Keresés a blogban

Fokhagymás-csilis garnéla cukkinivel


Egy gyorsan „összedobott” egyszerű fogás, egy kellemes este a teraszon, barátokkal és jó borokkal. Erről szól ez az írás.
Nemrég, barátok jöttek hozzám egy kis esti beszélgetésre és borozgatásra, és a remek borok mellé hoztak pár frissen szedett cukkinit is a kertjükből. Mivel én is csak egy órával előtte értem haza, nem nagyon volt időm készülni komolyabb vendégfogadásra, de ha már így alakult, szerettem volna felhasználni a cukkiniket, hogy mégiscsak megtudjam kínálni őket valami vacsorával. Szerencsére akadt a hűtőben egy kis garnéla, amit még az előző napon vettem, így hamar kitaláltuk, mi legyen az étel. Rögtön neki is álltunk, kiosztottuk a feladatokat, rákpucolás, cukkini szeletelés, a kerti sütő beizzítása miegymás, és fél órán belül már az asztalra is került ez a vacsora.



Hozzávalók (3 adaghoz):

. 40 dkg. közepes előfőzött garnéla
. 60-70 dkg. közepes cukkini
. 4-5 gerezd fokhagyma
. 2-4 db. friss csili
. fél citrom
. olívaolaj
. só, bors
. 1-1,5 dl. száraz fehérbor
. 1 rúd francia kenyér

Elkészítése:

1. A garnélák páncélját leszedem, a bélcsatornáját eltávolítom (az itt leírtak szerint) és felhasználásig félreteszem.
2. Egy nagy paella-serpenyőben 2-3 ek. olívaolajat forrósítok és a vékony karikákra vágott cukkinit aranybarnára sütöm benne.
3. Belereszelem a fokhagymát, hozzáadom az apróra vágott csilit, majd sózom és borsozom és vigyázva, nehogy megégjen a fokhagyma, tovább pirítom egy kicsit.
4. Felöntöm a fehérborral majd mikor elforrt a nagy része, hozzáöntöm az alaplevet is.
5. A garnélákat hozzáadom, és 1-2 percig együtt párolom, míg átmelegszik, és a levének nagy részét elforrja, besűrűsödik.
6. Leveszem a tűzről, alaposan meglocsolom a legjobb olívaolajommal (Baudilli), ráfacsarom egy fél citrom levét és azonnal tálalom.

A tálalás egyszerű. Úgy ahogy van, az asztal közepére teszem, mellé egy felszeletelt bagettet és villákat... lehet szedegetni és tunkolni.
Tipp! Ha nem előfőzött, hanem nyers garnélákat használunk, akkor még a bor előtt adjuk hozzá, és mikor rózsaszín kezd lenni, akkor jön a bor és az alaplé.
Egy könnyű előételként, vagy tapas-ként, vendégváró falatként is tálalhatjuk, úgy akár 6-7 főre is elég lehet ez a mennyiség.
Amilyen gyors és egyszerű elkészíteni, annyira finom ez az étel. Pont az egyszerűsége adja a nagyszerűségét. A finom sült cukkini, az édes garnéla, csili és fokhagyma, citrom... pár egyszerű, de jó minőségű alapanyag, és a jól elkülöníthető de mégis harmonikus ízek jellemzik ezt a fogást.
Száraz fehér küvé bort ittunk hozzá, a pécsi püspöki pincészetből (CXXXVI cuvée 2010) ami kellemes kísérője volt a vacsoránknak.

Elkészítési idő: 30 perc
Költségek: kb. 1150 Ft./adag
Energiatartalom: 470 Kcal/adag + Kenyér: 490 Kcal./adag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!