Keresés a blogban

A Kenyér (így, nagybetűvel)



Hónapok óta kerülgetem, ezt a receptet. Nem tudom megmagyarázni, miért, de valahogy nem tudtam rá szánni magam erre a kenyérsütésre. Régóta olvasgatom különböző blogokon a lelkendező posztokat azoktól, akik már kipróbálták ezt a kenyérsütési módot. Most elhatároztam, hogy, t3v, lilahangya, és dolcevita által kitaposott ösvényen elindulva, megsütöm én is, a Kenyeret.
Azért ennek a halogatásnak is megvolt a maga előnye, mégpedig hogy az azóta eltelt időben, ezeken a posztokon és a hozzátartozó kommentekben sokan leírták a saját tapasztalatukat a sütéssel kapcsolatban, így egy elég széles és kitaposott ösvény állt a rendelkezésemre, amin igazán kényelmesen haladhattam.



Ennek a kenyérreceptnek az egyik lényege, hogy a tésztát nem kell dagasztani, viszont hosszú ideig kell keleszteni (min:12 óra). A másik pedig, hogy először lefedve kell sütni, és csak azután fedő nélkül.
Nagy előnye, hogy alig van vele munka, az eredmény mégis fenomenális. Íme!


Hozzávalók:
. 3 csésze kenyérliszt BL80-as (2.5dl/csésze)
. Másfél teáskanálnyi só
. Bő 1/4 teáskanálnyi instant, vagy 1/8 kocka friss élesztő
. 1/2 teáskanál cukor
. Másfél csésze víz

Előkészületek:
Minimum 12 órával a tervezet sütés előtt, előveszek egy nagy keverőtálat. A lisztet, sót, cukrot, instant élesztőt beleteszem és elkeverem. Ezután hozzáöntöm a vizet, és egy kanállal összekeverem. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle, elég, ha csak lazán, pár kavarással összeforgatjuk. Állagra, nagyjából úgy kel kinéznie, mint egy sűrűbb nokedlitésztának. Letakarom, és félreteszem.

Elkészítés:
Tizenkét óra elteltével, előveszem a tálat, és ha minden jól ment, akkor van egy nyúlós, ragadós, hólyagos megkelt tésztám. Fogom a tálat, és belenyúlva, a szélét, befelé hajtogatva, körbe-körbe haladva, áthajtogatom a tésztát. Ezután egy órára megint félreteszem pihenni.
Eközben előveszek egy jénai-tálat, aminek fedele is van (bármilyen fedővel rendelkező fém, vagy cserép sütőedény alkalmas). Ennek a tésztamennyiségnek, a másfél-kétliteres, kerek, vagy ovális jénai a legpraktikusabb, de én mivel jobban szeretem a kisebb cipókat, egy 800ml-est használtam, és két adagban sütöttem meg a kenyértésztát.
A jénait beteszem a sütőbe, és 250 fokra előmelegítem, 20-30 perc alatt.
Amikor már biztos, hogy a sütő teljesen felforrósodott, kiveszem a jénait, egy kevés lisztet szórok bele, és a tésztát belefordítom a keverőtálból, ha minden igaz, kb. félig tölti meg az edényt, visszateszem a fedőt, beteszem a sütőbe, és 35 percig sütöm. Azután leveszem a tetejét az edénynek, és még 20 percig sütöm.
Mikor kész, kiborítom a tálból, egy konyharuhába tekerve, egy rácsra téve hagyom hűlni.

Tippek, ötletek:
Ez egész, „dagasztás nélküli kenyér” őrület, a New York Times online kiadásának, főzős videó-mellékletével indult, amit itt megnézhettek, és söpört végig a gasztroblogokon.
Az eredeti receptben, nem szerepel cukor, de mikor kevertem a tésztát, egy kicsit felületesen olvastam el a hozzávalókat, és rutinból bele tettem a cukrot, mint ahogy azt minden élesztős tésztába szokás. Mivel a kenyér nagyszerűen sikerült, úgy gondoltam benne hagyom a receptbe, hiszen én azt írom le, amit készítettem. De kilehet próbálni anélkül is.
Más blogokon írták, hogy a liszt egyharmadát, helyettesíthetjük teljeskiőrlésű lisztel, vagy más biolisztel is, hogyha egészségesebb kenyeret szeretnénk.
Ha esetleg nem kapnánk BL80-as lisztet, a bioboltokban, vagy a nagyobb élelmiszerboltok biorészlegén kapható 100% búzasikér, abból tegyünk a sima lisztbe, egy evőkanálnyit.
Nagyon sok finom kenyeret készítettem már, de az otthon, házilag készített kenyereknek, bármit is teszünk, mindig van egy egész kicsi élesztő-mellékíze, ezért tartoznak a kedvenceim közé a foccaciák és más fűszeres, ízesített, kenyerek.
De ez a kenyér önmagában is rendkívül finom. Az élesztő ízének nyomát sem érezni, hiszen olyan keveset használtunk belőle. A hajszálvékony leírhatatlanul ropogós héj, és a levegős-lukacsos, puha, mégis rugalmas, lángosszerű belseje, egyszerűen ellenállhatatlan. Az elsőt, amit sütöttem, meg is ettem csak úgy magában.

