Keresés a blogban

Párolt brokkoli gorgonzola öntettel

A párolt, vagy inkább gőzölt brokkoli, gorgonzola öntettel, még „vega” koromban volt az egyik kedvencem. Előételnek, köretnek, vagy egy könnyű vacsorának is remek étel. Mikor a zöldségesnél megláttam a szép brokkoli fejeket, nem tudtam ellenállni, vettem mindjárt kettőt, és hazafelé azon filóztam, mit is készítsek belőlük. És először, ez a recept jutott az eszembe…

Hozzávalók:

· 1 fej friss brokkoli
· 10 dkg. gorgonzola dolce sajt
· fél szál póréhagyma
· ½ gerezd fokhagyma
· 2 dl. tejszín
· ½ pohár száraz fehérbor vagy száraz sherry
· 1 ek. ghí vagy vaj
· bors

Elkészítés:

Először a szószt készítem el. Egy nyeles forralóedénybe, ghít (helyette, vajat is lehet) hevítek, közepesnél kicsit erősebb fokozaton (kerámia lap#6). Egy ötcentis darabot vágok a póréhagymából, apróra vágom, és beleszórom a vajba. A fokhagymát összezúzom, és azt is hozzáadom.
Kockára vágom a sajtot, beledobálom az edénybe, és addig keverem, míg el nem olvad. Hozzáöntöm a bort, és addig forralom, míg az alkohol elpárolog belőle, ekkor félrehúzom, beleöntöm a tejszínt, tekerek rá egy kis borsot, majd visszateszem a tűzhelyre, és egyet forralok rajta. Melegen tartva, tálaásig félreteszem.
A brokkolit megmosom, rózsákra szedem, a nagyobbakat hosszában kettévágom, a szárait meghámozom.
A wokban, háromujjnyi vizet forralok, beleteszem a gőzölő lapot (ha van gőzölős edény az még jobb. Ha egyik sincs, akkor egy fém szűrőt tegyünk egy lábosra, a gőz fölé) és rápakolom a brokkoli rózsákat, lefedem, és 5-7 percig gőzölöm.




















Tippek, tálalás:

Más zöldségeket is párolhatunk, gőzölhetünk így, nem csak brokkolit.
Az öntetet készíthetjük sűrűbbre is. Ha azt szeretnénk, hogy bevonja a zöldséget, egy kis vízben elkevert keményítőt keverünk a mártásba, és úgy forralunk egyet rajta. Én azonban jobban szeretem így, hígabban.
A brokkolit ne főzzük/pároljuk puhára. Akkor a legfinomabb, ha egy kicsit „ress”, van mit harapni rajta.
Tálaláskor, egy adag szószt öntök egy mélytányérba, és arra helyezem a brokkolikat. A tetejét még megszórom egy kevés vékonyra karikázott póréhagymával.

Elkészítési idő: 30 perc
Költségek: kb. 800 Ft.

3 megjegyzés:

  1. Névtelen8:41

    Nemrég volt párolt brokkoli nálunk is, igaz más volt a mártás. Ez a gorgonzolás is nagyon jó. A fenébe, éhes vagyok! :)
    Érdekes különben, egy időben nem lett volna az az összeg, amiért megettem volna a brokkolit. Most meg, ha nem is vagyok függő, de megszerettem, és rendszeresen eszünk. Mennyit változik az ember...

    Ja, ha az Ikeában jársz, érdemes beszerezni a párolóbetétjüket, nagyon jó az is, rozsdamentes. És nincs egy ezredes sem.

    VálaszTörlés
  2. én a kínaiban vettem 300 forintért:)))
    egy bambusz párolókosárra fenem a fogam mostanság, amit a wokra tudok tenni...

    a gorgonzola mártás nálam alap. gnocchihoz, tésztára, zöldségre...:)

    VálaszTörlés
  3. Névtelen13:31

    Igen a bambuszos vagy gyékényes pároló, az nagy királyság, már én is kinéztem magamnak :)
    Nálam a gorgonzola ritkán jut csak el oda, hogy mártás legyen, időnek előtte befalom :)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!