többnyire a sajtokra vonatkozik. Az olaszok amikor ilyet készítenek, három sajtfélének kell benne szerepelni. Az első a gorgonzola, ami fő alapízt adja a szósznak. Ez lehet dolce vagy piccante, ízlés kérdése. Én a karakteresebb piccantét részesítem előnyben. Aztán a másik fő ízt adó sajt a pecorino. Ez lehetőleg legyen érlelt, sárgás színű ne a fehér fajta. És persze az elmaradhatatlan Parmigiano Reggiano vagy Grana Padano, azaz a parmezán. A negyedik sajt, ami általában a testet adja, a selymességét a szósznak, már vita tárgya lehet. Legtöbben a Fontinát ajánlják, ez egy lágyan olvadó sajtféle, de sokan esküsznek a Montasio mezzano-ra.
Még egy alapszabály van, a sajtoknak egyenlő arányban kell szerepelnie a szószban.

Hozzávalók (2 személyre):

. 30 dkg. maccheroni tészta (pl. barilla)
. 5 dkg. gorgonzola
. 5 dkg. pecorino romano
. 5 dkg. parmezán
. 5 dkg. fontina sajt
. 5 dkg. vaj (sótlan, márkázott)
. 1-1,5 dl. zsíros tej
. 2 ek. apróra vágott friss petrezselyem
. só, bors
. olívaolaj
+
. zsemlemorzsa
. vaj

Elkészítése:

1. Egy széles, magas falú serpenyőben (vagy wokban), közepes hőfokon megolvasztom a vajat és egy kevés olívaolajat adok hozzá.
2. Először a kis kockákra vágott gorgonzolát teszem a vajba és felolvasztom, majd a reszelt pecorinót teszem hozzá apránként.
3. Felöntöm egy kis tejjel, majd jöhet a fontina sajt. Folyamatosan kevergetem míg fel nem olvad minden sajt, ezután jöhet a parmezán kétharmada (a többi a szóráshoz kell) és mikor az is beleolvadt, hozzáadom a petrezselymet, megborsozom a szószt és forróvizes lábosra rakva a serpenyőt, melegen tartva félreteszem.
4. A közben felforral sós főzővízben aldentére főzöm a makaróni tésztát, leszűröm (egy kevés főzővizet megtartok ha hígítani kéne a szószt), és a sajtszószra teszem. Itt véget is érne a recept, egy átlagos olasz háztartásban azonnal tálalnák, de Giorgio barátom szerint még így folytatódik:
5. A sajtos tésztát egy kivajazott jénai-tálba kanalazom az utolsó cseppig, a tetejét elsimítom, majd megszórom a fele-fele arányban zsemlemorzsával elkevert maradék parmezánnal. Vékonyra vágott vajlapocskákat is teszek a tetejére, majd a 200 fokra előmelegített sütőbe teszem 15 percre, míg a teteje aranybarnára nem pirul.

Tálaláskor még megszórhatjuk egy kis petrezselyemmel és parmezánnal.
Tipp! Frissen elkészítve az igazi, de a maradékot egy napig eltarthatjuk a hűtőben. Másnap a sütőben felmelegíthetjük.
Ezt a négysajtos mártást bármilyen másik tésztával is elkészíthetjük, lehet penne, taglietelle, farffalle vagy akár gnocchihoz is remek.
Ez egy elképesztően finom étel, tele ízekkel. A különféle, eltérő karakterű sajtok pompás ízt adnak a mártásnak.
Száraz fehérbor illik hozzá, olaszrizling vagy furmint...

Elkészítési idő: 45 perc
Költségek: kb. 800 Ft. /adag

5 megjegyzés:

  1. Még sosem ettem, de azt hiszem itt az idő, hogy kipróbáljam

    VálaszTörlés
  2. A másik, hogy mivel lehetne helyettesíteni ezeket a sajtokat, mert most az első boltba betérve van időm csak vásárolni??

    VálaszTörlés
  3. szerintem inkább akkor várj vele egy kicsit és előtte szedd össze a hozzávaló sajtokat. ráérsz akkor kipróbálni...:)

    VálaszTörlés
  4. úúúúúúúúúúú!Éhes vagyok!!!
    Holnap készítek is egyet....van egy csomó maradék sajtom-tésztát terveztem holnapra!
    Már most fenem rá a fogam!

    VálaszTörlés
  5. Finom! A soksajtos kajákat nagyon szeretem.

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!