13 megjegyzés:

  1. Névtelen21:08

    NOs, nincs nálam a bölcsek köve, de nagyanyám arra tanított, hogy soha ne zegyük a tésztához az élesztőt, hanem min. futtassuk fel kovásznak és nem lesz élesztőíze. Nem tudom így sütöd-e a kenyeredet, de nekem soha nincs senmmi bajom vele (kiv. ha kenyérsütő gépben sütöm, akkor tényleg élesztő ízű, nem tudom miért?).

    üdv. vero

    VálaszTörlés
  2. én már régóta kisérletezgetek, a külőnféle kenyerekkel, de nekem midegyiok egy kicsit élesztős volt, akár kovászossan, akár szárított élesztővel csináltam.
    eleve a mennyiség miatt, nem a technika miatt. ezért jó ez a fajta DNK kenyér, mert egy negyed teáskanál élesztőnek, szinte semmi mellékíze, így nem viszi el kenyér ízét.
    ettől függetlenül, mostanában is csinálok hagyományos kovászolt, dagysztott kenyeret, mert van amikor az kell...
    a kenyérsütő gépben, pedig nem lehet nem élesztő ízü kenyeret készíteni:) én nem is használom, csak dagasztásra. egyszerűen nem alkalmas jó kenyér sütésére. szerintem eleve min. 250-300 fok meleg kell egy kenyér sütéséhez, és ezt a kenyérsütőgép nem tudja.

    VálaszTörlés
  3. Névtelen20:49

    szia Toma!
    imádjuk ezt a kenyeret!nagyon sűrűn megsütöm,szerinted kivitelezhető hagymával is?imádom a hagymás kenyereket de félek kísérletezni(egyszerűen nincs rá időm és persze a család is megölne ha a bevált receptet elszúrnám)mi a véleményed????vagy van esetleg valami tuti ötleted hagymás verzióra?köszi Pálci

    VálaszTörlés
  4. szia pálcika
    nyugodtan készítheted hagymásan. egy fej, (vagy amennyit szoktál) vajon dinsztelt hagymát keverj bele sütés előtt, a hajtogatás fázisában. sőt, a hagymás kenyérnél, a liszt egyharmada lehet teljes kiörlésű. nem lesz olyan levegős, de a hagymához passzol.

    VálaszTörlés
  5. Névtelen20:15

    köszi Toma,hogy válaszoltál:))))Pálci

    VálaszTörlés
  6. Névtelen15:19

    Csináltam ez alapján kenyeret, íze kitűnő, csak a formája nem tetszik(lapos, pedig sikért tettem bele, ahogy írtad).

    VálaszTörlés
  7. a sikér nem befolyásolja a magasságát. több lehetőség is lehet, miért lett lapos. az élesztő minősége, vagy nem volt elég forró sütő, vagy túl nagy volt a sütőedény...

    VálaszTörlés
  8. Névtelen12:57

    Kösz a választ! Az elektromos sütőm max. 230 fokot tud, ezzel csináltam légkeveréssel. Kipróbálom kisebb edényben és instant élesztővel.

    VálaszTörlés
  9. írd majd meg, hogyan sikerült mert érdekel, meg ha kiderül mi volt a gond, mások is okulhatnak belőle...:)

    VálaszTörlés
  10. Névtelen17:14

    Hétvégén sütök!

    VálaszTörlés
  11. Névtelen17:36

    Sikerült! Kisebb átmérőjű edény, instant élesztő! Köszönöm tanácsaid!

    VálaszTörlés
  12. Névtelen11:37

    ez nem eszerint a recept szerint készült, de így sikerült. tudsz segíteni, hogy miért? köszönöm.
    http://www.youtube.com/watch?v=h__9YQSLflY
    Édua

    VálaszTörlés
  13. édua,
    megnéztem a videót. itt több probléma is lehetett. először is, én nem készítenék kenyeret élesztő nélkül, nem tudom nem-e a szódabikarbónás technológia miatt lett ilyen. ezenkívűl lehet a sütési idő vagy a hőfok rossz, mert ahogy néztem az nem sült meg kellőképpen. a rozsliszt is nehezebb/sűrűbb mint a sima liszt így több élesztő kellhet hozzá, mint a sima fehérkenyérhez.
    a kenyér nem egyszerű műfaj, az eredmény függ a liszt minőségétől, gyúrási időtől, kelesztési időtől, sütési hőfok/idő arányától.
    vagy kisérletezel tovább ezekkel, vagy inkább élesztővel készítsd...
    az nem derült ki, hogy sütőben, vagy kenyérsütőgépben készítetted-e...

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!