Keresés a blogban

Az első fügék

Beérett az első adag füge. Nem tudom mennyire korai ez, mindenesetre én nem emlékszem ennyire korai fügére mifelénk. Többnyire augusztus elejére/közepére érik be. Persze, még csak itt-ott van beérett darab a fán, de azért egy tálnyit, már könnyedén össze lehetett szedni.
Hogy egészen pontos legyek, nem is az én fámon, mert az még pici, hanem az egyik szomszédomén, de mivel ő nem szereti a fügét, teljes felhatalmazást kaptam tőle a gyümölcsöket illetően.

A fügék az asztalon, én meg a hűtőben kotorászok, hogy mit tudnék hozzá még keríteni (persze, közben a felét befalatozom, csak úgy magába). Mozzarella mindig van otthon, egy kevés serrano sonkát is találtam, a bazsalikom meg kint burjánzik a kertben…

Hozzávalók:

· Füge
· Mozzarella sajt (ha lehet, bivalytejes)
· Sonka –valamilyen levegőn szárított, pármai vagy jamon serrano
· Bazsalikom levelek
· Balzsamecet
· Extra szűz olívaolaj






















Elkészítés:

A fügéket megmosom, hosszában negyedekre vágom. A bazsalikom leveleket megmosom, a mozzarellát vastagon felszeletelem. Egy deci balzsamecetet, egy serpenyőben, a felére beforralom és kihűtöm. A hajszálvékony sonka szeleteket, hosszában kettészakítom.
Fogok egy negyed fügét, egy nagyjából ugyanakkora darab mozzarellát, a kettő közé teszek egy bazsalikom levelet, és az egészet körbetekerem egy sonka szelettel.
Egy tányérra teszem a falatkákat, körbelocsolom őket a besűrített balzsamecettel, és az olívaolajjal. Kész!

Előételként, vagy könnyű nyári vacsoraként is ajánlom ezt az ételt.
Az íze, egészen fantasztikus. A füge édes, krémes húsa, a mozzarella hűvös, savanykás ízei, a bazsalikom illatos aromája, egyesül a levegőn szárított sonka markáns, finom zamatával, és így állnak össze, egy igazi íz-kavalkáddá.
Egy pohár traminivel, lehet még fokozni.

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon ígéretes!
    Tegnap egy hasonló dolgot tettem föl, radicchio-levélbe tettem körtét, rá ricottát és balsamicot, majd baconba tekerve megsütöttem.
    Már akkor arra gondoltam, mivel lehetne ezt az ízorgiát fokozni, vagy variálni és azt hiszem, fügével feltétlen kipróbálom!:-))
    Ez a négyesfogat még nagyobb ízélményt adna:-)))
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. láttam a tegnapi receptedet, és be is zsákoltam:)) itt van a gépemen elmentve a linkje, hogy alkalomadtán elkészítsem.
    a fügés változatot, csak ajánlani tudom:)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nálunk is már érik a füge! Korábbi két évben nem volt idejük beérni, szeptemberre még mindig apró kis zöld volt, aztán őszre lefagyott.
    Idén ígéretes a termés.
    Jó fügézést!

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!