Szezonnyitó kerti sütés, avagy a nagy zabálás


Szombaton Lorienéket vártam vendégségbe. Egy másik gasztrobloggernek főzni akár nagy kihívás is lehet, ha el akarjuk kápráztatni a főzőtudományunkkal, de nekem ez nem állt szándékomban inkább egy laza grillpartira gondoltam elsőre. Reménykedtem, hogy az időjárás nem hiúsítja meg a tervemet és szerencsém is lett, mert az utóbbi egy hét legkellemesebb napja volt a szombati. Sütött a nap és viszonylag meleg is volt.
Egy grillpartit nem kell túlbonyolítani, a lényeg, hogy legyen sok jóféle hús, valami saláta és kenyér. Mivel a társaság ízlésével nem voltam tisztában, többféle hússal is készültem. A klasszikus marhaszték mellett, volt kacsamell és sertéstarja is, hogy mindenki megtalálja a számítását. Mivel a mindenki „mindenevő” volt, végül az egész egy többórás monstre zabálásba torkollott.

Egy héttel előtte vettem a Metroban egy szép nagydarab (2 kg.) „Magyar tarka” marha rostélyost amit szépen lehártyáztam, megformáltam (így maradt kb. 1,2 kg. a többi ment a darálóba hamburgerhúsnak), majd a hűtőben érleltem a felhasználásig. Evvel további gondom nem volt. A sütés előtt egy órával kivettem a hűtőből, kétujjnyi vastag szeletekre vágtam, mindkét oldalát megborsoztam s hagytam szoba-hőmérsékletűre felengedni.
A kacsamellet (4 db. 20-25 dkg-os) két nappal előtte előkészítettem: a bőrtét rombusz alakban bevagdostam, sóztam borsoztam, majd egy jénai tál aljára pár szál friss kakukkfüvet, rozmaringot és szeletelt fokhagymát szórtam, erre fektettem a bőrével lefelé a melleket és felöntöttem annyi olajjal, hogy ellepje. A hűtőben várta a végzetét. Sütés előtt ezt is kivettem, lecsöpögtettem és hagytam felmelegedni.
A sertéstarjával (kb. 80-90 dkg.) egy nappal a sütés előtt foglalkoztam. Megformáztam. Lenyesegettem a felesleges koncokat, szép ujjnyi vastag szeletekre vágtam, majd ököllel kissé megütögettem, hogy lazuljanak a rostjai (klopfolni tilos!). Mozsárba, beletépkedtem három száll rozmaringot, kakukkfüvet és két-három friss babérlevelet, két gerezd fokhagymát dobtam mellé, egy kisebb salotta hagymát daraboltam bele, ráreszeltem egy citrom héját és belefacsartam a levének a felét. Erre egy nagy csipet durva tengeri sót szórtam, némi frissen őrölt borsot, majd jól összezúztam az egészet. Annyi olívaolajat öntöttem hozzá, hogy egy kenhető masszát kapjak és evvel kentem meg a tarja szeletek mindkét oldalát. Ezután fóliába tettem és vákuummal lezártam. Hűtőben tartottam másnapig pácolódni.
A sütés napján vettem még rukkolát, bébispenótot és jégsalátát, amiből egy kis bazsalikom levéllel és egy szál újhagymával megfejelve, és a Lorien által elkészített vinegrettel együtt salátát készítettem.
Sütöttem még egy adag grissinit is.

Előkészítettem a tárcsás sütőmet és nekiláttunk a feladatnak. Négyen voltunk a mutatványra és sikerült is abszolválni a feladatot. Négy órán át sütögettünk, ettünk, a lorien által hozott kitűnő borokat iszogatva hozzá, az utolsó morzsáig elpusztítottunk minden falatot (kivéve két szelet marhahúst amit mázli kutyám sikeresen lelopott az asztalról). A kacsával kezdtünk, amit 5-6 perc alatt rozéra sütöttem többször is megforgatva, - közben a tárcsa közepébe dobva egy nagydarab ghít olvasztottam egy rozmaring ággal ízesítve és ezzel locsoltam a húsokat sütés alatt - majd jött a marha szték első adagja, 2-2 percig sütve mindkét oldalát médiumra sütöttem (mindkettőt tíz percig pihentetve mielőtt elfogyasztottuk). A tarját kb. 8 perc alatt sütöttem puha szaftosra, majd a marha második adagjával zártuk a sort. Végül az egészet lefojtva egy-egy szelet anyám készítette chalotte tortával...

Jól sikerült este volt, jól éreztem magam, ettünk ittunk beszélgettünk. Talán idén még megismételhetjük, én állok elébe!:)
Italok: házi szilvapálinka, cider (almabor), szigligeti „Kabócás” olaszrizling '07 Szászi Endre pincészetéből és Demeter „Félnyolc” egri siller '06

6 megjegyzés:

  1. Még egyszer köszönjük a csodálatos vacsorát és estét! Ha azokra a gyönyörű húsokra gondolok (naponta többször előfordul), még mindig elérzékenyülök :))))

    VálaszTörlés
  2. Nézem és itt csorog a nyálam már bocsánat! 6.-on nem tudok kerti partit tartani! Sajnos!

    VálaszTörlés
  3. Hétvégén ismétlés, kacsa rulez :)

    VálaszTörlés
  4. óóóóóóó....
    Azok a szerencsés szájak, gyomrok...

    VálaszTörlés
  5. Már megint megéheztem.
    Egészségetekre! :)

    VálaszTörlés