Keresés a blogban

Vörösboros marhapofa ragu


Ezt a fogást nem magamnak készítettem, hanem „catering szolgálatot” vállaltam anyámnak, aki vendégeket hívott magához. Vállaltam, hogy elkészítem a főfogást, így Ő koncentrálhat a levesre és a fánksütésre.
Volt a hűtőmben egy szép adag megtisztított és felkockázott marhapofa, e köré alakítottam ki a receptet. Kicsit keveselltem a mennyiségét, mert valami raguban gondolkodtam és azt csak nagy mennyiségben érdemes főzni, ezért úgy döntöttem veszek még mellé egy kis lábszárat is, így már kijön egy jó nagy adag ragu.
A recept úgy alakult, ahogy a hűtőből kerültek elő az „alkatrészek”, így most legalább elhasználhattam a sok szalonnát is ami csak ott dekkolt a polcon mióta kicsit visszafogtam a kalóriákat a receptjeimben.



Hozzávalók (8 személyre):

. 1,5 kg. marhapofa (lehártyázva, felkockázva)
. 0,7 kg. marhalábszár (lehártyázva, felkockázva)
. 25 dkg. hagyma
. 15 dkg. sárgarépa
. 15 dkg. zellerszár
. 30 dkg. apró szemű mogyoróhagyma (salotta)
. 10 dkg. füstölt szalonna
. 25 dkg. főtt császárszalonna
. 20 dkg. apró fejű csiperkegomba
. 2-3 db. chipotle csili (konzerv, szósszal együtt)
. 1 db. hegyes csípős zöldpaprika
. 3-4 púpos ek. áfonyalekvár
. 1,5 liter marha alaplé
. 1 palack jó minőségű száraz vörösbor
. 1 csokor friss petrezselyem
. só, bors, köménymag, pirospaprika

Elkészítése:

1. Egy nagy, öntöttvas lábosban kevés olajon kiolvasztom az apró kockára vágott füstölt szalonna zsírját.
2. A zellert, vöröshagymát, sárgarépát kicsi, félcentis kockákra vágom és a kiolvadt zsíron üvegesre pirítom.
3. Meghintem a tetejét két kanálnyi pirospaprikával, kicsit várok, hogy kioldódjanak az ízek a paprikából, majd hozzáadom a felaprított grillezett paprikát, zöldpaprikát, chipotlét és a paradicsomszószt, meg még egy fél tk. frissen őrölt köményt, azután elkeverem és picit lepirítom.
4. Beleborítom a 3-4 centis kockákra vágott marhahúsokat, elkeverem és addig pirítom míg színt nem kap a hús, kissé kifehéredik.
5. Közben sózom borsozom, és várom, hogy a hús kiengedje a levét.
6. Felöntöm annyi forró marhahús-alaplével, hogy éppen ellepje a húst, forrás után lejjebb kapcsolom a tűzhelyet közepesre (kerámialap#6/9), és 2 órán át főzöm lassan bugyogva/gyöngyözve, időnként megkeverve.
7. Ezután, hogy a hús már kezd puhulni, a levének a felét elfőtte, ellenőrzöm az ízeket, ha kell még sózom és borsozom.
8. Egy serpenyőben, kevés olajon aranybarnára pirítom minden oldalán az ujjnyi csíkokra vágott főtt császárszalonnát, majd a húshoz adom.
9. A visszamaradt zsiradékban megpirítom a gombafejeket is, majd utána a kis mogyoróhagymákat is megkaramellizálom (egy kanál cukrot is szórhatunk rá), mindkettő megy a raguba.
10. Hozzáadom még az áfonyalekvárt is, és felöntöm annyi vörösborral, hogy éppen ellepje a húst.
11. Tovább főzöm a vörösborban még 1 órát, míg a hús teljesen meg nem puhul, és a ragu szaftja besűrűsödik.
12. A végén lekapcsolom alatta a tűzhelyet, egy nagy csokor friss petrezselymet apróra vágok és belekeverem.


Köret nélkül, friss ropogós fehér kenyérrel tálaljuk.
Tipp! Ezt az ételt elkészíthetjük előző nap is, újramelegítve még finomabb, még jobban elmélyülnek az ízek. Ha tovább szeretnénk hűtőben tartani, vagy a maradékot le akarjuk fagyasztani, a gombát szedjük ki belőle, vagy készítsük eleve gomba nélkül.
Gomba helyett tehetünk bele, nagyobb darabokra vágott sárgarépát, vagy paszternákot is.
Áfonyalekvár helyett jó a sárgabaracklekvár is, lényeges, hogy valami édes fajta legyen, mert az kell ahhoz, hogy a csípős ízeket kellemessé szelídítse és az ízeket kiemelje.
Bár én most csak kóstolgattam az ételt mikor főztem, és nem ettem belőle rendesen, de így is éreztem, hogy ez egy nagyon jól sikerült ragu lett. A visszajelzések is azt igazolták, mindenkinek egyöntetűen nagyon tetszett ez a fogás.
Testes száraz vörösbort ajánlok hozzá, egy Cabernet Sauvignont például, amit a főzéshez is használtam...

Elkészítési ideje: 4 óra
Költségek: kb. 870 Ft./adag
Energiatartalom: 650 Kcal./adag + a kenyér

4 megjegyzés:

  1. Spiritmonger21:47

    fokhagyma hogyhogy nem került a raguba?
    ízre is jó, meg állagot is csinál

    VálaszTörlés
  2. habár én nagyon szeretem, de nem kell mindenbe fokhagyma. ebbe a raguba sem tettem, mert így is elég összetettek az ízek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akár hűtöd pár napra, akár fagyasztod, nyugodtan lehet benne gomba, semmi galibát nem csinál.

      Törlés
    2. biztos igazad van, de belém valahogy rögzült ez a dolog, még nagyanyámtól, hogy gombás ételeket nem szabad fagyasztani... :)

      Törlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!