Keresés a blogban

Helyzetjelentés a kertemből, update – az első kis paradicsom



Kellemes meglepetés ért, mikor tegnap meglocsoltam a paradicsompalántáimat. Megláttam az első kis paradicsom-kezdeményt.
Úgy látszik most korán meghálálják a nagy gondoskodást. Idén nem csak a szokásos ágyásba, hanem nagy cserepekbe is ültettem fajtánként. Ebben az évben, muskotály küvének köszönhetően, akitől a magokat kaptam, „bolgár góliát”, „San marzano”, „sárga körtealakú” koktélparadicsomot és „Marmande super precoce” fajtákat neveltem magról. Ez utóbbi örvendeztetett meg az első bogyóval.
A palántákat már április közepe után valamivel kiültettem, szélvédett napos helyre. A földet vastagon betakartam „zöldmulccsal” (levágott fű), ami visszatartja a föld nedvességét és nem engedi elgazosodni sem. Kétnaponta öntözöm, szigorúan csak a tövénél, a leveleire nem locsolva. A honaalj-hajtásokat időben kicsipkedtem, hogy minél gyorsabban és szebben fejlődjenek a növénykéim.
Annyira, de annyira várom már, hogy ehessek paradicsomot!. Mióta paradicsomot termesztek, képtelen vagyok megenni a bolti „paradicsomot”. Néha elcsábulok, és veszek, de többnyire egy szem után, megy a kukába.... alig várom, hogy leszakíthassam az első szemet, és beleharapva, a számba robbanjon az íze...






































Az ágyásban vannak a bolgárok:)















A kéthete elvetett cukkini magok is beindultak, és szépen megmutatták magukat.

7 megjegyzés:

  1. Nem hiàba "super precoce"! Gratulálok hozzá! :-)
    Ugye milyen jó "örömködni" az első zöldségekben??? Mi is minden nap teszünk egy-két kört a kertünkben, csak hogy lecsekkoljunk minden egyes új hajtást...:-))))

    VálaszTörlés
  2. Öröm csak rájuk nézni is! :)

    VálaszTörlés
  3. én is mindennap rájuk nézek, rendezgetem, kötözgetem őket...:))

    már nagyon türelmetlen vagyok, érezni akarom friss, még "napmeleg" paradicsommal megpakolt bruschettát a számban:)))

    VálaszTörlés
  4. Nekem csak a teraszon vannak, de már kettő is növöget! :)

    VálaszTörlés
  5. Névtelen20:01

    óóóó, Toma ez nagyszerű! a teraszon még nem virágzik, a telekre meg csak csütörtökön jutok ki - de a szomszéd locsolja remélem. igazad van, legjobb a saját pari, más az íze:)

    zuzu

    VálaszTörlés
  6. macaroon

    szeintem erőre kapnak.:))előfordul, hogyha hirtelen, szoktatás nélkül ültetik ki a palántákat, hogy az alsó nagyobb levelek szélei kifehérednek, megégnek a hirtelen uv sugárzástól. ilyenkor a délben a tűző napon, érdemes kis árnyékot biztosítani nekik.
    az is lényeg, hogy a földjük ne száradjon ki teljesen soha, mindig egy kicsit nedves legyen. használj zöldmulcsot, vagy geotextilt, az nem engedi kiszáradni a földet.
    tűző napon soha ne öntözzétek, főleg ne a leveleit. mindig csak a növény tövét, és azt is napnyugtakor. de gondolom ezeket tudod:))
    sajnos nincsen képem róla, de pár palántám, nekem is úgynézett ki, hogy a végét járja, aztám mégis megmaradtak:)) úgyhogy ne add fel!:)

    VálaszTörlés
  7. ha tényleg jön az esős idő akkor szerintem nem kell, mert a felhők árnyékolnak:)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!