Keresés a blogban

Hagymás krumplipüré


Hozzávalók:

· 1.20 kg burgonya (nagyjából egyforma darabok)
· 3-4 fej vöröshagyma vagy lilahagyma
· 1 ág kakukkfű,
· egy babérlevél
· 1 gerezd fokhagyma
· 5-7 dkg vaj
· 1-2 dl tej
· só, bors, cukor

Előkészületek:

A krumplikat megmosom. A hagymát, miután megtisztítottam, julienre vágom, azaz, a félbevágott hagymát, nem fél karikákra, hanem arra merőlegesen, hosszanti irányban szeletelem, vékony csíkokat kapva. A fokhagymát passzírozom.

Elkészítés:

1. A burgonyát, héjastól, sós vízben felteszem főni.
2. Eközben, egy serpenyőben a vaj felét megolvasztom, egy kis olívaolajjal együtt, és a hagymát rádobom. Sózom, borsozom, és közepesnél erősebb fokozaton, sütni kezdem.
3. Mikor a hagyma megpuhult/összeesett, egy kiskanál cukorral segítem a karamellizálódást. Hozzáadom a fokhagymát, a kakukkfüvet, a babérlevelet, és lefedve, 20-25 percig párolom közepes fokozaton.
4. Azután, kiveszem a kakukkfüvet, és babérlevelet, feljebb kapcsolom a tűzhelyet, majd még pár percig pirítom, míg az összes lé el nem tűnik alóla, és egy sűrű lekvárszerű állagot nem kapok.
5. A megfőtt burgonyát (egy késsel megszúrom, ha könnyen belemegy, megfőtt), leszűröm, leszedem a héját, felkockázom, és egy villával, vagy krumplinyomóval összetöröm.
6. Közben a maradék vajat adagolom hozzá, és a tejjel beállítom a sűrűségét, fakanállal habosra keverem.
7. Hozzákeverem a hagymát, ha még kell, sózom és borsozom. Kész!
















Tippek, ötletek:

A hagymás burgonyapüré, egyaránt remekül passzol az erősen fűszerezett, és a semlegesebb ízű húsételekhez is. Leginkább sült csirkéhez, és egyben sült sertés húsokhoz ajánlom. De pompásan illik a kerti grillezett, BBQ szószos húsokhoz is.
Csak frissen elkészítve az igazi!

Elkészítési idő: 35 perc
Költségek: kb. 140 Ft./adag

3 megjegyzés:

  1. Na, most dühös vagyok magamra. Gyanús volt, hogy 3 deka vajon+kis olívaolajon a hagyma 20 perc alatt szénné ég, de bíztam a receptben. :-)
    Nem kellett volna, sikerült 3 hagymányi szenet előállítanom. :-(((
    Vagy a zsiradék mennyisége vagy a sütési idő nagyon nem stimmel ebben a receptben szerintem. Vagy valami mást ronthattam el?

    VálaszTörlés
  2. sajnálom, pedig ez egy többszörösen kipróbált recept.
    arra tudok gondolni, hogy vagy nem fedted le rendesen, vagy a hőfok volt túl magas. én közepes fokozaton (kerámialapon 5-6/9-es), készítem el és úgy szépen megpárolódik és közben besűrűsödik és karamellizálódik a hagyma.
    nekem inkább az szokott történni, hogy néha túl sok leve marad és a végén még rá kell pirítani, hogy besűrűsödjön, mint ahogy írtam is a posztban...

    VálaszTörlés
  3. ok, köszi, majd még kísérletezek vele. :-)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!