Keresés a blogban

Sült csirkemell mozzarellás rakott padlizsánnal


Nemrég szép egészséges és feszes húsú (csak az ilyeneket érdemes megvenni) padlizsánokat leltem az egyik szupermarketben, ráadásul akciósan aminek nagyon megörültem mert ilyenkor elég drágán szokták adni. Megkívántam egy kis melanzane alla pamigiana-t ezért vettem pár darabot, bivaly mozzarellát is kaptam így minden adott volt hozzá. Naná, hogy a végén mégsem az lett belőle! 




Hozzávalók:

. egy egész csontos csirkemell szárnytővel együtt (kb. 80 dkg.)
. 60 dkg. padlizsán
. 1 db. bivaly mozzarella (12,5 dkg.)
. 4 dkg. parmezán
. 5 dkg. görög feta (kecske-juh tejes)
. fél csokor friss bazsalikom
. 1-1 ág friss kakukkfű és rozmaring
. 1 gerezd fokhagyma
. só, bors, szárított oregáno
. olívaolaj

Elkészítés:

1. Először is a padlizsán két végét levágom, hosszában négybe vágom, majd a csíkokat felkockázom.
2. Egy nagyobb serpenyőben olívaolajat forrósítok és ebben sütöm aranybarnára a padlizsánkockákat, közben sózom, borsozom és csapatnyi oregánót morzsolok rá, azután egy papírtörlővel bélelt szűrőben leitatom róla a felesleges olajat.
3. Jénaitálba vagy sütőtálba, egy rétegnyi sült padlizsánt teszek, majd meglocsolom egy-két kanálnyi paradicsomszósszal, azután tépkedek rá pár bazsalikomlevelet is, végül reszelek rá parmezánt és megszórom pár fetasajt-kockával is.
4. Ezt annyiszor ismétlem, míg minden padlizsánt és egyebet felhasználok.
5. A tetejét azután beborítom a felszeletelt mozzarellával, megszórom egy kis reszelt parmezánnal elkevert zsemlemorzsával, meglocsolom jóféle olívaolajjal.
6. A sütőt előmelegítettem 180-200 fokra és a sütőtálat a sütőbe tolom, 25-30 percere, míg a tetején a sajt megsül és szép aranybarnára nem pirul.
7. Míg a padlizsán sül, az egész, bőrős-csontos csirkemellet hosszában kettévágom, egy serpenyőben kevés olívaolajon körbepirítom ropogósra mindenhol, közben dobok mellé egy megroppantott fokhagymagerezdet és egy-két rozmaring- és kakukkfűágat is, hogy az olaj és a hús is átvegye a zamatát.
8. Mikor a hús megpirult, egy alufóliadarabbal lazán letakarom és a sütőbe tolom a padlizsán mellé 10-12 percre, míg teljesen át nem sül. (maghőmérővel ellenőrizhetjük, hogy elérte 70 fokot, vagy egy hústűt/hegyes kést a közepébe szúrunk és aztán kihúzva az ajkunkhoz érintjük és ha meleg, nem pedig langyos, akkor jó)
9. Sütés után a húst és a padlizsánt is pihentessük 10 percet, melegen tartva.
10. Közben rukkolából, újhagymából, bébi spenótból összeállítok egy zöldsalátát, hozzá klasszikus vinegrette öntetet készítek.


Tálaláskor a rakott padlizsánt négyfelé vágom a sütőtálban és egy szedőlapáttal tálalom, majd a fél csirkemelleket még egyszer elfelezem (így lesz 4 adag) és a padlizsánra helyezem. Mellé halmozok a salátából, majd az egészet meglocsolom még egy kis extra minőségű olívaolajjal, díszítem friss bazsalikomlevéllel.
Tipp! A rakott padlizsánt akár előző nap is elkészíthetjük, újramelegítve is finom és jobban összeáll mint frissen tálalva.
A rakott padlizsánból érdemes többet is készíteni, mert a maradékot adagonként le is fagyaszthatjuk, majd később bármikor újramelegíthetjük a sütőben 120 fokon.
Ha nincs házi paradicsomszószuk, használjunk olasz darabolt konzervparadicsomot, pl. Mutti polpát.
Finom fűszeres, ízletes padlizsán, - ami akár önálló fogásként is megállja a helyét - hozzá a remek szaftos csirkemell, ropogósra sült bőrével és a friss zöldsalátával egy igazán remek fogás, tökéletes könnyű, tavaszi étel, ajánlom mindenkinek.
Egy palack villányi kékfrankos rozét nyitottam hozzá...

Elkészítési idő: 1 óra
Költségek: kb. 610 Ft./adag
Energiatartalom: 525 Kcal./adag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!