Keresés a blogban

Pesztós pizzacsiga


Ez a pesztós pizzacsiga, egy hirtelen ötlet szüleménye. Muskotály küvé családjával Pécsett töltöttek egy hétvégét és megbeszéltük, egyik nap beugranak hozzám, hogy végre személyesen is megismerkedhessünk. Azt gondoltam, hogy összedobok egy pizzát mire jönnek, mert az ember mégsem várhat vendégeket valami kaja nélkül. De mikor elkészült a pizzatészta, azt gondoltam inkább valami asztalra kitehető rágcsálni valót készítek. Pont az előző nap készítettem egy nagyobb adag pesztót, mert már a bazsalikomjaim kókadozni kezdtek a kertben, így jött a pesztós csiga ötlete...

Először elkészítem a pizzatésztát, amit elfelezek, majd vékony, nagyjából négyzet alakúra nyújtok (kb.40x40 cm.) egy belisztezett deszkán.
2. A tésztát megkenem egyenletesen a bazsalikomos pesztóval, reszelek rá kevés parmezánt, megszórom egy kevés durva tengeri sóval.
3. A pesztós tésztát óvatosan feltekerem, majd 4-5 cm. széles darabokra vágom (kb. nyolc részre).
A szelereket az oldalára fektetem és kézzel lelapítom, hogy így egy csigaformát kapjak, majd egy sütőlapra teszem. Ezt megismétlem a másik darab tésztával is.
4. A pizzacsigák tetejére kis halmokat teszek reszelt parmezánból. Majd a 220 fokra melegített sütőbe teszem 12-14 percre.
5. A kisült csigákat rácson langyosra hűtöm, majd tálalom.

A fenti mennyiségből 14-16 pizzacsiga készülhet. Frissen, langyosan fogyasztva a legjobb, de másnapig is jó marad. Ha frissen lefagyasztjuk, sokáig eltartható, és később sütőben felmelegíthető.
Lehetőleg saját készítésű pesztót használjunk, de végső esetben a bolti (bertolli, pesto alla genovese) is jó.
Ez egy remek vendégváró vagy party-kaja. Finom, a pesztótól intenzív ízű, puhára sült pizzatészta, rajta a ropogósra pirult parmezánnal, nagyon eteti magát. Vigyázat, a pesztóban lévő sok olívaolajtól, ez nem egy diétás étel, csak módjával fogyasszuk!

Elkészítési idő: 30 perc + másfél óra a tészta elkészítése
Költségek: kb. 75 Ft./db.

3 megjegyzés:

  1. A csiga a barátom, jöhet minden mennyiségben :) Pontosan úgy vagyok vele, minr Gombóc Artúr a csokoládéval.

    VálaszTörlés
  2. Ez szuper ötlet, egy az egyben így csinálom a fokhagymás csigát, csak értelemszerűen nem pesztó van benne, hanem összenyomott fokhagyma vajjal kikeverve. De azt hiszem ez überelni fogja. Köszönöm!!! (lennék én a te vendéged:)

    VálaszTörlés
  3. lorien :)))

    anka
    fokhagymásat is szoktam csinálni, az is nagyon jó. aszem a blogon is van... :)

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!