Keresés a blogban

Sült lazac kapros újkrumplival és kapros-tormás joghurtszósszal


Szombaton részt vettem a Metro vevőakadémiáján tartott halas kurzuson, ahol több gasztrobloggerel együtt végighallgattunk egy remek előadást halakról és egyéb tengerlakó állatokról, majd ezekből az alapanyagokból mindannyian főztünk is valamit. Jobbnál jobb ételeket kóstolhattam és egy nagyon kellemes napot töltöttünk együtt. Erről később még majd írok egy részletes beszámolót is.
Az apropója, hogy ezzel kezdtem, hogy a kurzus végén mindannyian egy-egy termetes, kb. ötkilós lazaccal távoztunk. Hazaérve rögtön nekiláttam a feldolgozásnak, kiporcíózásának és elterveztem mit mire szánok. Persze szép sütnivaló szeleteket is vágtam belőle.
Vasárnap délután barátaim látogattak hozzám, akiknek vacsorára el is készítettem egy fogást a szeletekből. Nem sok minden volt otthon, mivel elég zsúfolt hétvégém volt, napok óta nem vásároltam és nem főztem. Innen-onnan gyorsan összeszedett alapanyagokból rögtönöztem ezt a fogást.




Hozzávalók (2 adaghoz):

. 2 db. friss lazacszelet (18-20 dkg./db.)
. 40 dkg. újkrumpli
. 1 csokor friss kapor
. 2-3 ek. ecetes torma
. 1 csili v. fél hegyes zöldpaprika
. fél citrom
. 2-3 szál újhagyma
. olívaolaj
. vaj
. só, bors, cukor

Elkészítése:

1. A burgonyákat a csap alatt alaposan megmosom, majd a szemeket négybe vágom, egy sós vízzel teli lábosba dobom, és főzni kezdem.
2. Közben a joghurtot keverőtálba öntöm, hozzáadom a tormát, az apróra vágott kapor felét, a szintén apróra vágott újhagymát és paprikát is, sózom, borsozom, egy kiskanálnyi cukrot szórok bele és belefacsarom a fél citrom levét.
3. Alaposan elkeverem, megkóstolom kell-e még bele valamiből, majd a legjobb olívaolajomból is öntök hozzá 1-2 kanállal.
4. A megfőtt krumpliról leöntöm a vizet, és amíg még forró, meglocsolom olívaolajjal, sózom, borsozom, rászórom a maradék kaprot, azután lefedem és kissé összerázom, hogy az olaj és a fűszer minden szemet bevonjon. Tálalásig melegen tartva félreteszem.
5. Egy serpenyőben kis olajat és vajat forrósítok, beleteszem a lazacszeleteket a bőrükkel lefelé, majd 2 percig sütöm, és közben sózom és borsozom.
6. Megfordítom a lazacokat és fél percig sütöm, majd azután a serpenyőt a 120 fokra előmelegített sütőbe teszem 5-6 percre. Kész.

Tálláskor a krumplikat a tányérra szedem, a tetejükre helyezem a sült lazacszeletet, amire öntök a joghurtos szószból. Díszíthetjük egy kis kaporral.
Tipp! A joghurtos szószba tehetünk egy kis angol mustárt is.
A lazacot soha ne süssük át teljesen mert kiszárad és úgy kevésbé ízletes. A közepe mindig maradjon lágy és szaftos.
Egyszerű, gyors, de nagyon finom vacsorát üthetünk így össze. A finom omlós és szaftos lazachús mindig nyerő, és remekül harmonizál a fűszeres, zamatos újkrumpli a picit csípős, pikáns szósszal...
Akárcsak a remek tolnai zöldveltelinivel (Danubiana), amit ittam mellé.

Elkészítési idő: 30 perc
Költségek: kb. 1000 Ft./adag
Energiatartalom: 790 Kcal./adag

2 megjegyzés:

  1. Ha osztasz sorszámot a kosztra jelentkezőknek, akkor nekem is szólj légy szí! :))
    Ínycsiklandó!Egyszerű, nagyszerű!

    VálaszTörlés
  2. Névtelen22:19

    A zöldveltellini!Igen! Mesterem, ez egy megvilágosodás volt, köszi! Halhoz kiváló ráadásul régi fajta!
    Üdv:medvedr

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!