Grillezett marharostélyos és fűszervajas gombafejek, uborkaöntetes cukkinisalátával.




A kerti grillezés szezonja még tart, ezért még nálam is gyakran izzik fel a faszén.
Még mindig az új sütőmet próbálgatom, kísérletezgetek a különféle fogásokkal és alapanyagokkal. Ennek a fogásnak a receptjét még csak most alakítgatom, próbálom hogyan harmonizálnak egymással ízek, és mi az amin még változtatni kell. Eddig csak fejemben létezett ez a receptem, de ez, az első alapverzió amit most csináltam, nagyon jól sikerült. Persze azért sokat fogok rajta még csiszolni, de ebben a formában is megállja a helyét bármelyik kerti sütésen vagy grillvacsorán.



Hozzávalók (2adaghoz):

2 szelet érlelt marharostélyos (kb. 15dkg./db.)
2-4 nagyobb fej csiperke gomba
1 nagyobb cukkini
só, bors

Elkészítése:

1. Először is kikeverem a fűszervajat az itt leírtak szerint, majd a gombafejeket egy papírtörlővel letisztogatom, a tönkjüket kivágom, aztán a belsejüket vastagon megkenem az erdei gombás fűszervajjal.
2. A marhahúst egy deszkán hagyom szobahőmérsékletűre melegedni, közben minkét oldalát megszórom frissen őrölt borssal.
4. A grillsütőt előkészítem, a begyújtó kéményben beizzítom a faszenet, majd mikor már izzik, a grillsütő egyik felében elterítem.
5. Mikor a grillrács felforrósodott, ráteszem a gombafejeket a parázs fölé.
6. Egy-két perc múlva mellé teszem a húsokat is, és oldalanként 2-3 percig grillezem, vastagságtól függően, ezután a húsokat és a gombát is áthúzom a rács másik oldalára, ahol nincs alatta parázs, majd lehajtom a fedelét, a levegőáramlást a felére csökkentem, és 6-8 percig nyugton hagyom.
7. Közben a cukkinit egy zöldséghámozóval vékony szalagokra csíkozom és egy salátás tálba teszem, majd egy deci uborkavinaigrette-el meglocsolom és átforgatom.
8. Mikor a gomba teljesen átsült, megpuhult, és a marhahús médiumra, közepesen „véresre” készült, leveszem a grillrácsról.
9. A húst megsózom, és a hagyom a deszkán kb. öt percet pihenni, mielőtt felszeletelem.

Tálaláskor a tányérra szedek a cukkini salátából, mellé helyezem a felszeletelt marhahúst és a gombafejeket. Egy kevés, még forró gombás fűszervajat a gombákról a hús szeletekre locsolok egy kiskanállal (vagy külön melegíthetünk egy kis maradék fűszervajat a kenegetéshez).
Tipp! Azonnal, frissen elkészítve tálaljuk, ne várjunk vele, nem melegítsük újra. Fontos az időzítés, az ízek szempontjából.
A fűszervajat előző nap elkészíthetjük, akárcsak az uborkasaláta-öntetet.
Rostélyos helyett, hátszínnel, vagy bélszínnel is készíthetjük.
Hol is kezdjem?! A finom puha és szaftos marhahúsnál, vagy a sült gombánál amit sülés közben átjárt az olvadó forró ízletes és fűszeres vaj, vagy a friss üde és ropogós salátánál a szenzációs uborkás öntettel? Inkább próbálja ki mindenki maga...
Mivel ebben a fogásban leginkább a gomba íze dominál a marhahús mellet, egy villányi (Wylyan) Pinot Noirt választottam a 2006-es évből, ami nagyon jól passzolt az ételhez.

Elkészítési idő: 40 perc
Költségek: kb. 700 Ft./adag
Energiatartalom: 720 Kcal./adag

3 megjegyzés:

  1. Amikor egy képre és receptre ránézek, azonnal tudom, hogy a Tiéd! :)) Fantasztikus, mint minden egyes ételed, recepted ...

    VálaszTörlés
  2. Az egész összeállítás remek, de most a gombáért odalennék :)

    VálaszTörlés
  3. Marton Adrienn22:13

    Megcsináltam a cukkini salátát, nagyon fini lett, mint emlékeztem! :) Köszi! :)

    VálaszTörlés