Keresés a blogban

Húsvéti saláta

A húsvét elmúlt, de mit kezdjünk a maradék sonkával, tojással, és a többi „ünnepi kellékkel”, amikkel tele a hűtő…
A magam részéről nem szeretem harmadnap is ugyanazt enni, kell a változatosság. Mindenképpen könnyíteni, „lájtosítani” szerettem volna a szokásos menün, így jutottam el az ötletig, hogy ne csak úgy, a fejembe toljam a sonkát, miegymást, hanem inkább valami salátát állítok össze belőlük.
Ez lett belőle.


Hozzávalók:

· Főtt, füstölt sonka vagy tarja
· Főtt tojás
· Fejes saláta (lehet római, vagy jégsaláta is)
· Rukkola
· Kalács
Az öntethez:
· 2 ek. vörösborecet
· 6 ek. olívaolaj
· 1 ek. ecetes torma
· só, bors


Elkészítés:

1. Egy kis zárható tetejű üvegbe öntöm az ecetet, az olívaolajat, hozzáadom a tormát, sózom, borsozom, és laposan összerázom, hogy homogén, egynemű öntetet kapjak.
2. A fejes salátát leveleire szedem, megmosom, centrifugázom, majd egy nagyobb salátás tálba tépkedem.
3. A rukkolát is megmosom, leszárítom, és hozzáadom a salátalevelekhez, majd óvatosan összeforgatom, hogy elkeveredjenek. Nagyjából fele-fele arányban keverem össze a rukkolát, és a salátát.
4. A sonkából nagyon vékony szeleteket vágok
5. A főtt tojásokat cikkekre vágom
6. A kalácsot felszeletelem, majd felkockázom, és egy száraz, forró serpenyőben, minden oldalukat enyhén megpirítom, azaz, croutonokat készítek.
7. Végül összeállítom a salátát, ízlés szerint adagolva a különböző hozzávalókat.





















Tálalás tippek:

Egy nagy marékkal a tányér közepére halmozok a salátalevelekből, meglocsolom egy kevés öntettel, majd rápakolom a sonkaszeleteket, tojásokat, és croutonokat. Így tálalom.
Érdemes kipróbálni, mert igazán finom, ugyanakkor friss, és könnyű alternatívája a hagyományos sonka-tojás ételnek.
A saláta levelek üde, ropogós frissessége, a rukkola borsos-csípős aromája, remekül illik a sonka és a tojás zamatához…
Egy pohár sauvignon blanc kíséretével, csak fokozni tudjuk az étel élvezetét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!