Keresés a blogban

Hagymás sertéstarja

A „Szakácsok könyvét” lapozgatva, örömmel fedeztem fel, hogy szerepel benne az egyik kedvenc ételem. Az a recept, szinte teljesen megegyezik azzal, amit én is gyakran készítek/készítettem. Persze, én eddig azt hittem, hogy ezt az ételt én találtam ki, de hát megint kiderült, nincs semmi új a nap alatt…

Hozzávalók:

· 8 szelet sertés tarja (csontosan vagy kicsontozva, ízlés szerint)
· 15 fej hagyma
· 4-8 gerezd fokhagyma (ízlés szerinti mennyiség)
· 10 dkg vaj
· 4-5 ág kakukkfű
· 10-12 közepes zsályalevél
· 8 babérlevél
· só, bors, alaplé
· olívaolaj
a körethez:
· 1 kg burgonya
· 2 dl tej

Előkészületek:

A hagymákat megpucolom, majd vékonyan, félfőre szeletelem. A fokhagymákat hajszál vékonyra szeletelem. A kakukkfű leveleit lehúzom a száráról, a zsálya leveleket felaprítom.
A húst sózom, borsozom, mindkét oldalán.

Elkészítés:

Egy serpenyőben, két ek. olívaolajat és a vaj negyedét felforrósítom, és a hús szeleteket mindkét oldalukon megpirítom, hogy egy kis színt kapjanak.
Ezután kiveszem a serpenyőből és egy tepsibe teszem őket.
A visszamarad zsiradékot, átöntöm egy nagyobb lábasba, hozzáadok még egy kis olajat, és még egy negyed kocka vajat. Rádobom a hagymákat, és pirítani kezdem közepesnél erősebb fokozaton. Sózom borsozom, és egy evőkanál cukrot szórok rá, majd lefedem, és öt percig párolom.
Közben a hús szeletekre rakosgatom a fokhagyma szeleteket.
Leveszem a fedőt a hagymáról, és gyakori kevergetés mellet addig párolom/pirítom, míg aranybarnára nem karamellizálódik.
A hagymával betakarom a húsokat, egyenletes vastagságban. Rászórom a kakukkfüvet és a zsályát, minden szeletre teszek egy babérlevelet. A maradék vajat felkockázva elosztom a tetején (ami majd a sütés közben lassan átszivárog a hagymarétegen, lecsorog a húsról, a tepsi alján összegyűlve, elkeveredik a kisült húslével, és a szétfőtt hagymával együtt, egy pompás szaftot alkotnak).
A tepsit lefedem alufóliával, és a 170-180 fokra előmelegített sütőbe teszem másfél órára.




















Közben a burgonyákat héjában megfőzöm, majd megpucolom, és egy villával összetöröm, pürésítem.

Mikor a hús kész, kiveszem, és a hagymás hús szeleteket egy tálaló edénybe szedem, és melegen tartva félre teszem.
A visszamaradt szaft és hagyma egyvelegről a zsiradékot, a burgonyapürére öntöm, hozzáadom a tejet és egy lágy krumplipürét keverek.
A maradék szaftot és hagymát, egy botturmixszal lazán átdolgozom, de vigyázva, hogy ne legyen túl sima, maradjon darabos, rusztikus.
Ha sűrű a szósz, akkor egy kis alaplével felöntöm, ha híg, akkor beforralással sűrítem. Akkor megfelelő, ha az állaga egy krémleves sűrűségére hasonlít.








Tippek, tálalás:
A húst, a pürével és egy kevés mártással körbeöntve tálalom.
A hagymás hús, ha marad, jól záródó edényben, két napig eláll a hűtőben.
A sertéstarja karamellizált hagymával, burgonyapürével, nem egy gyenge diétás étel. Néha, azért be kell vállalni egy-egy ilyen ételt, mert ami ennyire nehéz és egészségtelen, az biztos hogy nagyon finom.
Az édes, karamelles hagyma, és a finom, szaftos, puha-omlós tarja, rendkívüli párost alkotnak.
Zöldveltelinit ittam hozzá…

Elkészítési idő: 2 és fél óra
Költségek: kb. 470Ft/adag



2 megjegyzés:

  1. Névtelen9:04

    "...ami ennyire nehéz és egészségtelen, az biztos hogy nagyon finom."

    Kezdettől fogva gyanakodtam :-)))

    Nyámi...
    :-)

    VálaszTörlés
  2. Milyen szuper az ujjitásod!!!
    Elkészitési idő, költség.

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!