Paradicsomos bruschetta marhahússal




Pár napja dobtam össze magamnak ezt a vacsorát, mikor a városból este hazaesve, csak a hűtőben árválkodó két kis szelet marhahús és a kertben lévő paradicsomok álltak a rendelkezésemre. Igazából nem terveztem posztolni, a fotókat is csak rutinszerűen készítettem róla, de a végeredmény akkorát ütött, hogy ezt úgy éreztem meg kell osztanom.
Ez nem egy szigorú értelemben vett recept, inkább csak ötlet, hogy mit is lehet kihozni pár paradicsomból és egy kevés marhahúsból. Egyszerű de remek felhasználása ez a kiváló alapanyagoknak, mert mint minden egyszerű ételnél, ennél is nagyon oda kell figyelni a hozzávalók minőségére.


Hozzávalók:

. Először is fontos, jó paradicsom. Nekem ebből a szempontból szerencsém van, a kertemben terem ötféle paradicsom, ezekből szedtem vegyesen jó pár finom napon érett és naptól még meleg darabot. Kevésbé szerencséseknek azt ajánlom a piacon vegyenek és válogassanak inkább a háztáji paradicsomok között, mint hogy egy szupermarketben vegyék meg a holland műparadicsomot.
. Nagyon fontos még az olívaolaj kérdése is. A lehető legjobb minőségűt szerezzük be, érdemes inkább egy delikatesz boltban körülnézni, pláne ha esetleg kóstolni is lehetséges. Én a szicíliai Baudilli olívaolajra esküszöm, szerintem ez a ma itthon kapható legjobb olívaolaj.
. A hús, egyértelműen szép márványos és érlelt marhahús legyen, én most rostélyost használtam.
. Kenyeret, legtöbbször Aranycipóban szoktam venni, a sima gyökérkenyér vagy ciabatta a legjobb ehhez. Ezeken kívül kell még...
. Friss bazsalikom
. fokhagyma
. só, bors

Elkészítése:

1. A paradicsomokat megmosom, vékonyan felkarikázom, rétegekben egy tálba pakolom.
2. Közben minden lerakott réteget megsózok nagy szemű durva tengeri sóval, és megszórom apróra vágott friss bazsalikommal, majd mikor minden paradicsom elfogyott, félreteszem nagyjából 15 percre (hogy a sótól kiengedje a levét, mert ez adja majd az öntetének az egyik részét).
3. Ezután alaposan meglocsolom olívaolajjal, hogy minden réteg közé befolyjon, majd óvatosan átforgatom, és átkanalazom egy csatos dunsztosüvegbe. (így a hűtőbe téve 4-5 napig is eláll)
4. Grillrácson (vagy serpenyőben kevés ghín) az ujjnyi vastag szeletekre vágott, mindkét oldalán frissen őrölt borssal megszórt marhahúst médiumra sütöm, 2-3 percig sütve oldalanként, mellette (vagy egy másik serpenyőben, szárazon), a szintén ujjnyi vastag kenyérszeleteket aranyszínűre pirítom.
5. A húst 5 percre félreteszem pihenni, majd ferdén, a rostjaira merőleges irányban vékonyan felszeletelem, majd a szeleteket megszórom kevés Maldon sóval.

A még forró pirítósokat egy gerezd fokhagymával enyhén átdörzsölöm, meglocsolom egy kevés olívaolajjal, a tetejére szedek villával egy halom paradicsomot, tekerek rá egy kis borsot, majd a villával kicsit megnyomkodom, hogy a paradicsom leve beleszivárogjon a kenyérbe, de azért ne áztassa át. Erre szedek a marhahús szeletekből párat, aminek a tetejét picit meglocsolom a paradicsomsaláta levével.
Szerintem nem kell ecsetelnem a ropogós fokhagymás-olajos pirítós, az érett édes-sós paradicsom és a szaftos puha marhahús egyvelegének ízeit...
Egy pohárka szekszárdi Cabernet Sauvignont ('08 Mészáros Pál) kortyolgattam mellé.

Elkészítési idő: 40 perc
Költségek: -
Energiatartalom: kb. 580 Kcal/db.

10 megjegyzés:

  1. Ez nagyon guszta! Egy hete voltam Olaszországban, két helyen is ettünk bruschettát, de egyiken sem volt bazsalikon. Két szelet egészen szárazra pirított kenyérkén (jó fokhagymás) apróra szelt paradicsom (szinte lefordult róla, annyi), a tetején összetépkedett saláta, és rengeteg olivaolaj. Nagyon finom volt úgy is.

    VálaszTörlés
  2. sok helyen tesznek hozzá bazsalikomot, sok helyen meg nem. nem létezik egységes olasz konyha. pl. genova és a ligur tenger könyékén, szinte minden paradicsomos ételbe tesznek, de ez dél-olaszországra mondjuk már nem jellemző:)

    VálaszTörlés
  3. Andrass923:34

    Ne haraguddj Toma, de akarmerrol nezem (es tobbszor is tanulmanyoztam a kepeket), a serpenyoben sulo hust nem lehet ilyenre szeletelni. Kulonosen nem, ha a rostra merolegesen vagod. Ehhez minimum 3-4 cm vastag hus kellene.
    Amugy a recept nagyon jo (a kepek is!!), koszonom. Hol szerzel ilyen marvanyos rostelyost?

    VálaszTörlés
  4. pedig nem photoshop:))) a fázisképeim mindig az adott étel készítése közben készülnek... a megoldás egyszerű, ferdén/laposan lett szeletelve a hús, ezért nagyobb a szelet felülete, mint a hús vastagsága:)
    ezt a húst a metroban vettem és én érleltem egy hétig a hűtőben.
    mindig áttúrom a vákuumcsomagolt marhahúsokat ha a metroban járok, mert néha rá lehet bukkanni egy-két szép márványos húsra, ha éppen egy-egy magyartarka kerül a vágóhídra...

    VálaszTörlés
  5. Andrass910:07

    Akkor szerintem elneztem a serpenyoben levo hus mereteit es elnezest a gyanusitasert :)
    A metroban valoban lehet talalni szep arut, de en csak evente megyek arra (foleg, ha tengeri herkentyure ehezem).

    VálaszTörlés
  6. Névtelen21:45

    Andrass9 ez nem az a hely ahol csalnak. Ha kötekedni akarsz akkor irány a Malackarajra. De ne itt!!!

    VálaszTörlés
  7. @Névtelen: köszönöm, de nem kell aggódni, béke van itt...:) Andrass9 hsz-ban nem volt rosszindulat és én örülök, ha valaki odafigyel a részletekre...:)

    VálaszTörlés
  8. Szia Toma!

    Hol lehet kapni ilyen olívaolajat és mennyibe kerül? Amit legutóbb vettem a Culinarisban az épp elfogyott, kipróbálnám ezt.

    VálaszTörlés
  9. @metttyu:

    neten érdemes megrendelni, dolce vita webáruházában (http://www.dolcevitakonyha.hu/index.php/) vagy giuseppénél (http://www.granditalia.hu/) is kapható kb. 4500 Ft./0,75l. áron...

    VálaszTörlés
  10. Szia Toma!

    Minden tiszteletem a tied! Erezni, latni, hogy szenvedelyesen fozocskezel es ertesz az alapanyagokhoz.
    Nekem az Andrass9 beszolasa is tetszett mert kulomben soha nem tudtuk volna meg, hogy hogyan szeletelted a husokat. Fontos reszlet!
    Igy tovabb!

    VálaszTörlés