Keresés a blogban

Finomfőzelék, párolt csirkemellel.



A finomfőzelék, gyerekkoromban, komolyan megrendítette a világba vetett, addig töretlen hitemet, hogy minden az, ami. De aztán jött a finomfőzelék, ami nem volt az, ami. Magyarán, nem volt finom, pedig a neve azt sugallta. Engemkéremszépen, jól becsaptak! Ez majdnem végleg megingatta a szülőkbe és óvónőkbe vetett feltétlen bizalmamat. Hogyan is lehet finomnak nevezni egy olyan „ételt” amiben sárgarépa, borsó, karalábé stb. van, mikor szerintem egy rendes „finom” ételnek pont ezeket nem szabadna tartalmaznia. A elkövetkező harminc évet, ki is bírtam anélkül, hogy még egyszer meg kóstoltam volna.
Azután az történt, hogy kórházban kellet eltöltenem egy kis időt, ahol az egyik nap finomfőzeléket adtak. Mivel semmi plusz kaja nem volt éppen nálam, és nagyon éhes voltam, erőt vettem magamon, és megettem. És ízlett! Ráadásul kórházi verzióban! Ez elgondolkodtatott, hogyha kórházi kosztként ízlett, akkor otthoni körülmények között mit lehet ebből kihozni. Mikor hazakerültem, mindjárt neki is álltam, hogy elkészítsem a saját változatomat. Azóta is az egyik kedvenc főzelékfélém, és azóta is finomítgatom a receptet.

A finomfőzelék, annál finomabb, mennél többféle zöldségből készül. Alapból persze tartalmaznia kell sárgarépát, és zöldborsót. Valamint, hogy hagymán indítjuk. A többi azonban, szabadon választott gyakorlat.
Sarkalatos kérdés szokott lenni még, hogy rántás, vagy habarás? Szerintem, ez nem kérdés, habarás! Vannak főzelékek, melyekben szerintem ez nem kérdés. A babfőzeléket berántjuk, a „finomat” habarjuk. Többinél lehet vitatkozni…

Hozzávalók:

Főzelék:
· 450g zöldborsó-sárgarépa keverék (iglo fagyasztott „finomfőzelék”)
· 1 db. nagyobb fej hagyma
· 1-2 gerezd fokhagyma
· 2 db közepes újkrumpli
· 2 vékonyabb szál fehérrépa (gyökér)
· 1 db közepes karalábé
· 2 dl tejföl
· 1 ek. keményítő
· fél csokor petrezselyem
· vaj, olívaolaj
· só, bors, szárított tárkony

A továbbiakhoz még:
· 4 csirkemell filé
· 2 dl száraz fehérbor
· 2-3 dl csirkehús alaplé
· vaj, olívaolaj
· só, bors
· liszt

Előkészületek:

A fagyasztott zöldségeket kiengedem. A hagymát apróra, a fokhagymát pedig vékony szeletekre vágom. a többi zöldséget megpucolom, és apró, kb. egy centis kockákra vágom, akkorára mint amekkora a fagyasztott zöldség. A petrezselymet felaprítom, a keményítőt egy-másfél deci vizzel elkeverem.

Elkészítés, főzelék:

Egy edényben, nagylángon, felmelegítek egy bő evőkanálnyi vajat, és kétszer annyi olajat. Beledobom a hagymát, sózom, borsozom, és egy csipet tárkonyt morzsolok bele. Mikor a hagyma üvegesedni kezd, beledobom a gyökeret, a krumplit, és a karalábét. Egy kicsit kevergetem, párolom, mielőtt a felengedett zöldséget is hozzáadom. Felöntöm az egészet annyi alaplével, hogy még éppen ne lepje el. Megvárom, míg újra forrni kezd, rászórom a petrezselymet és a fokhagymaszeleteket. Lazán lefedem egy darab alufóliával, lejjebb veszem a lángot közepes erősségűre, és negyed óráig főzöm.
Mikor a zöldségek megpuhultak, félrehúzom az edényt, és besűrítem/behúzom egy kevés vízzel elkevert étkezési keményítővel. Ha kell, még sózom, borsozom. Ezután visszateszem a tűzhelyre, a maximumra állítom, és beforralom a főzeléket. Kész. Lefedve, félreteszem.




Elkészítés, párolt csirkemell:

Veszek egy nagyobb serpenyőt, amiben kényelmesen elférnek a húsok, és két evőkanálnyi vajat, és ugyanannyi olajat teszek bele, majd felhevítem.
Közben a csirkemell-szeleteket sózom, borsozom, és lazán lisztbe forgatom, a felesleget lerázom róla.
A hússzeleteket a forró vaj-olaj keverékén hirtelen, hogy egy kis színt kapjon, megpirítom mindkét oldalán, majd felöntöm egy pohár borral. Mikor az alkohol már elpárolog belőle, hozzáöntök még csirke alaplevet, annyit, hogy a húsokat, legalább félig ellepje. Lejjebb veszem a lángot, közepesre, lefedem a serpenyőt alufóliával, és öt-hét percig párolom. Kész.























Tálalás, tippek:
Mint már említettem, a finomfőzelék annál jobb, mennél többféle benne a zöldség. Ha lett volna otthon, tettem volna még karfiolt is bele, de most kimaradt. Egyedül a zellert nem ajánlanám, mert szerintem annak túl erős az íze, és elvinné az egészet.
Kész főzelék, és a hús is, jól lefedve, a hűtőben, két napig eláll.
Az egész zöldségkeveréket, még nyersen le lehet fagyasztani, és felhasználáskor, csak bele kell borítani az edénybe.
Kijelenthetem, hogy a finomfőzelék, bizony finom. Érdemes kipróbálni.
Feltétként nem csak párolt húst lehet hozzá adni, hanem zöldség-fasírttal, rántott párizsival (ezt félve írom le), sült virslivel, vagy akár tükörtojással is nagyon finom.
Könnyű, száraz fehérbort, Sauvignon blanc (Bátaapáti), vagy Zöldveltelinit (Műcsényi) ajánlanék hozzá kísérőnek.


3 megjegyzés:

  1. Szia!

    Tudtad, hogy a hvg a te képeiddel jelentetett meg egy finomfőzelékes online cikket? Forrásként pedig a wikipédiát jelölték meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, nem tudtam. Már jeleztem feléjük, hogy máskor kérjenek engedélyt.

      Törlés
  2. Bocsi, de a tejtöl hol került bele?

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!