Keresés a blogban

Zsályás-szalonnás húscsigák

Akár, egy vasárnapi ebéd főszereplője is lehet, ez az egyszerűen elkészíthető, mégis látványos, kulináris jártasságot sugalló étel. Ezzel a kajával, még a konyhában kevéssé járatos ember is elkápráztathatja családját.
A recept nagyszerűsége, abban is rejlik, hogy bármilyen húsból elkészíthető. Ízlésünk, és fantáziánk szerint variálhatjuk a húsfélét, és a belevaló zöldfűszert egyaránt.

Hozzávalók:

· 8 (vastagabb) szelet hús (kb. 60dkg)
· 3-4 gerezd fokhagyma
· 8 szelet bacon, vagy panchetta
· 8-10 zsálya levél
· vaj
· olívaolaj
· liszt
· só, bors


Előkészületek:

A hús szeleteket vékonyra klopfolom, két folpack között.
A fokhagymákat, fokhagymapréssel átpasszírozom, és egy kevés olajjal elkeverem, hogy kenhető masszát kapjak.

Elkészítés:

A vékonyra vert hússzeletet, megsózom, borsozom. Megkenem a fokhagymapéppel, és két-három zsálya levelet fektetek rá, majd beborítom a bacon szelettel. Szorosan feltekerem a húst. 2-3 centinként, átszúrom egy fogvájóval, ezután a fogvájók között átvágom a hústekercset, így kapok kis húscsigákat. (lásd, a lenti képeken)
Megszórom kevés lisztel őket, a felesleget lerázom.
Ezután egy nagyobb serpenyőben vajat és olívaolajat melegítek, közepesnél erősebb fokozaton. A csigákat a vajba teszem és lassan aranybarnára sütöm mindkét oldalát. (Ha esetleg vastagabb csigákat sikerült készíteni, és nem sül át a belseje teljesen, akkor pár percre sütőbe is tehetjük.) Kész!





















Készíthetünk szószt is a húshoz. A serpenyőben visszamaradt zsiradék egy részét leöntöm, de egy keveset megtartva, visszateszem a tűzhelyre. Egy pohár fehérbort (és/vagy csirke alaplét) öntök bele, és a serpenyőt mozgatva (esetleg, egy fakanállal felkaparom) feloldom az aljára sült finom pörzsanyagokat. Apróra vágott zsályát (vagy snidlinget) szórok bele, és a kétharmadára beforralom, egy diónyi vajjal fényesítem. Leszűröm, és a hús mellé tálalom.

Tippek, tálalás:

Tálalás előtt, a fogvájókat szedjük ki belőle.
Ezt a húscsigát, sokféle húsból elkészíthetjük. Karajból, sertéscombból, csirkemellből, marha hátszínből, bármilyen klopfolható, átsüthető húsból. A zsálya és szalonna, mindenhez illik.
A zsályás húscsigák, két napig elállnak a hűtőben, jól záródó edényben. Kevés olajon, serpenyőben melegíthető (ne sütőben, mert kiszárad). Ha eltesszük másnapra, a fogvájókat ne szedjük ki, mert különben, a melegítéskor a húscsiga szétesik.
Kerti sütögetésekkor is használhatjuk a receptet, a „csigákat” (a fogvájókat kihúzva) egy bambusznyársra tűzzük, szorosan egymás mellé, és faszénparázs felett, grillrácson megsütjük.
Köretnek sima, vagy hagymás krumplipürét ajánlok, de párolt rizzsel, vagy tepsis, hagymás sült krumplival is kiváló.
Testes, karakteres fehérbort ajánlok hozzá, mondjuk csopaki, vagy szentgyörgy-hegyi olaszrizlinget…

2 megjegyzés:

  1. Egyre gondoltunk:))

    http://piszke.blogspot.com/2008/07/zslys-baconos-csirkemellcsigk.html

    VálaszTörlés
  2. elolvastam:)) legalább megtudtam, hogy a nőklapjából van a recept. nekem tele van egy mappám, újságokból kitépett receptekkel, amiket anyám hoz nekem (újságárus, és mielőtt leadja a megmaradt lapokat, kiment belőle oldalakat:))), hogy próbáljam ki. időnként kiveszek egyet és kipróbálom:))
    a zsályabokrom, nekem is akkora, hogy szinte félek tőle, olyan mint audrey II. a "rémségek kicsiny boltjából":D

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!