Keresés a blogban

Ajvár


Napokban tervezek még egy grillpartit, ahol közkívánatra főleg csevapot fogunk sütni. Ehhez készítettem ezt az adag ajvárt.
Ajvár receptből nem kevés kering a neten és én is kipróbáltam már párat, de egy ideje ezt a verziót készítem, mert nagyon bevált. A legtöbb recepttel ellentétben ahol nyersen darálják le a paprikát, én előtte meggrillezem, így szerintem sokkal gazdagabb, és kicsit füstösebb lesz a mártás íze.
Hozzávalók:

. 1 kg. kápia paprika
. 70 dkg. padlizsán
. 5-7 gerezd fokhagyma
. 1 fej lilahagyma
. 1 nagyobb húsos paradicsom (v. 3-4 ek. olasz sűrített paradicsom)
. 2-3 babérlevél
. ½ tk. durvára tört köménymag
. olívaolaj
. só, bors

Elkészítés:

1. A kápia paprikákat hosszába félbevágom, egy tepsibe teszem a vágott felével lefele, meglocsolom kevés olívaolajjal és a sütőbe teszem grillfokozaton. Addig sütöm míg a héja megfeketedik (15-20 perc).
2. A sütőből kivéve egy nagy keverőtálba teszem még forrón és folpackkal letakarom.
3. A padlizsánokat hosszában kettévágom, egy késsel a húsát bekockázom, majd egy tepsibe teszem. 200 fokra előmelegített sütőbe teszem 40 percre.
4. A megsült padlizsán húsát egy kanállal kikaparom egy tálba, majd botmixerrel átdolgozom.
5. Közben a langyosra hűlt sült paprikákról lehúzom a héját és a húsát egy robotgépben összepépesítem, a meghámozott paradicsommal együtt.
6. A hagymát és fokhagymát aprítógéppel finomra darálom, majd egy lábosba borítom, amiben közben olajat hevítettem.
7. Mikor a hagyma kezd üvegesedni, hozzáadom a padlizsánt és a paprikát, sózom, borsozom, rádobom a babérleveleket és a mozsárban megtört köménymagot.
8. Közepes fokozaton (kerámialap: 5-6/9), lassan főzöm a szószt 50-60 percig, míg nagyjából kétharmadára nem sűrűsödik.
9. Tiszta, kifőzött üvegekbe töltöm, a tetejét szorosan rácsavarom, majd fejtetőre állítva, egy plédbe tekerve két napra félreteszem.












Az ajvár remek kísérője a csevapcsicsának, vagy a grillezett húsoknak. Megfelelően dunsztolva, eltéve évekig eláll a kamrában. Felbontás után pár hétig fogyasztható marad ha hűtőben tartjuk.
A fenti mennyiségből, kb. 6 dl. ajvár készül...

15 megjegyzés:

  1. Névtelen21:29

    nagyon jól hangzik, én is kérnék belöle;-) mindig (kicsit irigykedve)csodálom, milyen türelemmel készited a fázisfotókat;-)

    VálaszTörlés
  2. már ösztönösen készítem őket. amikor főzök a gép már szinte magától ugrik a kezembe:)))

    VálaszTörlés
  3. Névtelen10:55

    az enyémnek sajnos megvan az a rossz szokása, hogy gözre bepárásodik, a liszttöl elhomályosodik és az olajos kezemet sem szereti. sztem konstrukció hibás, nem?

    VálaszTörlés
  4. van valakinek tippje, hol lehet kápia paprikát venni?
    (pénteken csevap-grill a la toma és ha lehet, hanyagolnám az ajvár-konzervet)

    köszönöm előre is!

    VálaszTörlés
  5. az interspárban láttam múlt héten. lassan jön a szezonja és mindenhol lehet majd kapni, érdemes lesz nagyobb mennyiséget készíteni. dunsztolva évekig eláll...

    VálaszTörlés
  6. zsot18:50

    szuper, köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. szuper, köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Egyre inkább látom az ajvár nem csak rokona a zakuszkának, de néhány olvasatban azzal meg is egyezik. Kösz!

    VálaszTörlés
  9. Névtelen12:55

    Mértékegységek után nem kell pontot rakni.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Toma, végre elkészítettük életünk első Ajvárját a recepted alapján,
    isteni lett, köszönjük szépen!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon örülök, hogy ráleltem erre a klassz blogra, miközben a málnaöntet receptjét kerestem:)
    El is kalandoztam tőle jó messzire, itt a bőség zavara ejt zavarba:D

    VálaszTörlés
  12. Ja, és amiért még írni akartam, az a kápia paprika. a II. Fény utcai piacon (Mammut mellett) egész évben kapható, több árusnál is, normális áron.

    VálaszTörlés
  13. Zsakos Gandalf0:22

    Úgy tudom, hogy ez dinnyével az igazi. A szomszéd mindig tesz bele dinnyét is :D

    VálaszTörlés

rólam/about me

Nem vagyok profi séf csak egy festőművész. Ezen kívül lelkes foodie és amatőr szakács, kinek szenvedélye a gasztronómia. Régi vágyam volt, hogy egyszer majd írok egy szakácskönyvet, de sajnos ez idő nem jött még el. Így helyette elindítottam ezt a blogot amiben megmutathatom a kedvenc receptjeimet, gondolataimat az ételekről, alapanyagokról és főzésről.

I'm not a professional chef just an artist. In addition I'm a foodie and amateur cook who has a passion for gastronomy. I've desired to write a cookbook some day for a long while but unfortunately it hasn't come true yet. I've been writing this blog instead wherein I can show you my favourite recipes and give my ideas about the meals and cooking.

szerzői jogokról

A blogban megjelenő receptekre, írásokra, és fényképekre, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Azokat, a szerző engedélye nélkül, közzétenni tilos!