Keresés a blogban

Lecsós csirke

Egyszerű lecsót szerettem volna főzni, mert már nagyon megkívántam.
A lecsó elkészítéséhez mindenkinek megvan a tuti receptje, mint ahogy nekem is. Az enyém, nem diétázoknak való. Szerintem a jó lecsóban az alapanyagok aránya: nagyjából egyenlő mennyiségű hagyma (új, idei hagyma a jobb) és paprika (egy-két hegyes/csípős is kerülhet bele), és feleannyi paradicsom. (mivel még nem lehet kapni olyan paradicsomot, aminek íze is van, egész, hámozott olasz paradicsom konzervet használok) A lecsót zsírszalonnán szoktam elindítani, de ennek hiányában, most mangalica zsírral főzöm. A szokásos só, bors, fűszerpaprika mellet, én még egy kis őrölt köményt, és egy kevés szardellát is szoktam bele tenni.
Ez utóbbit, nem szoktam elárulni, mert mindenki bután néz rám, hogy halat a lecsóba, de a végeredmény engem igazol. A hal ízt egyáltalán nem érezni, csak az alapanyagok teltebb, erőteljesebb ízeit, ami a szardella „umamihatásának” köszönhető.

Mint már említettem, sima egyszerű lecsót akartam főzni, de hirtelen bejelentkeztek vacsoravendégek, és valamivel fel kellet „javítani”, szaporítani, hogy mindenkinek jusson. A hűtőben volt egy tálca csirkecomb és a többi…

Hozzávalók (4személyre):

· 8 db csirke felsőcomb
· kb. 80dkg tv paprika
· 7-8 fej hagyma
· 2 doboz konzervparadicsom (egész, hámozott. Pl.mutti pelati)
· 2-3 szardellafilé
· sertés zsír (mangalica)
· só, bors, kömény (mozsárban megtörve), fűszerpaprika
· liszt

Előkészületek:

A paprikákat megmosom, kicsumázom, hosszában félbevágom, és vékony csíkokra vágom. A hagymákat félfőre, vékonyra szeletelem. A paradicsomokat kiveszem a levéből, hosszában kettészelem, hagyom kifolyni a levét, és felkockázom (a megmaradt lét, egy pohárba szűröm, dobok rá három-négy cent vodkát, egy csipet zellersót, és pár csepp tabascot, elkeverem, két jégkocka, és kész a véres mari. Főzés közben benyomom).
A húsokat a csontnál bemetszem, és megnyitom a szeletet, de a csontot benne hagyom (úgy finomabbra sül a hús). Megsózom, megborsozom. Lisztben megforgatom, lerázom róla a felesleget, és félreteszem.

Elkészítés:















Egy nagyobb lábasban, két-három evőkanálnyi sertészsírt forrósítok, beledobom a hagymát, sózom, beledobom az apróra vágott szardellákat, és addig párolom a hagymát, míg kicsit össze nem esik. Ezután hozzáadom a paprikát, elkeverem, lejjebb veszem a tűzhelyet közepesre, és öt percig fedő alatt párolom, míg egy kicsit meg nem puhul. Félrehúzom a lábost, a tetején lévő zsírra szórok egy csapott evőkanálnyi fűszerpaprikát, egy késhegynyi őrölt köményt, és gyorsan elkeverem, majd rögtön hozzáadom a paradicsomot. Visszateszem a tűzhelyre, sózom, borsozom, és közepesnél kisebb fokozaton lefedve tovább főzöm.
Eközben, egy serpenyőben, nagylángon, kevés olajon, aranybarnára megpirítom a csirkecombok mindkét oldalát. Ezután a sült húsokat a lecsóba helyezem, kicsit megriszálom, hogy ellepje a lecsó húsokat, és lefedve, húsz-huszonöt percig párolom/főzöm. Kész!

Tippek, tálalás:

Ha nem hússal készítem a lecsót, akkor többnyire tarhonyásat szoktam csinálni. Kb. akkor, amikor a hús tettem bele, szórnám a tetejére egy ujjnyi vastagon a tarhonyát (szigorúan a gyári sörétet. A házi erre nem jó!), egy kicsit lenyomkodom, de nem szabad elkeverni, rá a fedő, és tizenöt-húsz perc főzés.
Csirkecomb helyett, nagyon jó a sertés tarja, érdemes avval is kipróbálni. Az elkészítés menete ugyanaz.
A lecsós csirkét, de mindenféle lecsót, friss-ropogós fehér kenyérrel kell enni. Másféle kenyér nem jó hozzá szerintem. A legjobb, ha saját sütésű, de legalább is jóféle pékségből származik, az a kenyér.
Kadarkánál jobb bort nem is találhatnánk ehhez az ételhez. Jellegzetes fűszeres illatai jól harmonizálnak a paprika, fűszerpaprika zamatával.

3 megjegyzés:

  1. Névtelen13:44

    köszi szépen a receptet, pont ilyet kerestem, és megtaláltam!!!! köszi! gato

    VálaszTörlés
  2. Elkészítettem, (szardellával, ahogy írtad). Isteni lett. A többiek, mind azt kérdezték, mitől ilyen finom,de ez a mi titkunk marad. Köszönöm, hogy megosztottad velünk. Leslie

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!